fotográfia

Tényleg kell neked egy fényképezőgép?

Az úgy kezdődött, hogy megírtam, milyen fantasztikus érzés és megtiszteltetés, hogy egy fotós magazinban szerepelhettem, elmondhattam, honnan hová jutottam a fényképezéssel, milyen eszközöket használok, és nagyjából melyek azok a témák, amiket szeretek fotózni. Azán a Facebookon már érkezett is olyan komment, hogy talán érdekes lehet ezt az utat lépésenként megnézni és megosztani, hátha más is okulna belőle, ami persze rögtön felveti a kérdést, hogy ki vagyok én, hogy bárkinek is tanácsokat osztogassak teljesen amatőrként? Hát, senki. És talán épp ez a lényeg: megszámlálhatatlan profi igyekszik minél hatékonyabban elmagyarázni a fotózás alapjait, haladó lépéseit és profi fogásait, van, aki jobban, van, aki kicsit döcögősebben, de egy dolog közös bennük – nagyon is értenek ahhoz, amit csinálnak, merthogy ez a szakmájuk. Ebből kifolyólag sokszor pont az marad ki az okításból, ami a lényeg: teljesen felkészületlen amatőrök próbálnak ezekből a tananyagokból megtanulni néhány fogást, és innen már tényleg az oktató profi empátiáján és retorikáján múlik, sikerül-e valamit úgy átadni, hogy azt tényleg meg is értse a nebuló, és hasznosítani is tudja esetleg. Na, engem ez a veszély nem fenyeget, mert pontosan olyan amatőr vagyok, mint vélhetően az, aki ezt érdeklődve olvassa, vagy még amatőrebb, aki nem járt tanfolyamra, nincs hihetetlen alapos technikai képzettsége a téren, és bizony nap mint nap hibázik – bár talán egyre kevesebbet.

Szóval reményeim szerint egy “vak vezet világtalant” jellegű sorozat veszi most kezdetét, ami talán lebontja azt a fránya falat, ami a profi és az amatőr között nyilván mindig megvan: nem észt osztani jöttem, hanem – ahogy fentebb jeleztem – megosztani azokat a lépéseket, amiken keresztül kicsit talán jobb képeket tudok már készíteni, mint mondjuk egy éve. Ha ez valakinek segít, már megérte, mindenki más pedig teljes nyugalommal kattintson csak tovább, nincs harag. Ha pedig valaki profi, vagy tippje van, vagy másképp csinálja (mert a fotó már csak ilyen, nincs egy igaz út), nyugodtan szóljon bele, tanuljon csak mindenki!

Bővebben…

Standard
blog, web

Fotópályázat – egy lájk is segít

Még a nyáron küldtem be az #IstandwithCEU egyik tüntetésén készített képemet a PES Group éves pályázatára, kb. zéró reménnyel arra nézvést, hogy az én képem bármilyen szűrőn is átmehetne. Tetszett a kép, mert úgy érzem, sikerült valamit elkapni abból a pillanatból, de megkímélek mindenkit attól, hogy elkezdjem elemezni, mi minden forogna az ember fejében a kép láttán. Röviden csupán annyit kérnék, hogy ha már eljutott idáig a kép, a kurátorok úgy vélték, megmérettetheti magát más, akár sokkal profibb képekkel szemben is, ha másnak is tetszik, legyen szíves segítse, egyengesse az útját egy lájkkal. Tessék persze megnézni a felhozatalt, vannak nagyon jól sikerültek, nagyon jó pillanatok, szóval jó kis társaságba került az én kis jpeg-em 😉 Köszönet előre is minden lájkolónak!

Zoltán Dragon, Budapest, Hungary

Posted by PES Group in the European Committee of the Regions on Monday, September 18, 2017

Standard