digitális, egyetem

Jogvédők, ti… és a ti algoritmusaitok…

Az talán könnyedén belátható, hogy kínai munkások tömegei éhbérért dolgozva sem képesek egy hét alatt 4,5 millió címet kilistázni. Ehelyett a háttérben egy algoritmus dolgozik, amely folyamatosan ontja magából a valószínűleg jogvédett tartalmakra mutató linkeket. Innen talán már egész könnyen kitalálható, hogy több óriás filmkiadó vállalat (Viacom, Paramount, Fox és Lionsgate) listájába, amely a törölni kívánt linkeket tartalmazza, valahogyan bekerült az egyébként szabadon és ingyenesen terjeszthető Pirate Bay film is. Ennél nagyobb öngólt szándékosan sem tudtak volna lőni.
(Média 2.0)

Több hasonló öngóllal is elszórakoztatják a jogvédők algoritmusai az egyszeri júzert: például szeretnek olyan fenyegető leveleket írogatni, aminek nem hogy jogi, még technikai alapja sincsen. Történt, hogy egy olyan egyetemi gép felhasználójához intéztek dörgedelmes, angol nyelvű jogi blablát, megnevezve a Transformers II c. örökbecsű alkotás egy DVDRipjét, mint jogtalanul letöltött és tárolt tartalmat, aki nemhogy nem torrentezett soha (pláne nem az egyetemi gépen, amit ottani rendszergazdák felügyeltek és tettek rendbe), de még csak egy árva – és egyébként legálisan használható! – torrent kliens sem volt a gépén. Sőt, az előzékeny jogvédők még a gépen feltételezett mappát is megjelölték, hogy azt sürgősen töröljük – az apró pici problémát nyilván ki is lehet találni ezek után: még csak hasonló file hierarchia sem volt a gépen, nemhogy az a mappa és ott, amit és ahol a jogvédők által használt algoritmus citált.

Én speciel kellőképpen felháborodtam az eljáráson, így küldtünk egy korrekt, minden feltételezést alaposan cáfoló, ékesszóló, de a felháborodásnak hangot adó hivatalos válaszlevelet – azóta is várjuk a választ, amivel cáfolnak bennünket és alátámasztják a teljesen nyilvánvaló vádakat. Öngól ez is, öngól az is, jól példázzák ezek a hibák, hogy ez a rendszer, így, ebben a formában leginkább saját magát fogja eltemetni, de a kalózkodást nem képes megtörni. És ez már jóval tovább mutat annál, mint amit a TPB jogi kálváriája apropóján hallunk, hogy ti. a jog még nincs felkészülve a digitális technológiában akár hétköznapokban is használt, standard megoldások és protokollok elbírálására: sajnos azok sincsenek képben, akik pontosan technológiai alapon igyekeznek rendőrösdit játszani. Csoda, hogy így egyre inkább ők tűnnek fel a rossz fiúk szerepében?

Standard
digitális, könyv

Eladható-e az e-könyv?

A Könyvkonnektor dobta be nemrég a témát, miszerint furcsa, tisztázatlan (jogi) helyzetbe kerül az, aki szeretné továbbadni a kiolvasott e-könyveit:

Elkezdtek emberek megunt e-anyagokat árulni – hasonlóan a nyomtatott kiadványok antikvár forgalmához – és ezen a könyvkiadók felhorkantak.

Egy nagy német könyvkiadó nevében ügyvédi irodák felszólító leveleket adtak postára. Olyanoknak, akiknek fogalmuk se volt természetesen, hogy rázós ügyletbe bonyolódtak. Arról van szó, hogy árverésre bocsájtottak e-könyveket jogos tulajdonosok. Mire a kiadók figyelmeztetni óhajtják őket már jó előre, hogy óvakodjanak ettől a tevékenységtől, mert tisztázatlan a jogi helyzet. A kiadó álláspontja szerint nincs joga eladni az egykori ügyfélnek (már a vásárló szót sem merem használni) a „használt” e-tartalmat.

A dolog pikantériája, hogy az EU új szabályzása alapján “a legálisan vásárolt szoftver, operációs rendszer továbbértékesíthető, függetlenül attól, hogy nem testesül meg természetesen az árucikk megfogható, tárgyiasult elemekben”. Mielőtt bárki felháborodva üvöltene a képernyővel ezt olvasván, hadd hívjam fel a figyelmet arra a szintén EU-s marhaságra, miszerint az e-könyv szoftvernek minősül: emlékezzünk, pontosan ezért nem engedik a nyomtatott könyvvel megegyező ÁFA-kategóriát alkalmazni rá, így vehetjük jóval drágábban a hőn áhított regényeinket digitális formátumban. Csak annyit mondanék, hogy ha az egyik oldalról szoftvernek minősítjük, és jól elvagyunk ezzel, akkor ne nagyon kérjük már számon a kedves olvasón, hogy áruba bocsátja elolvasott könyveit! Vagy mondjuk ki végre, hogy az e-könyv tényleg nem szoftver, és akkor jöhetnek az újabb és újabb szabályok, rendelkezések.

Hogy mi sül ki ebből, azt nem nehéz megjósolni szerintem: adunk egy jó nagy lökést az illegális árucserének, virágozzon csak a torrent, fájlmegosztás – ugyanis ha valakivel, hát az olvasóval, a becsületes, az e-könyvért fizető olvasóval nagyon nem kellene szórakozni. Mire ezt megtanulják, talán már késő lesz. Mindenkinek.

Standard
digitális, web

ACTA – el a kezekkel az internettől!

Úgy vélem, a lehető legpofátlanabb dolgok legpofátlanabbika egy politikus vagy politikai szervezet részéről az, ha valami olyat ír alá, valami olyan mellett kötelezi el magát, ami befolyásolja az emberek mindennapi életét, mégpedig anélkül, hogy egyáltalán szót ejtene róla. Magyarázhatja a tisztelt szervezet, hogy nem is így, meg nem is úgy, meg mindenki nyugodjon meg, csak hát főképp egy olyan kontextusban, amikor eleve nincs túl sok bizalom a hatalommal szemben, hát, mondjuk ki kereken, a kutya nem hisz ezeknek a szavaknak. Magyarország mindenféle előzetes vita, bejelentés, vagy bármiféle egyeztetés nélkül elkötelezte magát az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement) mellett, ami minimum botrányos eljárás – pláne, hogy ez mindenkit érint, aki valamilyen formában, valamilyen rendszerességgel használja az internetet. Sőt, azt is, aki nem igazán. Több ország, köztük Csehország vagy Lengyelország, de éppen nemrég Németország is, leállították a folyamatot a tiltakozás hatására, és éppen ma, 2012. február 11-én van világszerte annak a demonstrációsorozatnak a napja, aminek a hangja talán eljut az illetékesek felé is, és intő jelként fogják fel a globális felhördülést. Ha másként nem is, egy üzenet elküldésével mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy a politika és az egyre gusztustalanabbul próbálkozó, pozíciójukat féltő cégek ne tudják rá tenni a kezüket arra, ami nem az övék: a (még valamennyire) szabad internetre!

Stop ACTA & TPP: Tell your country’s officials: NEVER use secretive trade agreements to meddle with the Internet. Our freedoms depend on it!

For European users, this form will email every MEP with a known email address.
Fight For The Future may contact you about future campaigns. We will never share your email with anyone. Privacy Policy

Standard
digitális, egyetem, könyv

Ne másolj, mert bünti lesz!

Szegeden újabb “nagyhal” került horogra, egy fénymásolással foglalkozó cégnél 2500-as nagyságrendben találtak beszkennelt könyvcímeket, azaz valószínű már egy példányt sem kellett megvenni a könyvből ahhoz, hogy valaki lefénymásoltassa. Az ügyben 400 kiadó érintett, a magánkiadásoktól számítva a legnagyobb kiadókig széles a paletta. Kérdés, hogy mennyi idő kellett ennek az állománynak az összegyűjtéséhez? Valószínűleg hosszan és módszeres történt. Talán az internetre vagy fájlcserélőkre is felkerültek a beszennelt jogvédett művek? A Kiadók Másolás Ellenes Munkacsoportja figyelemmel kíséri az ügyben a fejleményeket. (forrás: nemasolj.hu)

Bár Szegedet folyamatosan megtalálják ilyesmi hírekkel (emlékezzünk, anno még a kereskedelmi televíziók esti bulvárjaiban is ott szerepeltek a hasonlatos hírek, ráadásul azt is megtudhattuk akkor, hogy a szegedi hallgatók döntik romba Hollywoodot is a filmek letöltésével…), azért a jogvédők szvsz jobban tennék, ha inkább valami megoldáson törnék a fejüket a mellkas veregetése helyett, ugyanis például ez az ügy sokkal inkább tünete a magyar szerzői jogi helyzetnek, semmint a rákfenéje. Persze nyilván nehéz elgondolkodni a miérteken, pláne az életszerű javaslatokon, de talán időszerű lenne.

A hallgatók számára a könyvtárak helyben olvasásra vagy kölcsönzésre kínálhatnak könyveket, sőt ma már helyben olvasásra a könyvek digitalizált változatát is elérhetővé tehetik. (forrás: E.SZER.INT)

Egyszer volt (nem is igaz: többször), hol nem volt (ez sem igaz: pl. éppen Szegeden, jelen időben is), volt egyszer egy külhonból érkezett hallgató (csak a pontosítás kedvéért: nem egyszer, és nem egy hallgató, és ismét csak indokolt a jelen idő – sőt, horribile dictu, a jövő idő is), és amikor az első szemináriumi alkalommal jeleztük, hogy a fénymásolatot hol tudja megkaparintani, félénken jelentkezett, hogy ő nem szeretné fénymásolgatni, nem is érti, miért is kellene, hát nincs a könyvtárnak digitális kölcsönző rendszere, amin keresztül ő megadott könyveket, szövegeket a notebookján olvashatná, majd a kölcsönzés lejártával természetesen már nem olvasgathatná tovább? Hát, nincs. A fenti idézet tanúsága szerint olyan valahol van, hogy helyben elérhető a könyvek digitalizált változata – de, kérem tisztelettel, mi indokolja a röghöz kötöttséget? Na, amikor fénymásolatokon kesergünk, talán a hozzáálláson kellene elgondolkodni. Szerintem.

Standard
kult

Irodalomkritikus bíróság

Fogalmam sincs, mekkora jövedelme van J. D. Salingernek, ám azt nagyjából megsaccolom, hogy eme jövedelem tetemes részét ügyvédekre költheti, hiszen bár 1965 óta nem adott ki semmit, mégis bőven hallunk róla – mármint a pereskedésekről, amelyek alkalmával igyekszik a széltől is megóvni remekművét, a Zabhegyezőt. Helyes, tegye is, sok a tolvaj, sok az élősködő, nehogy már csak úgy lenyúlják a szellemi terméket, jogos. Nehogy már filmet készítsen a könyv alapján egy Spielberg nevű fazon (még a végén Holden valami földönkívüliként aposztrofálja magát, és a Kukutyin bolygóról származtatja magát, ahol a zab a kriptonit), láttuk, miket művel. És nehogy már egy svéd figura abban teljesedjen ki irodalmilag, hogy megírja, mi a helyzet az idős Holdennel, pontosabban a 76 esztendős Mr. C-vel. John David California, alias Fredrick Colting, ifjú svéd író 60 Years Later: Coming Through the Rye című könyve ugyanis éppen ezt igyekszik elénk tárni – bár az amerikaiak maximum úgy szerezhetnek a karakter dolgairól, ha valahonnan külhonból megrendelik a könyvet, minthogy tegnap, július 1-jén a könyvet az USA területén betiltották. A vád szerzői jog megsértése volt, és Salinger ügyvédje sikeresen érvelt amellett, hogy bizony Colting ellopta Salinger ötleteit és szellemi termékét, hogy azt saját hasznára kamatoztassa. Mivel nem olvastam, nem ismerem pontosan Colting regényének szövegét, így nehéz ítésznek lennem, de azért a bírói indoklás minimum röhejes – persze valószínűleg éppen annyira, mintha én bölcsészként kezdenék jogi érvelésbe, netán jogi alapon ítélkezésbe.

A The New York Times beszámolója szerint Deborah A. Batts bírónő egy 37 oldalas végzés alapján igen érdekes érveléssel hozta meg döntését. Colting azzal védekezett a per során, hogy műve csupán “kritikus paródia”, semmiképpen nem az eredeti mű átírása vagy felhasználása, hiszen a lényeg itt az, hogy bemutassa, hogyan változhatott meg egy fiktív karakter az évek során, egy új történetet létrehozva ezáltal. A bírónő itt azon nyomban irodalomkritikussá vedlett, és definiálta is a paródia fogalmát az ügy ürügyén: szerinte ugyanis egyáltalán nem eshet a paródia körébe az, ha összeveti az író egy karakter egykori gondolatait időskori életével, ha visszatekintve kommentálja, újraéli, átértelmezi életét, mindezt természetesen Salinger művére történő allúziókkal megtűzdelve. Most ne menjünk bele abba, hogy úgy tűnik, sem Salinger és ügyvédje, sem a tisztelt bíróság nem tudja, mi fán terem a paródia, mert talán nyilvánvalóan felesleges ide citálni azt az irdatlan mennyiségű irodalmat, amely láttán egyértelműen problémássá válik a felperes érvelése – bár annyit talán érdemes megemlíteni, hogy a paródiának szerencsétlennek az a tulajdonsága, hogy valamire épít ugyebár. Érdekes viszont, hogy az érvrendszer alkalmazása az ún. poszt-modern amerikai (és nem csak amerikai persze, de most ugye a precedens jog miatt mégiscsak maradjuk a tengerentúlon) irodalom jelentős hányadát (elméleti metaszövegekkel egyetemben persze) azonnal be lehetne, és a végzés alapján be is kellene tiltani, hiszen meglehetősen gyakorta élnek a paródia toposzával.

Jó lenne tudni, mit szól ehhez – mármint a paródia “jogi értelmezéséhez” – valamint a bírónő tartalmi, tematikai elemzéséhez (igen, ezt is előadta a jóravaló bíra!) maga Salinger, csak mint irodalomban implikált ember, bár mivel 1980 óta interjút sem ad senkinek, valószínűleg tényleg csak beteljesületlen óhajként jelölhetem meg ezt a kívánságot. Arról valószínűleg fogunk még hallani, hogy irodalmár illetve irodalomtudományos körökben milyen vita alakul ki – ha nem, akkor az is egyfajta látlelet lesz természetesen, és ebben az esetben tényleg mindegy is, és üdvözlöm a bírónőt az irodalomkritika berkeiben!

Standard