digitális, publikáció

“Look out honey, ’cause I’m using technology” – a Sucker Punch-ról a Filmkultúrában

Rég terveztem, hogy amolyan “csakazértis” jelleggel megvédem, rehabilitálom a Sucker Punch (magyar keresztségben Álomháború) című Zack Snyder filmet, de legalábbis rávilágítok azokra a pontokra, amelyek talán segítenek abban, hogy másként is gondolkodjunk a produktumról, mint ahogyan azt eleddig tettük-tették. A Filmkultúrában most megjelent cikkben azt az érvelést folytatom, amit a Dragon-Sághy vita során is bontogattam: igenis vannak jelei annak, hogy a digitális technológiai háttér immáron nem pusztán esztétikai szinten (lásd: CGI), hanem formai-strukturális értelemben is elkezdte átformálni a klasszikus játékfilmre jellemző reprezentációs módokat, mégpedig narratív aspektusát tekintve is! A Sucker Punch egyrészt eklatáns példája ennek, másrészt hihetetlen jó fricska is az “álomgyárnak” – és persze azoknak a fanyalgóknak is, akik még mindig a hagyományos játékfilm biztonságos szemiotikájában lubickolnak.

Standard
film, kult

Filmkritika: nyomtatott kontra online

David Bordwell a megszólított jogán igyekszik taglalni, mit is gondol arról, hogy a filmkritika most éppen azért haldoklik, mert az interneten publikált szövegek olyannyira túlerőben vannak, hogy a minőségi kritika tulajdonképpen megszűnt létezni, vagyis igyekszik válaszolgatni Thomas Doherty februárban (online) publikált siralmaira, amelyek The Death of Film Criticism címmel kerültek összefűzésre. Hagyjuk a nyilvánvaló tárgyi tévedéseket és a kifejezetten dedós, ostoba felvetéseket és dobálózásokat, amelyek a The Chronicle of Higher Education virtuális hasábjain találtak helyet – többükre Bordwell nagyon visszafogottan és igazán úriemberként reagál. Ami azonban valahogy nem jelent meg a kérdés értő megvitatásában az a furcsa kiindulási alap, amely a blogszféra megnyilvánulásait egyenlőnek véli a kritika, éppen most a filmkritika termésével, vagyis a blog szerepét a filmkritika jelenkori intézményeként kezeli, valamint a mennyiség kérdéskörébe utalja a minőség mibenlétét, ami végképp fals képet alakít ki a problémáról (már ha egyáltalán van itt bármiféle probléma). Doherty professzor azon aggódik, hogy a fránya bloggerek közül bizony nincs esély, hogy egy Agee, Farber, Sarris, vagy Kael kiemelkedne, mert képzetlenek (értsd: nem végeztek filmszakon), nincs hátterük (értsd: nem publikáltak nyomtatott folyóiratban), következésképpen megölik (sic!) a filmkritikát, mint szakmát. Nem igazán tudom, a jó Doherty professzor, aki ezek szerint lecsapna a galád blogszférára (jaj nekem, de a nyilván más ligában játszó Bordwellnek is!), és kitiltana mindenkit a moziból, aki az adott filmet online méltatná a vetítést követően (és ő már csak tudja, hiszen Joseph Breen tevékenységét taglalta egyik nyomtatott könyvében), szóval nem tudom, mit olvasgathat Doherty, de ideje észrevenni, hogy a tudományos igényű folyóiratok is egyre inkább az online megjelenés felé tendálnak (épp ideje, mondom én), így egyre több klasszikus, de még több friss (ám igényes, figyelemreméltó) filmkritikai vagy netán filmelméleti periodika találja meg helyét az interneten.

Ebből csupán az következik, hogy minden tisztelet mellett is csak személyes pánikot lehet diagnosztizálni Doherty kirohanása alapján, ami nagyjából egy szinten van azzal a hollywoodi zöngével, miszerint a Twitteren le kellene tiltani a filmbemutatókat követő “kritikai” áradatot, minthogy a producerek szerint néhány csirippel romba lehet dönteni egy kiváló film fogadtatását – persze rögtön hozzá kell tennem, hogy Doherty éppen ezt dörgöli Bordwell orra alá, mármint hogy hiába igyekszik annyira bloggerkedni, úgysem lesz hatása a box office-ra, ha épp lehúz egy filmet. Amin a hasonló megnyilvánulások esetében is illene elgondolkodni az csupán az, hogy valóban képes lenne meghatározni egy kritikai méltatás színvonalát, minőségét, illetőleg helyénvalóságát az, hogy nyomtatva vagy online jelenik meg végül? (Azt most hagyjuk, hogy a szerző mindkét esetben valamiféle szövegszerkesztő program segítségével készíti el a szöveget – a végén még ez is baj lesz…) Személyesen azt gondolom, az online publikáció azon túl, hogy szélesebb réteg(ek)hez képes eljutni, technikailag is adekvátabb formája, médiuma a filmkritikának, hiszen a statikus (és limitált) képinzertek mellett multimediális módon képes szemléltetni, vagyis a tárgyalásban a példák helyét konkrét mozgóképes illusztráció veheti át. A hiperlinkek is segíthetnek persze, és egy sokkal inkább követhető, ugyanakkor számonkérhető kritikai attitűd alakítható ki – ha van erre igény. Feltételezem, hogy van, mégpedig éppen azért, amiért eddig is volt, és ezen az sem változtat, hogy egy filmről születik teszem azt két értő és szakmailag magas nívót képviselő kritika és mellette (vele szemben?) ott van kétezer blogbejegyzés vagy twitter státuszüzenet.

A blogok, amelyek filmekről írnak, tegyék csak a dolgukat – nem aspirálnak komoly filmkritikusi babérra (aki pedig igen, azt észre lehet venni), többnyire bevallottan nem is ez a cél. Van, aki szereti megosztani filmélményeit, van, aki értékeli is a filmeket, de ettől még nem lesz senki filmkritikus, én sem. Jó lenne eljutni már egy olyan közmegegyezéshez, amely implicite vagy explicite deklarálja, hogy a McLuhan-féle diktum nem kőbevésett parancs, és esetünkben például tökéletesen irreleváns is – vagy, ha fordítunk a dolgok állásán, visszatérve arra, hogy filmről talán mozgóképes illusztrációval illene beszélni, éppen ellenkezőleg, nagyon is releváns lehet, és szajkózzuk csak serényen: egyik sem lesz jó a nyomtatott kritikának, legalábbis Doherty szerint. Hazabeszélvén azt tudom mondani, hogy az AMERICANA története szolgáljon kellő okulásul azok számára, akik még mindig a Doherty-szintű kérdésfelvetésnél vagy köldöknézegetésnél tartanak – a többiek pedig továbbra is szorgosan írogassanak a filmről: akár filmkritikai indíttatásból, akár csak azért, mert szeretnek filmről írogatni.

Standard
web

Filmtudományi Hírmondó – újjászületés

Amikor 2006. őszén útjára indítottam a Filmtudományi Hírmondó névre keresztelt oldalt, az volt a nem túlságosan emelkedett, ám kivitelezhetőnek tűnő cél, hogy olyan híreket, felhívásokat, eseményeket, beszámolókat tesz majd közzé, amelyek fontosak lehetnek a filmtudománnyal foglalatoskodó szakemberek illetve a téma iránt érdeklődők számára. Az első időkben megvolt még a kellő lelkesedés ahhoz, hogy akár magam böngészgessem az újdonságokat, folyóirat megjelenéseket, és hírt adjak róluk, de egyre kevéssé jutott idő ezen tevékenységre. Így jöttek azok az időszakok, amikor tényleg csak akkor került fel valami az oldalra, ha valaki megkeresett, hogy oda szánna egy-két hírt. Teljesen nyilvánvaló, hogy így nem volt túl sok értelme az egésznek, és nemrég, éppen egyidőben az extra.hu fájdalmas bejelentésével, úgy döntöttem, hogy akkor itt az ideje szépen lehúzni a rólót. Még feltettem két nem is annyira időszerű hírt, és gondoltam, a rendszer lekapcsolásával a múlt feledésébe merül az egész, amikor azt vettem észre, hogy eddig példátlan módon, egy napon belül meglódult a látogatók száma, a hírlevélre és a hírcsatonára is érkeztek új jelentkezések. Márpedig ez nem arra utal, hogy feltétlenül olvasatlan felületként lopta az időt a projekt. Ášgy döntöttem tehát, hogy teszek még egy próbát, de okulva a múltból kicsit más modellben folytatódik a Hírmondó pályafutása: felajánlom közösségi szerkesztésre!

Ezt a posterous.com szolgáltatásán keresztül gondolom megvalósítani, mégpedig úgy (ahogy arról a Hírmondó olvasói, akik ezek szerint mégiscsak egynél több főt tesznek ki, már értesülhettek), hogy felkérem a témakörben érintetteket, legyen akár konferencia- vagy fesztiválszervezők, akár bármely honi folyóirat szerkesztői, hogy ha van valami bejelentenivalójuk, akkor egy meghatározott email címre küldött üzenettel máris publikálhatják azt. Csupán előzetesen egy jelzést kérek, hogy szeretne az illető híreket beküldeni, és máris felveszem az email-jét – ezt követően közvetlenül publikálhat a Hírmondó új felületére, amit a http://filmologia.posterous.com címen lehet elérni.

Kíváncsi vagyok, egyrészt sikerül-e életet lehelni a projektbe, másrészt pedig működhet-e egy ilyesfajta közösségi szerkesztői modell, ahol még csak virtuális szerkesztőségi iroda sem működik. Ha tehát valakit érdekel a dolog, akkor jelezzen, és máris lehetőséget kap saját tevékenysége előbbrevitelére!

Standard