Oktatóként a közösségi hálón

Egyre többen beszélnek arról, hogy milyen furcsa vagy éppen mennyire természetes, hogy a hallgató az oktatóval már nem csupán órák vagy fogadóórák alkalmával találkozik és kommunikál, hanem a közösségi hálókon is gyakran figyelik egymás tevékenységét, adott esetben párbeszédbe is elegyednek. Kobak is ír arról, hogy milyen elvet követ, azzal érvelve, hogy igyekszik nem terhelni figyelmével diákjait, hiszen ez igen feszélyező tényező lehet számukra. Teljesen érthető álláspont, pláne felsőoktatási kontextust megelőzően, ahol a tanár-diák nexus eleve más alapokon nyugszik, mint mondjuk egy végzős évfolyam szemináriumának esetében, ahol tulajdonképpen ismerősök, felnőtt emberek ülnek össze hétről hétre, hogy megvitassanak bizonyos kérdéseket. Én egy másik oldalról világítanám meg a kérdést: én személy szerint azt érzékelem, hogy amióta hangsúlyozottan és vállaltan megjelentem például a Facebook-on, egyre több hallgató keres meg azon a felületen akár üzenetküldésen keresztül (kiváltandó az emailt egyre inkább – ez nyilván biztonsági játék is, hiszen az email változhat, a profil vélhetőleg stabil), de egyre többen chat-en is bejelentkeznek egy-egy kérdés, vagy amolyan online fogadóóra erejéig. Egy bátor kollégánál már láttam, hogy hamarosan kipróbálja a virtuális fogadóórát hivatalosan is, és gyanítom, hogy sokan kapva kapnak az alkalmon, hiszen így ugyanaz a személyes konzultáció valósul meg, mint az oktató irodájában, de nem kell kimozdulni otthonról, könnyebb pl. linkeket megosztani, példákat mutatni, vagyis adott esetben még előre is mozdíthatja a diskurzust, és hatékonyabbá teheti a kommunikációt, mint a papírra jegyzetelés, vagy fejben listázgatás. Ebből az aspektusból nézve tehát kifejezetten pozitív dolognak tűnik, ha hallgató és oktató a virtuális térben is megalapozza a kommunikáció lehetőségét (persze ez nem jelenti azt, hogy állandóan ilyen módon fognak társalogni, de mondjuk levelezős hallgatók vagy más településen élők esetén egyértelmű előnyt jelent a közösségi háló gyors kapcsolati lehetősége).

Hallgatók online aktivitása és az egyetemi online jelenlét

Amikor anno átvettem a tanszéki honlap kezelését, azonnal olyan funkciókat kezdtem beépíteni, amivel szóra lehet bírni a hallgatókat, meg lehet őket szólítani és valamiféle párbeszédet lehet beindítani. Akkor a fórum volt ez a megoldás, ami tökéletes kudarc volt – egy lélek (mégha online lélek) sem jelentkezett be, szólt hozzá. Ezt követően a Ning segítségével egy saját közösségi hálózatot szerettem volna létrehozni, ami már nagyobb siker volt, de még mindig inkább arról szólt, hogy ha meghívtam valakit email címe alapján, az elfogadta a meghívást, esetleg feltöltött egy profil képet, és ennyi. Voltak persze már olyanok, akik képeket, videókat és zenét is megosztottak, de nem sikerült fenntartani az aktivitás szintjét, nem sikerült odaszoktatni tartósan senkit – se oktatót, se hallgatót. Az Intézeti honlap első verziójánál ezért nem erőlködtem: csak az RSS és a hírlevél lett beharangozva, amit azonban meglepően kevesen használnak. A múlt héten kezdődött és nemrég befejezett ráncfelvarrás azonban mindezen tapasztalatokat követően egy pici kísérlet is volt, ugyanis az eddigi szokástól eltérően magán a honlapon nem jelentettem be az új dizájn élesítését, nem kapacitáltam senkit, hogy nézzen körül, hogy írja meg a véleményét, hogy jelezze, ha valami hibát észlel, sőt, az email értesítést is kihagytam. Azonban az Intézet Twitter fiókján keresztül egy rövid üzenettel tudattam, hogy megújult az oldal – ami aztán automatikusan ment a Facebook-ra, majd felkerült az iwiw-re is (utóbbit még az élesítés napján, 11-én küldtem körbe, és ma érkezett meg a címzettekhez – rosszabb, mint a Magyar Posta…). Perceken belül mérhetően megnőtt az oldal látogatottsága, és a nyári szünet ellenére annyian kattintottak, hogy megnézzék, miről is van szó, mint az eddigi legforgalmasabbnak számító szorgalmi időszak napjaiban. Az eredmény alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a felsőoktatási online stratégiák nagyrészt elmaradottak és továbbra is nélkülözik a hatékonyságot.

Közösségi hálózatok sebezhetősége

A múlt héten jött egy elég furcsa üzenet az egyik ismerőstől a Facebook üzenetek közé, ami semmi mást nem tartalmazott, mint egy linket, és persze a domain-ből nem lehetett rájönni, mi is lehet. A rossz válaszreakció ilyenkor az, hogy automatikusan Tréfi ugrik be, és már kattintunk is valami meglepetés reményében – és a gépünk máris […]