digitális, film, folyóirat, publikáció

A Dragon-Sághy vita újabb állomása az Apertúrában

Újabb fejezetéhez érkezett konstruktív vitánk Sághy Miklós kitűnő kollégámmal, ezúttal is az Apertúra ad otthont a soron következő fordulónak. Kezdődött azzal, hogy Miklós nem hagyta szó nélkül néhány állításomat (no és Lev Manovich-ét) a szoftver és a film kapcsolatáról írottak ürügyén, amire aztán válaszoltam, mire ő ismét fontos kérdésekkel és felvetésekkel bombázott, amit én ismételten alaposan átgondolt, inspiratív vitairatnak olvastam, tehát válaszoltam is rá – és nem árulok el nagy titkot, még nincs vége. Be kell valljam, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vita ennyire jó dolog – hihetetlen, milyen agymunkát képes kiváltani a másik szövegének olvasása (rendszerint a válaszaink, reflexióink akkor fogalmazódnak meg, amikor átküldjük egymásnak a szövegeinket, hirtelen felindulásból már válaszolunk is, és ez bitang jó érzés!), ráadásul folyamatosan csiszoljuk, tisztogatjuk a gondolatmeneteket, az elméleti pozíciókat, elfogadjuk a jogos kritikát, és már indítjuk is következő csörtét. Nekem személy szerint óriási segítség ez, és csak remélni merem, hogy a digitális film témaköréhez ez a vitafolyam érdemben hozzájárul, végső soron ez sem elhanyagolandó aspektus, nyilván ezért jó, hogy ilyen nyilvánosan folytatjuk az eszmecserét. Válaszom címe tehát: “Újmozi, avagy adatbázis az egész világ“.

A vita eddigi folyama:

Standard
digitális, film

Cinemetrics – a mozi ujjlenyomata

Nagyszerű vállalkozás Frederick Brodbeck BA-projektje, ami arra irányul, hogy egyfajta “ujjlenyomatot” kreáljon filmeknek, lehetőleg minél több aspektust figyelembe véve, és nem elhanyagolva az összevetések vizuális kidolgozottságát, mely alapján akár műfajokon vagy rendezői pályán belül is el lehet végezni több változóval ellátott kutatásokat. A Cinemetrics képes a vágás struktúráját, a dialógusokat, a színek változásait, valamint a jelenetek mozgalmasságát, akciótelítettségét is vizsgálni és az adott filmet összevetni más, hasonló paraméterek alapján feldolgozott filmekkel. Mindez tulajdonképpen a film elemzésének a kulturális analitikai lehetőséget teremti meg, ami nagy előrelépést jelenthet kritikai vizsgálódásainkban – már csak azért is, mert a kód nagy része (egyelőre ugyan dokumentáció nélkül) máris szabadon hozzáférhető, kipróbálható!

Standard
film

“Ich bin Matuwagen”

Sajnos James Cameronnak már megint igaza lett: jönnek, mit jönnek, ömlenek a 3D-s filmek, és az ember egyszerűen nem érti, minek. Merthogy attól, hogy valami 3D-ben nézhető, még nem lesz olyan igazi 3D-s film – és sajnos, tetszik vagy sem, az Avatar eddig felülmúlhatatlan mind kidolgozottságban, mind indokoltságban, bár hamarosan már 4D-s mozi is érkezik (?!). Így esett, hogy a Verdák 2 – ami cselekmény szintjén csupán azért nevezhető második eresztésnek, mert feltűnnek benne itt-ott ismerős figurák, egyébként sajnos meglehetősen erőltetett a kipufogófürdői háttér az összes verdával együtt, hiszen a történet egészen más vonalon zajlik – csupán részben tud megfelelni a felé megmutatkozó elvárásoknak, és egyik tekintetben sem a 3D ürügyén. Igazi kémtörténet ez, amolyan dzséjmszbondos vonalon, klasszikusan menő brit titkosügynök-verdával és csillogóan menő hi-tech japán verdával, valamint az elmaradhatatlan, bukdácsoló, ám ebből lehengerlő bájat merítő négy-bal-kerekes rozsdás tragaccsal. Persze tompítva, Pixar-Disney-hez simítva, de kémsztori keretezi a gyorsasági futamokat, ráadásul némi zöld üzenettel megspékelve: igen, már az óvodásnak is illik véleményt formálni az alternatív üzemanyagok jövőjéről!

Bővebben…

Standard
film, mellesleg

Sucker és Punch – avagy a Warner Bros. bebukta

Nem is olyan rég kicsiny hazánkat hihetetlen módon megbüntette a Warner Brothers azzal, hogy a premiereket nálunk később mutatják be, merthogy a honi kalózkodás immáron oly mértéket öltött, hogy az nevezett forgalmazónál finoman szólva is kiverte a biztosítékot. Arról, hogy ez most tényleg büntetés, vagy csupán késleltetve özönlik a mozikba a szar (igen, ki lehet mondani, hurrá!) termék, most felesleges vitatkozni: nyilván van ilyen is, olyan is a portfólióban, hagyjuk, nem ez a lényeg. Jogos a felháborodásuk? Persze, hogy jogos, hiszen sok milliót ölnek egy-egy produkcióba, naná, hogy nem fognak tűzijátékkal ünnepelni, ha épp megkárosítják őket (most tényleg ne menjünk bele abba, hogy ez valójában milyen hatással is van a nézettségre stb.). Jogos, hogy lépéseket igyekeznek foganatosítani? Persze, nyilván én is megpróbálnám megvédeni a portékát a tolvajoktól. Jól fogott hozzá a stúdió a foganatosításhoz? Hát, nem. És nem csak azért, mert kalózt fel soha, de tényleg, soha ne bőszíts fel, hanem mert elég egy pillantást vetni a torrenteket kínáló oldalakra, nyilván azonnal fel fog tűnni, hogy mi is változott azóta, hogy Magyarországot úgymond kiiktatta a Warner Bros. az illegális megosztás-terjesztés piacáról? Semmi. A premiert követően minden arra érdemes WB-film ott virított az oldalakon. Ráadásul egyértelmű, hogy az ilyesféle intézkedések kontraproduktívak: ha nálunk később mutatják be a filmet, akkor vajon hol fogják keresni az érdeklődők először? Nos, a hiba, kedves Warner Bros., ezek szerint mégis az Önök készülékében van, sucker & punch at once!

Standard
könyv, publikáció

Megjelent: Movies in American History

Még 2009. novemberében szerződtünk le Rékával az ABC-CLIO kiadóval, hogy a Philip C. DiMare szerkesztésében készülő Movies in American History: An Encyclopedia című vaskos, háromkötetes, 450 szójegyzéket tartalmazó, 150 kutató által összehozott enciklopédiába megírjunk néhány fogalmi definíciót vagy éppen filmeket tárgyaljunk röviden ám velősen, ahogy azt egy ilyen vállalkozásban illik. Most végre meg is jelent, benne a mini-esszékre hajazó írásainkkal: részemről a Blue Velvet (David Lynch, 1986), Crash (Paul Haggis, 2004), és a The Crying Game (Neil Jordan, 1992) filmekkel, valamint az Intellectual Montage, Kuleshov Effect, és a New Technologies in Filmmaking megfogalmazásaival, míg Réka hozzájárulása az Andrew Sarris, Auguste and Louis Lumière, Georges Méliès, Errol Flynn, Eadweard Muybridge, The Movie Star, valamint a The Male Gaze címek alatt olvasható. Összességében megtisztelő és persze nagyon tanulságos volt egy ilyen nagy kiadónak dolgozni, most már csak annak szurkolok, hogy minél többen hasznosnak találják és olvassák a három kötet lapjait – elvégre ez a lényeg.

Standard