egyetem, köz, politika

Lezüllesztett oktatás

Meglehetősen apokaliptikus hangnem uralkodik egy ideje az oktatásról, oktatáspolitikáról szóló cikkek megszövegezésében, a szakértők nyilatkozataiban, és talán már azok számára is nyilvánvalóvá vált, hogy valami nagyon nincs rendben, akik rendületlenül bíznak valami rakétaszerű kiugrásban (netán a PISA-tesztek elavultságának hirtelen felülvizsgálatában, eredményeink korrigálásában stb.). A Magyar Nemzet arról ír a kormányzati cselekvéstervezetre hivatkozva, hogy “a jelenlegi, 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési támogatás páratlan, ugyanakkor az utolsó lehetőséget jelenti hazánk számára arra, hogy a tudásalapú világgazdaságban versenyképes hazai felsőoktatás jöjjön létre”, ami lefordítva azt jelenti, hogy irtózatosan sok pénzt kellene valahogy elosztani egy olyan ágazatban, ahol az elmúlt időszakban csak és kizárólag drasztikus elvonások, szakok bezárása, létszámcsökkentés, folyamatos átszervezések, visszaszervezések, keresztszervezések, átalakítások, bezárások, fenyegetések, autonómiakurtítások, és hasonló, nem igazán a célként megnevezett helyzet felé irányuló intézkedések voltak jellemzőek. Tegyük most félre az aktuálpolitikai szlogeneket, a pártpreferenciákat, a jobbos-balos-libsi konténereket, és lássuk be, óriási a baj: ezt mondjuk onnan lehet tudni, hogy már annak a kormánynak is világos, amelyik a vidám barakk propagandájával valami oktatási kánaánt vizionált mindeddig. Nézzük sorban, miben látja a kormányzat a problémákat, és szerintem hol siklik már megint félre a cselekvési tervnek nevezett költési lista, ami ha megvalósul, évtizedekre tökéletesen esélytelenné teszi a magyar oktatási rendszert értékelhető eredmények elérésére.

Bővebben…

Standard
mellesleg

Szövegértés a tankönyvek alapján

A Történelemtanárok Egylete (TTE) közleményben adott hangot annak, hogy elege van az állami tankönyvekből, pontosabban nekik leginkább a történelmi atlasszal volna némi problémájuk, mert a javasolt, és megvalósult fejlesztések és javítgatások ellenére is hibádzik, minthogy “továbbra sem tartalmaz fokbeosztást, helységnév mutatót, kronológiát, valamint szinte olvashatatlanul apró betűket, halvány színeket használ, és csak részben alkalmas a (kerettanterv által is megkövetelt) forrás- és tevékenységközpontú oktatásra, képességfejlesztésre” (TTE honlap). Helyes, nemes felbátorodás, jogos észrevételek, gondolom, mindezeket már tucatszor jelezték is az illetékeseknél, akik vagy nem értik, miről beszélnek a jó pedagógusok, vagy magasról ejtenek az ilyen piszlicsáré ügyekre, van nekik fontosabb dolguk is.

És tényleg, egyébként lenne. Mert mondjuk szülőként engem speciel a történelem tankönyvek kapcsán ennél picit fajsúlyosabb problémák idegesítenek: ha komolyan vesszük egy pillanatra, tényleg csak egy röpke gondolatkísérlet erejéig, a PISA-felmérés tanulságait, akkor lehet, hogy érdemes lenne belepillantani azokba a könyveknek nevezett, többnyire összeragasztott, nyomtatott laphalmazokba, amelyek a hőn áhított tudást hivatottak eljuttatni a méltán érdeklődő nebulók fejébe. Hogy tudniillik megértsék a történelmet, és ezen keresztül bepillantást nyerjenek a világ dolgaiba, netán értsenek is valamit a körülöttük zajló eseményekből. Csakhogy ugyebár a kölkök szövegértésével bitang nagy problémák vannak, mert ugye hiába van előttük a szöveg feketén-fehéren, hiába vannak kiemelve a fontos dolgok vastagon szedve, hiába sorjáznak a szélre űzött szómagyarázatok, ezek a mai fiatalok… nem értik, amit olvasnak. Nos, kérem tisztelettel, én sem.

Bővebben…

Standard
digitális

A digitális dolgozatírásról

Épp tegnap mondtam bele egy kamerába, hogy én bizony támogatom, hogy az iskolában tanórákon használják a mobilt, és ennek érdekében tessék a pedagógusokat, tanárokat megtanítani ennek ésszerű, tantervileg is indokolt használatára, mert az mindenkinek jó lesz, ma pedig épp az a hír jön velem szembe, hogy a “Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos” 2019-re már olyan érettségit vizionál, melynek bizonyos elemeit már közelebbről meg nem határozott digitális módon lehet majd abszolválni. Hurrá, mondanám, de sajnos megint azt a koncepciótlanságot vélem felfedezni a rövid és kissé légből kapott bejelentésben, ami valami párhuzamos valóságot hivatott megjeleníteni, hiszen a magyar közoktatási állapotok korántsem vérteznek fel ilyen szintű optimizmussal. Félreértés ne essék: ha valaki, én aztán maximálisan támogatom (így, elvileg, ahogy én ezt támogatni tudom) a digitális írásbeliség kiterjesztését és fejlesztését, hiszen az egyik, ha nem épp a legfontosabb kompetenciának tartom a jövőre nézvést. Csakhogy. Egy olyan helyzetben, ahol egy iskola számára még egy átkozott e-napló bevezetése is problematikus, vagy eleve leromlott eszközparkkal és korlátozott internetes kapcsolattal, brutálisan elavult webhellyel, és ehhez kapcsolódó nézeteket valló vezetéssel, házirendben deklarált tiltásokkal operáló anti-digitális írásbeliség uralkodik, mintha kicsit nagyívűnek tűnne az elképzelés, miszerint 2019-re beköszöntene az a számomta egyénként tökéletesen értelmezhetetlen digitális jólét (megfejtéseket a szerkesztőségbe várnám, ha ilyen lenne). Megint a jéghegy csúcsát kezdik el farigcsálni központilag kiokoskodott fantazmagóriák alapján ahelyett, hogy a mindennapok alapjaival kezdenék a digitális jóléti reformot (atyaég, leírom még párszor, hátha…): például tessenek rendes számítástechnikai eszközöket biztosítani az oktatási színtér minden szegletébe, ne röhögje már körbe szegény diák az iskolai eszközparkot, mielőtt nekilát annak a nagyszerű digitális dolgozatnak, majd tessék olyan körülményeket teremteni, ahol a pedagógusok, tanárok, oktatók érdekeltté válnak ebben a fene nagy digitális jólétben, és ha mindez adott, lehet hozzá olyan alaposan kidolgozott digitális tanterveket, tananyagokat összeállítani, ami alapján lehet majd ilyen csodás kijelentéseket beleharsogni a nagyvilágba. Apró lépések, szoros együttműködés, technikai háttér és edukáció minden résztvevő oldal számára. Egyelőre ugyanis az okostelefon és a tablet szitokszó az iskolákban (tisztelet a kivételnek, de ők is tudják, hogy a szabályt erősítik), az online jelenlét gyászos (és ez még mindig eufemizmus), a digitális írásbeliség a 32-bites béka pixeles valaga alatt lenne látható, ha egyáltalán látható lenne… Merjünk nagyot álmodni, értem én, de Freud is megmondta, hogy az álmok a valóságból táplálkoznak. Vagy legalábbis úgy kéne.

Standard