egyetem

A könyvtári nyitva tartásról

Ez a hír fogadott tegnap a Facebookon:

A felsőoktatást érintő elvonások miatt 2013. február 4-től – a 2012/2013. tanév II. szemeszterétől – a TIK nyitva tartása az alábbiak szerint módosul.

Mondhatjuk, hogy apró, jelentéktelen nüansz, hogy egy könyvtár, illetve tanulmányi és információs központ ma Magyarországon mikor van nyitva. Mondhatjuk, hogy aki reggel 8/9 és este 7/8 között nem tudja elintézni a dolgait könyvtár ürügyén, az máskor sem tenné. Mondhatjuk, hogy minek hétvégén nyitva tartani, aki hétköznap nem veszi a fáradtságot, hogy bemenjen, az hétvégén sem fogja. Sok mindent mondhatunk. Szerintem azonban egészen világos, hogy ez itt óriási visszalépés – kényszer szülte visszalépés, amiért természetesen nem az intézményt kell okolni.

Tovább

Standard
egyetem, köz, politika

A felsőoktatás gyászmunkája

Slavoj Žižek arról ír Living in the End Times című könyvében, hogy vajon mi történik mostanság, amikor mindenki tisztában van azzal, hogy a jócskán becsődölt globális gazdasági-pénzügyi, és persze politikai rendszer a végét járja – miért nem látjuk be, hogy ennek annyi, és lépünk tovább, formáljuk már most a következő modellt, és miért nem akarjuk még mindig bevallani magunknak, hogy ez így, ahogy most megy, nem tud tovább funkcionálni. Elemzése bevezetőjében egy érdekes párhuzammal igyekszik rávilágítani a helyzet logikájára, mégpedig a Kübler-Ross-féle modellel, ami szerint a halállal szembesülő beteg öt fázison megy keresztül: az elutasításon, a dühön, az alkun, a depresszión, majd végül az elfogadáson. Az elutasítás fázisában az ember tagadja a nyilvánvalót (“nem, ez nem történhet meg, velem biztosan nem”); a düh fázisát az elutasítást követő felismerés indukálja (“hogy történhetett ez meg velem”); az alku fázisában az ember igyekszik húzni az időt (“csak lássam a gyermekem felnőni”); ezt követi a depresszió, ami egyfajta libidinális megvonásból ered (“minek foglalkozzak bármivel is, úgyis meghalok”); és végül jön az elfogadás (“ha már nem tehetek ellene semmit, legalább felkészülök rá”).

Tovább

Standard
digitális, egyetem, politika

Mobileszköz- és közösségimédia-használat a hallgatói megmozdulások kapcsán

Sokszor és sokat hallunk arról, miként öl, butít és dönt nyomorba a közösségi háló, a közösségi média használata, miként valósítja meg az interpasszivitás fogalmát (vagyis azt, amikor olyan, mintha ténylegesen interaktívak lennénk – lásd: lájkolás, megosztás – de valójában egy gombot nyomunk, amivel a cselekvést, a tényleges interakciót helyettesítjük), miként szigeteli el az embereket (felhasználókat) egymástól, hogyan válik mindez a társas magány szánalmas terévé. Nyilván van ezekben a meglátásokban igazság, ám azt gondolom, egy pillanatra érdemes lenne elgondolkodni mindezen a hallgatók megmozdulásai kapcsán. Sokat ostorozták már a mai fiatalokat, hogy Facebookon fantasztikus gyorsan tudnak csatlakozni bármilyen eseményhez, bármilyen csoporthoz – ám mindez kimerül abban, hogy online kifejezik ezt, aztán hátradőlve várják a beszámolót azoktól, akik valóban ott is voltak adott rendezvényen. Ehhez képest a felsőoktatás egyre fájóbb és mélyülő sebei ürügyén a Facebookon szerveződő, interpasszív fiatalok hirtelen nem csak gombot nyomtak, hanem fogták a nagykabátot, és utcára vitték mindazt a leleményt és kreativitást, amit eleddig maximum könnyen generálható mémek küldözgetéséhez használtak. És ennél is tovább mentek!

Tovább

Standard
egyetem, köz

Brit tudósok

Tudjuk, hogy nem csak mifelénk van egy ideje probléma a felsőoktatási rendszerrel, hiszen a britek például már korábban is erősen kongatták a vészharangokat – mostanra pedig, úgy tűnik, besokalltak, és megpróbálnak tenni valamit. Első lépésként Keith Thomas és Martin Rees, a tudomány két, mondhatni ellentétes szegletéből (egyikük történész, másikuk asztrofizikus – ja, mert hogy nem ciki ám, ha a BTK-s a TTK-ssal érdemben beszélget és még egyet is ért) létre hozta a beszédes elnevezésű Council for the Defence of British Universities társaságot. Tulajdonképpen azzal indokolják a tanács életre hívásának szükségességét, hogy rossz szemléletmód honosodott meg a társadalomban az egyetemekkel szemben:

Over the past two to three decades we have seen ever-increasing government regulation of academic life. It is right that in a democratic country the people’s representatives should assure themselves that public money is properly spent and that state-funded universities are actively discharging their responsibilities. But the degree of audit and accountability now demanded is excessive, inefficient and hugely wasteful of time and resources. More fundamentally, the very purpose of the university is grossly distorted by the attempt to create a market in higher education. Students are regarded as “consumers” and encouraged to invest in the degree course they think most likely to enhance their earning prospects. Academics are seen as “producers”, whose research is expected to focus on topics of commercial value and whose “output” is measured against a single scale and graded like sacks of wheat. The universities themselves are encouraged to teach and research not what they think is intrinsically worthwhile but what is likely to be financially most profitable. Instead of regarding each other as allies in a common enterprise, they are forced to become commercial competitors.

Ugye, milyen ismerős problematika? És milyen igaz! Sokan érzik-érezzük, hogy erőteljesen félreértik politikusaink a felsőoktatás, az egyetemi kutatás lényegét: sikerült is meghonosodnia annak a nézetnek, miszerint csak olyan kutatásnak van értelme, amely profitot hoz – na nem feltétlenül tudományos, hanem elsősorban piaci értelemben. Mielőtt hangsúlyoznám ennek a meglátásnak a káros természetét, hadd jelezzem, hogy semmi baj nincs azzal, ha egy adott kutatás közvetlen piaci hasznot is generál – sőt, legyen sok ilyen is. Csak ne kelljen már folyamatosan felhívni a figyelmet arra, hogy a történelem során a fejlesztések, az igazán nagy, paradigmát megváltoztató kutatási eredmények nem piaci kérdésként indultak, a problémák teljesen más kontextusban merültek fel, és majd csak később váltak adott esetben akár a gazdaság mozgatórugójává. Tessék utánanézni, hány olyan kutatási eredmény előzte meg a korát (értsd: tökéletesen haszontalan volt saját korában piaci-pénzügyi, de még társadalmi hasznosíthatóság szempontjából), amelyet most nélkülözhetetlennek, piaci és társadalmi szempontból alapvetőnek vélünk! Hát, pont ezt a lehetőséget szalasztjuk el szorgalmas cselekedeteinkkel.

Standard
egyetem, könyv, publikáció

A Practical Guide to Writing a Successful Thesis in the Humanities – megjelent!

Ahogy beharangoztam, sikerült elkészülnöm azzal a kis könyvvel, ami talán segíthet olyan hallgatóknak, akik valamiért nem igazán boldogulnak a szakdolgozat írásával. Természetesen nem egy részletes, receptszerű, követendő útról van szó, csupán néhány olyan ötlet és praktika, amiről Academic Writing órákon vagy a témavezetés során nem esik sok szó (vagy egyetlen sem). Apró tippekről, trükkökről van szó az egészen praktikustól (hogyan illesszünk be egy lábjegyzetet vagy oldalszámot) a kicsit átfogóbbakig (hogyan fogalmazzuk meg a tézisünket, és miként osszuk be az időnket) – olyan kérdésekre igyekeztem rövid válaszokat adni, amelyek az évek során merültek fel a hallgatók felől. Ezért is kifejezetten hálás vagyok nekik – köszönet minden problémájukért, fanyalgásukért, örömükért, fájdalmukért, kérdésükért, nyavajájukért, minden ilyesmiért, amit megosztottak velem. Köszönet azoknak, akik kiválóan írják szakdolgozataikat, és azoknak is, akik látványosan nem boldogulnak a feladattal – nélkülük nem ment volna. Kapható a Smashwords-ön, de az Amazon.com-tól is Kindle-re lehet varázsolni, ha érdeklődés mutatkozna!

UPDATE: A könyv immáron nyomtatott verzióban is kapható!

A friss információk a könyv oldalára kerülnek fel »

Standard