film

Kondenzcsík mentén

Egek ura Ha valahogy magyaráznom kellene, mi alapján adom a voksom egy filmre, és mi alapján szapulok másokat (jellegzetesen konzekvencia nélkül), akkor talán úgy lehetne megközelíteni a kérdést, hogy azok a filmek tudnak megfogni, azok tudnak meggyőzni, elvarázsolni, “megvenni”, amelyek a lehető leghétköznapibb, legbanálisabb cselekménysort, pillanatot is úgy tudja megragadni és feldolgozni, hogy többé nem tudok a korábbi módon viszonyulni hozzá, mert szükségszerűen megváltozik maga a cselekmény/pillanat is a reprezentáció okán. Ezen gondolkodtam, amint George Clooney módszeresen pakolja a bőröndjét, ahogy húzza a zippzárt, ahogy egy táncba illő mozdulattal piruettre invitálja a csomagot. Jason Reitman rendező nem alkalmaz semmi CGI-effetet, nincs digitális kamera, amely a zippzár fogainak összekapcsolódását futattja le a szemünk előtt: kizárólag a vágás eszközével élve tud egyszerre komikus és végtelenül lendületes kontextust varázsolni, ami még magát a szájbarágós ismétlést is teljesen feleslegessé teszi. Reitman atmoszférája pedig nagyban kedvez a színészeknek is, akik visszafogott, ám rendkívül pontos játékkal hálálják meg az előkészítést, és a nagy rohanásban, a rideg, embertelen környezetben képesek embereket formálni egy-egy rezdülésükkel.

Bővebben…

Standard