fotográfia

Képi fordulatom

2016 február eleje jelentette azt a képi fordulatot az életemben, amikor a mindig mindenhol velem lévő okostelefonba épített kamerán túllépve egy dedikált eszközre váltottam, mert úgy éreztem, többre, másra van szükségem fényképezés terén, mint ami rendelkezésemre állt. Több minden motivált, amiket csak most kezdtem tudatosan összeszedni, amikor az Olympus Passion magazin szerkesztői kérték, írjam le, hogy jutottam el az okostelefontól odáig, hogy már inkább a kamerát veszem elő egy kép elkészítéséhez, minthogy az egyszerűbb(nek tűnő) megoldást alkalmazzam. Ha valakit részletesen érdekel az angol szöveg, és támogatná a magazint, hogy továbbra is minőségi tartalmat gyártson, kérem, ne legyen rest kattintani – de azért vázlatosan leírom, miről is beszéltem a lap hasábjain.

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem, vizuális

Egyetemek az Instagramon

A képi fordulat (W.J.T. Mitchell) bekövetkeztével, a felgyorsult info-kommunikációs fejlődéssel, az ikonikus alapú kommunikációs megoldások térnyerésével kiemelten fontossá vált a képi kommunikáció modelljeinek vizsgálata. Az ún. digitális bennszülöttek egy túlnyomórészt vizuális közegben szocializálódnak, így a közösségi média platformjai ehhez alkalmazkodva újabb és újabb ilyen jellegű megoldással rukkolnak elő annak érdekében, hogy a felületen tartsák a célpopulációt. A legújabb felmérések alapján immáron jól leírható tendencia érvényesül abban, hogy az Y generáció (így vélhetően az őket követő generációk is) olyan közösségi platformokat részesítenek előnyben, amelyek működési logikája valamiképp a vizuális kommunikációra épít. Ennek a tendenciának a jelenkori zászlóshajója egyértelműen a Facebook tulajdonában lévő Instagram, ami így kiemelt célpontjává vált az Y-os célcsoportot célzó márkáknak.

A folyamatosan bővülő hálózat azonban nem csupán ebből a kifejezetten profitorientált oldalról válik érdekessé, hiszen a korosztály (és az őket követő újabb generáció) vagy éppen a felsőoktatás felé orientálódik, vagy már résztvevője, így érdemes áttekinteni, vajon a felsőoktatás résztvevői miként tekintenek erre a platformra. A felsőoktatási szektor jellemzően későn reagál a digitális platformokkal kapcsolatos változásokra és tendenciákra: a kétezres évektől egyre inkább jellemző webes jelenlét mind a mai napig többé-kevésbé elavult, identitászavarral küzd (elsődlegesen nehezen dönti el a kommunikátor, hogy ki a kiemelt célközönség: a felvételizők, a hallgatók, a kollégák, a tudományos közösség, vagy a társadalom szélesebb rétege); a közösségi platformok megjelenése és elterjedése jól láthatóan felkészületlenül érte a kommunikációs döntéshozókat, akik jellemződen még mindig a one-to-many modellben igyekeznek megtartani a presztízs alapú kommunikációs formátumokat még az ettől radikálisan eltérő, hálózati logikával működő felületeken is; a folyamatos tartalomelőállításra és újtípusú, ügyfélszolgálati jellegű kommunikációra pedig teljesen világos, hogy sem szakmai, sem humán erőforrásbéli kapacitással nem rendelkeznek az intézmények.

Bővebben…

Standard
digitális, web

Megosztási etikett az Instagramon

Amikor az ember egy olyan képet tesz fel az Instagram felületére, ami másoknak is elnyeri tetszését, előfordul, hogy beindul a reposzt, vagyis a tartalom mások által történő megosztása. Ennek megvan a bevett szokása, gyakorlata: mint minden más esetben (tudományos szövegben, újságcikkben, irodalmi idézetekben stb.), hivatkozni kell a tartalom előállítójára, ne adj isten még jelezni is lehet számára, hogy szeretnénk felhasználni az adott tartalmat. Ennek nem pusztán jogi oldala van, hiszen ha a tartalomelőállító figyelmét felhívjuk arra, hogy szeretnénk megosztani saját csatornánkon az ő tartalmát, akkor az nekünk generál forgalmat (meg persze neki is, hiszen explicit módon jelezzük, hogy ezt nem mi készítettük, hanem ő), illetve eleve megnyerhetjük az illetőt, aki bekövethet bennünket, és akár kollaborációig is fajulhat a dolog. Ha minden a normális kerékvágásban megy, akkor nincs is semmi probléma, sharing is caring, mindenki boldog, happy end. De mi van akkor, ha valaki kissé ügyetlenül hivatkozza az eredeti szerzőt az Instagram felületén, majd valaki más már a megosztott képet repostolja úgy, hogy nem az igazi eredetet, a tartalom előállítóját, hanem már a repostolt anyagot veszi át, és ott szerzőként nem a valós szerzőt, hanem a repostoló fiókját jelöli meg? Kezd zavarossá válni? Csavarjunk egyet a történeten: mi történik akkor, és vajon mi a helyes eljárás a sztoriban részt vevők számára, ha az eredetileg korántsem kereskedelmi céllal született kép végül egy webshop kereskedelmi célú posztjává válik? Így jártunk most a #BREW esetén: avagy a kísérlet még nem ért véget!

Bővebben…

Standard
#BREW
digitális

A #BREW-kísérlet

Ha jól emlékszem, épp egy másik kutatás adatfelvételi fázisában voltunk, kávéztunk, és közben az Instagramon nézegettünk kávés képeket, amikor eszünkbe jutott, milyen jó is lenne hangulatos kávés képekkel bombázni a közönséget. Persze nem is akármilyenekkel, hanem az épp akkor favorittá váló, úgynevezett újhullámos kávéhoz kötődő atmoszférát, hangulatot, életképet szerettük volna képileg megfogalmazni, annak a rituáléval felérő mivoltát. Rá is kerestünk néhány ilyen jellegű profilra, és figyelni kezdtük, mit és hogy csinálnak, és innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy egy újabb kutatási projekt körvonalazódjon (így kávézzon az ember kutatók társaságában). 2015 őszén az újhullámos közeg az Instagramon egészen jól behatárolható közösségként működött, mindenki ismert mindenkit, viszonylag alacsonyak voltak a követési számok, lassabban csorogtak a lájkok, viszont egyre csodálatosabb, kifejezőbb képi világ kezdett kirajzolódni, aminek a közös nevezője a kávé — a gyümölcs, a pörkölőből kiömlő bab, a frissen őrőlt szemcsék, és a lassan lefolyó, bordós-bíborosan melengető ital — feltétel nélküli szeretete. El is határoztuk, hogy valamilyen úton-módon “betörünk” ebbe a körbe, ami jelentős kihívás volt, hiszen akkoriban sem a kávé ezen ágához nem konyítottunk egy parányit sem, se iparági ismerősökkel nem rendelkeztünk, és visszatekintve azt is kijelenthetjük, hogy kevés fogalmunk volt arról, hogy működik az Instagram. Tudom, mindenki, aki posztolgat, azt gondolja, tudja, de ahogy a céljainkat kezdtük tudatosan megvalósítani, arra kellett rádöbbennünk, sajnos ez nem igaz. Eleinte egy kicsit trollos hozzáállással indítottunk, ami csupán annyiban nyilvánult meg, hogy el szerettük volna téríteni az érintett kávés közösségben az egyik leggyakrabban használt hashtaget, történetesen a #brew kifejezést (ami az alternatív kávé egyik megfelelője, akkoriban talán a legfelkapottabb volt), hogy a mi profilunkra irányítsuk az erre rákereső látogatókat, így biztosítva előkelő és megkerülhetetlen szerepünket egy olyan közegben, ahol a kutya se ismer bennünket. Hamar rá kellett jönnünk azonban, hogy ez az egész kaland ennél jóval összetettebb, és sokkal komolyabb felkészültséget igényel — és innen indult a valódi kutatás.

Bővebben…

Standard
digitális, film

Hogy lehet szexi a magyar film?

A héten egy mozgókép-forgalmazói konferencián jártam, ahol az újmédia forgalmazást érintő kérdéseit vázoltam – mondhatni, ezzel egy mély szakadék egyik oldalán álltam, a másikon a hagyományos forgalmazásban szocializálódott szakemberek néztek rám, mint az ördög ügyvédje (lévén, hogy a torrentet és más, nem hagyományos mozis megjelenítési és terjesztési eszközt éltettem). Többször előkerült a kérdés, hogy a 2012-ben listázott 53 magyar film miért nem jutott el a szélesebb közönséghez, miért nem volt visszhangja, és főleg, a fiatalok miért nem cuppantak rá azonnal. Elhangzott, hogy már azt is sikerként könyvelték el, hogy az Urániában be tudták mutatni a filmeket egyesével, valamint a Duna televízió (gondolom, éjfél környékén) leadta őket. Ezen túl jártak a filmek vidéki művészmozikban, és rendeztek néhány filmklubot is, ahol szakértők segítségével igyekeztek bevonni a fiatalokat a diszkusszióba – kis létszámmal, de legalább sikeresen megszólítva őket. Nem tisztem bíráskodni, de véleményem szerint alapvetően elhibázott koncepció alapján vágtak bele a forgalmazási részbe, ami előre meghatározta a sikertelenséget is. Ha nem egy mélységesen mély szakadék két oldaláról magyaráznánk egymásnak, ideális esetben tíz perc alatt fel lehet építeni egy olyan stratégiát, amivel nemhogy feloldjuk a magyar film iránt érzett gátlásainkat, de egyenesen az lenne ciki, ha valaki nem ismerné ezeket az alkotásokat.

Bővebben…

Standard