egyetem, köz

Új bölcsészet?

A Metazin számol be arról az amerikai kezdeményezésről, amely lebontani igyekszik a bölcsészettudományok és a természettudományok közötti, néha áthatolhatatlannak tűnő falakat, mondván, hogy vége a szakbarbárságnak. Az argumentum az, hogy bár a 20. század oktatási modellje egyértelműen a szakosodás, a specializáció struktúráját építette ki, addig a jelen valami egészen mást diktál. A kiinduló pont a következő:

David Sloan Wilson, a New York-i Binghamton Egyetem biológiatanára arra lett figyelmes, hogy a darwini evolúcióról szóló előadás-sorozatára előszeretettel iratkoztak be bölcsészhallgatók is. Kolléganőjével, Leslie Heywood angol nyelvésszel olyan tananyagot dolgozott ki, amelyben a statisztika oktatása és a filológiai tudomány alapfogásai egyaránt szerepelnek. Ášgy vélik, hogy a tudomány könnyen hozzáférhetőbbé válik, ha demisztifikálják. Ha például a statisztikai fogásokat és módszereket a diák az őt érdeklő témakörrel kapcsolatban sajátítja el, mindjárt kiderül, hogy nem ördöngösség a statisztika.
(forrás: Metazin)

Ez mind nagyon szép és jó, csak egyvalamit nem értek: valóban új valamiről van itt szó? Tetszettek már hallani az interdiszciplinaritásról? Vagy épp a multidiszciplinaritás rémlik? Esetleg pluridiszciplinaritás ugrik be?

Valahogy az az érzésem, hogy manapság a BTKTTK tagolás egyre inkább csak a fejekben létezik, hiszen ha megnézzük mondjuk (beszéljünk egy kicsit hazafelé) az SZTE Angol-Amerikai Intézet kurzuskínálatát, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy szó sincs klasszikusnak, hagyományosnak nevezhető bölcsészstúdiumokról, sokkal inkább különböző tudományterületek igyekeznek szövetkezni kurzusok formájában egy-egy jelenség vagy probléma feltérképezésére. Vagyis ma már nem annyira a tudományos terület határozza meg, mit kell vizsgálni, hanem a vizsgálat tárgya jelöli ki a lehetséges megközelítéseket (persze valamikor így volt ez a mostanra klasszikussá vált tudományokkal is, de az intézményesülés sokáig strukturálisan befagyasztotta, definíciókba zárta a kutatási irányokat).

a bölcsészet (szerencsére) már rég új

Nemrég a Szegedi Egyetem hasábjain egy gazdaságtudománnyal foglalkozó oktató mellékesen megjegyezte, hogy sajnos manapság egy bölcsész hallgatónak halvány lila fogalma sincs arról, hogy mondjuk mi a könyvelés vagy mit jelent vállalkozni. Nem tudom, ő honnan szerezte ezt az információt, mert az én tapasztalatom ezzel éppen ellentétes: a jelen bölcsésze (oké, persze ez is általánosítás) nagyon is otthon van a realitásokban, legyen az munkaerőpiac vagy technológia. Ezt erősítik a digitális elmélettel és kultúrával, vagy a kortárs vizuális kultúrával foglalkozó kurzusaim tapasztalatai is, ahol a hallgatók egy része még nyilván nem geek, nagy részük azonban nagyon is otthon van az informatika, a kommunikáció, a digitális világ területén (van olyan is, aki kifejezetten üzleti témában szakdolgozik, vagy a fogyasztói társadalommal foglalkozik, vagyis számomra furcsa, hogy még mindig a hagyományos bölcsész image él sokak fejében). Ebben a konkrét esetben is elmondható, hogy a digitális kultúra tanulmányozása megköveteli a kutatótól ill. hallgatótól egyaránt, hogy otthon legyen a bölcsész stúdiumok területén, de tisztában legyen számos informatikai fogalommal, technikával, stb., még ha nyilván nem is informatikusnak készül.

Összességében figyelemfelkeltő lehet az, hogy valaki “új bölcsészet” néven összeházasít humán- és természettudományos meglátásokat, de azért ha nagyon komolyan vesszük az agendát, akkor inkább azt láthatjuk, hogy nem első fecskéről van szó: a bölcsészet (szerencsére) már rég új.

Standard