digitális, web

#nemkamu: az álhírekről

[Úgy szokott kezdődni a nap, hogy Palatinus Dávid Leventével Messengeren megosztunk valami olyan tartalmat, ami beindít egy erőteljes gondolati reflexiót, és görgetjük, görgetjük, adunk hozzá értelmezési horizontokat, hol pedig csak morzsákat, majd mindig megállapítjuk, hogy ezt meg kéne írni, le kéne jegyezni, és persze minden alkalommal felmerül, hogy vajon egy chat beszélgetésre hogy a francba lehetne hivatkozni. (Tényleg, hogy?) Most erőt vettünk magunkon, és a beszélgetést kifésültük, hogy egy bejegyzés születhessen belőle: ha működőképes a formátum, ezen a vonalon kísérletezünk tovább. Első ilyen állomásunk, avagy a DZ-PDL pilot, az álhírek természetrajzát boncolgatja: nem mellesleg bemelegítésnek tekinthető a november 6-i rózsahegyi pódiumbeszélgetésre (erről később), ahová már most annyi témát listázunk szerintem, hogy jaj nekünk, ha végig akarnánk menni rajtuk. Szóval: az álhírek, a post-truth, és ami ezzel kapcsolatban hirtelen eszünkbe jutott.]

DZ: Rengeteget beszélünk manapság a post-truth korszakáról, arról, hogy vajon hogy vagyunk képesek hinni az álhíreknek, vajon miért kattintunk minden hülyeségre, és miért tudnak az áltartalmak elbizonytalanítani bennünket olykor-olykor. Mi lett az igazsággal, mi lett a józan ésszel, a racionalitással, és vajon tényleg Trumpnak és a Brexitnek köszönhetjük azt, hogy már magunk sem tudjuk, mi igaz és mi nem? Tényleg a közösségi média bűne, hogy meginogtunk kissé?

Ha hihetünk Fredric Jamesonnak, akkor azt mondhatjuk, hogy egyrészt a történelemmel való viszonyunk fokozatos megszűnése, valamint az érzelem hanyatlása ürügyén beköszöntő laposság az, ami megakadályozza azt, hogy bármiféle mélyebb igazságot képesek legyünk feltárni. Egészen konkrétan beszél a laposságról (pl. kétdimenziós képernyők, lapos, tükröződő felületű felhőkarcolók stb.), melynek esztétikai-kulturális dimenziója azonban jóval túlmutat azon, mintsem hogy szimpla manifeszt jelenségként értékeljük őket. Valamiféle skizofrén törés okozta blokk keletkezik a jelölőlánc működésében (itt persze már Lacanra utal, lehámozva meglátásainak klinikai-analitikai kontextusát), melynek következtében már nem a történetiség relációjában értelmezhető igazság (vagy hamisság) fogalmai az operatív kifejezések, sokkal inkább valami letaglózó affektív (magyarul érzelminek fordították, de azért az affect nem egyenlő az emotionnel) túlcsordulás (akár negatív, akár pozitív irányban) irányítja a jelen megértését.

Bővebben…

Standard
blog, digitális

2048: a bölcsész kiadás

Hiánypótló bejegyzés a mai: a 2048 elnevezésű, eredetileg Gabriele Cirulli jóvoltából a világra szabadult játék különleges, kifejezetten bölcsészeknek készült verziójával szeretném megajándékozni a DragonWeb közönségét! Felhívom a figyelmet, hogy mivel a játék meglehetősen addiktív, ne vizsgák előtt, vagy szakdolgozatírás közben kezdjetek neki – bár kétségkívül lehet némi serkentő hatása is, hiszen a sokat szidott-anyázott-gyűlölt emlegetett teoretikusok kedves arcai talán elősegíthetik egyes tananyagok magas szintű elsajátítását is! Mindenesetre: felkészülni, vigyázz – és érj el minél hamarabb Lacanhoz! Hidd el, soha az életben nem örültél még annak ennyire, ha megláttad Foucault, Derrida, netán Lacan arcát!

Ha netán valami fura okból nem jelenne meg, vagy nem működne megfelelően a játék, ide kattintva új ablakban nyílik meg, hátha úgy jobb lesz!

Standard
pszichoanalízis

Derrida színt vall

Sokszor elmerengtem már azon, hogy vajon Jacques Derrida, amikor meghirdette hantológiai programját, és egyáltalán, amikor fantomról, visszatérő kísértetekről beszélt, akkor miért feledkezett meg arról a nüanszról, hogy megemlítse egyébként nagyon jó barátját (Lacan elleni egyik fő szövetségesét) Nicolas Abrahamot, vagyis Ábrahám Miklóst és persze Török Máriát, akik elég sokat beszéltek a fantomelméletről és annak klinikai vonatkozásairól – történetesen sok esetben éppen Derridával illetőleg Derridának? Hát, végre látom, nagyon is jól tudja, kinek adósa, az alábbi kis videóban színt vall – már csak azt nem értem, miért nem futotta legalább egy lábjegyzetnyire irományaiban a megfelelő helyeken. Itt lehet sasolni.

(link via Farkas Tamás)

Standard