film

Ludwig van Ayers

A szólistaVan valami őrült dimenziója a matematikának és a zenének, ami unos-untalan táptalajt szolgáltat végtelenül emberinek nevezett történetek fabrikálásának – persze mindig a normalitás oldalán elmesélve, pláne ha filmről van szó. Talán a bonyolult rendszerek, amelyeket a két terület (a görögöknél még művészet volt ugyebár mindkettő, talán nem véletlenül) működtet, az a betekinthetetlen világ, amelyet csak a beavatottak, a megszállottak ismernek, vonzza az embert, aki csak egy ici-picit akar érteni az egészből, számára már az is egy új világ. Steve Lopez Los Angeles-i újságíró téma után kutatva, véletlenül találkozott Nathaniel Anthony Ayers-szel, aki zavaros hadarása közepette megemlítette a Julliard szót, amit nyomnak vélve Lopez kideríti, hogy Nathaniel tulajdonképpen egy páratlanul tehetséges, mi több, zseniális, ám segítségre szoruló zenész, aki az ígéretes indulást követően egyszerűen eltűnt. Lopez segítségével a Beethoven-megszállott Nathaniel a figyelem középpontjába kerül, a skizofrén állapotban lévő zenész istenként tiszteli őt, de ahogy az lenni szokott az emberi történetekkel, még Hollywoodban sem tud minden teljesen happy end lenni. Nem, tragédia nem történik, sőt, valójában minden rendben is van, de feloldozást, tanulságot soha nem az őrület oldalán vonhatunk le, csak a nagyon is hétköznapi, a normalitás keretei között mozgó fő narratív nézőpont alapján: így bár Nathaniel élete valóban pozitív fordulatot vesz, tulajdonképpen Lopez morális fejlődéséről szól ez a történet.

Bővebben…

Standard
film

Bosszúból megfelelt

Törvénytisztelő polgár Klasszikusnak mondható kérdést feszeget a Törvénytisztelő polgár című film, mégpedig azt, hogy ha tudjuk, hogy mi az igazság, akkor a jog, amely az igazság védelmét kellene szolgálja, vajon miért ad sokkal több kibúvót az igazság ellenében, mint kellene, vagyis miért bástyázzuk magunkat körül mindenféle paragrafussal, ha azok ahelyett, hogy segítenének bennünket az igazság kiderítésében, védelmében, illetve a bűnös-bűnöző kellő fokozatú elítélésében, vagyis a büntetés megállapításában, inkább csak kiskapukat nyitogatnak lépésről lépésre, lehetetlenné téve a bizonyítást? Vannak olyan filmek, amelyek ezt a triviális, ám mindenkit foglalkoztató kérdést meglehetősen cizelláltan igyekeznek feltárni, és vannak olyanok is, amelyek slendrián módon, a tematika leple alatt valami olcsó, morális tónussal átitatott mócsingot próbálnak lenyomni a néző virtuális nyelőcsövén – a Törvénytisztelő polgár valahol a kettő között ingadozik, néhol ígéretes, néhol borzalmasan slendrián jelenetekkel előhozakodva. Mert mindamellett, hogy kifejezetten ötletes és jól átgondolt bosszúhadjáratot tár elénk a film, a rettentően bugyuta és agyonjáratott klisékkel és a feltűnően inkongruensre sikerült karakterizációval sajnos középmezőnybe húzza vissza a történetet, amin az sem segít, hogy Jamie Foxx folyamatosan ráncolja a homlokát.

Bővebben…

Standard