digitális, egyetem, web

Oktatóként a közösségi hálón

Egyre többen beszélnek arról, hogy milyen furcsa vagy éppen mennyire természetes, hogy a hallgató az oktatóval már nem csupán órák vagy fogadóórák alkalmával találkozik és kommunikál, hanem a közösségi hálókon is gyakran figyelik egymás tevékenységét, adott esetben párbeszédbe is elegyednek. Kobak is ír arról, hogy milyen elvet követ, azzal érvelve, hogy igyekszik nem terhelni figyelmével diákjait, hiszen ez igen feszélyező tényező lehet számukra. Teljesen érthető álláspont, pláne felsőoktatási kontextust megelőzően, ahol a tanár-diák nexus eleve más alapokon nyugszik, mint mondjuk egy végzős évfolyam szemináriumának esetében, ahol tulajdonképpen ismerősök, felnőtt emberek ülnek össze hétről hétre, hogy megvitassanak bizonyos kérdéseket. Én egy másik oldalról világítanám meg a kérdést: én személy szerint azt érzékelem, hogy amióta hangsúlyozottan és vállaltan megjelentem például a Facebook-on, egyre több hallgató keres meg azon a felületen akár üzenetküldésen keresztül (kiváltandó az emailt egyre inkább – ez nyilván biztonsági játék is, hiszen az email változhat, a profil vélhetőleg stabil), de egyre többen chat-en is bejelentkeznek egy-egy kérdés, vagy amolyan online fogadóóra erejéig. Egy bátor kollégánál már láttam, hogy hamarosan kipróbálja a virtuális fogadóórát hivatalosan is, és gyanítom, hogy sokan kapva kapnak az alkalmon, hiszen így ugyanaz a személyes konzultáció valósul meg, mint az oktató irodájában, de nem kell kimozdulni otthonról, könnyebb pl. linkeket megosztani, példákat mutatni, vagyis adott esetben még előre is mozdíthatja a diskurzust, és hatékonyabbá teheti a kommunikációt, mint a papírra jegyzetelés, vagy fejben listázgatás. Ebből az aspektusból nézve tehát kifejezetten pozitív dolognak tűnik, ha hallgató és oktató a virtuális térben is megalapozza a kommunikáció lehetőségét (persze ez nem jelenti azt, hogy állandóan ilyen módon fognak társalogni, de mondjuk levelezős hallgatók vagy más településen élők esetén egyértelmű előnyt jelent a közösségi háló gyors kapcsolati lehetősége).

Ott van aztán a manapság sokat emlegetett alumni követés kérdése is, amely sarkallatos kérdés a felsőoktatási programok kimenetét és munkaerőpiaci pozícióját illetően, ám egyelőre vajmi kevés konkrét eredménnyel kecsegtet. Ha azonban az oktató, netalán az oktatási intézmény a diplomát követően is tartja a kapcsolatot egykori hallgatóival, akkor az a leendő vagy reménybeli hallgatók számára nem csupán jelzésértékű, de konkrét példát is mutat arra nézvést, hogy mit tudnak majd kezdeni végzettségükkel, sőt, elősegítheti a hallgatók közötti kommunikációt is. Mivel érett emberekről van szó, szerintem senkit nem feszélyez az a helyzet, hogy az oktató láthatja a hallgató megosztásait, hozzászólásait, netán bulifotóit – egyrészt be lehet állítani, hogy mondjuk ne feltétlenül lássa, másrészt a tény, hogy láthatja még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is nézi, és ha meg is nézi, teljesen egyértelmű, hogy semmi köze hozzá, és a hallgató-oktató viszonyban irreleváns. Arról nem is beszélve, hogy az oktató online tevékenysége is látható a hallgató számára, ami fair dolog. Ha pedig valaki a helyzet miatt kétszer is meggondolja, mit tegyen közzé, már pozitív eredménnyel számolhatunk: hozzászoktatja az embert ahhoz, hogy meggondolatlanul ne osszon meg információt se magáról, se magánéletének mindenféle aspektusáról – illetve gondosan korlátozza az ilyesféle információkhoz való hozzáférést. Ha csak egy kicsit is tudatosabb felhasználóvá válik ettől bárki is, akkor a közösségi hálón való jelenlét is az oktatás implicit részévé válik. Nem vettem egyébként még észre, hogy bárkit is feszélyezne az, hogy oktatóik (merthogy több kolléga is részese hallgatóinak kapcsolati hálójának) feszélyeznék a hallgatókat, és fordítva sem jellemző – persze ismét hangsúlyozom, hogy felsőoktatási kontextusról van ez esetben szó, és nincs tapasztalatom arra nézvést, egy ilyen típusú virtuális találkozás miként működik vagy működhet mondjuk középiskolai szinten. Persze lehet, hogy mindezt csak én látom ilyen felhőtlennek, és a hallgatók vagy a kollégák majd jól rámcáfolnak 🙂

Standard
digitális, egyetem, web

Hallgatók online aktivitása és az egyetemi online jelenlét

Amikor anno átvettem a tanszéki honlap kezelését, azonnal olyan funkciókat kezdtem beépíteni, amivel szóra lehet bírni a hallgatókat, meg lehet őket szólítani és valamiféle párbeszédet lehet beindítani. Akkor a fórum volt ez a megoldás, ami tökéletes kudarc volt – egy lélek (mégha online lélek) sem jelentkezett be, szólt hozzá. Ezt követően a Ning segítségével egy saját közösségi hálózatot szerettem volna létrehozni, ami már nagyobb siker volt, de még mindig inkább arról szólt, hogy ha meghívtam valakit email címe alapján, az elfogadta a meghívást, esetleg feltöltött egy profil képet, és ennyi. Voltak persze már olyanok, akik képeket, videókat és zenét is megosztottak, de nem sikerült fenntartani az aktivitás szintjét, nem sikerült odaszoktatni tartósan senkit – se oktatót, se hallgatót. Az Intézeti honlap első verziójánál ezért nem erőlködtem: csak az RSS és a hírlevél lett beharangozva, amit azonban meglepően kevesen használnak. A múlt héten kezdődött és nemrég befejezett ráncfelvarrás azonban mindezen tapasztalatokat követően egy pici kísérlet is volt, ugyanis az eddigi szokástól eltérően magán a honlapon nem jelentettem be az új dizájn élesítését, nem kapacitáltam senkit, hogy nézzen körül, hogy írja meg a véleményét, hogy jelezze, ha valami hibát észlel, sőt, az email értesítést is kihagytam. Azonban az Intézet Twitter fiókján keresztül egy rövid üzenettel tudattam, hogy megújult az oldal – ami aztán automatikusan ment a Facebook-ra, majd felkerült az iwiw-re is (utóbbit még az élesítés napján, 11-én küldtem körbe, és ma érkezett meg a címzettekhez – rosszabb, mint a Magyar Posta…). Perceken belül mérhetően megnőtt az oldal látogatottsága, és a nyári szünet ellenére annyian kattintottak, hogy megnézzék, miről is van szó, mint az eddigi legforgalmasabbnak számító szorgalmi időszak napjaiban. Az eredmény alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a felsőoktatási online stratégiák nagyrészt elmaradottak és továbbra is nélkülözik a hatékonyságot.

A nemrégiben újratervezett SZTE honlap már végre elindult abba az irányba, amerre már néhány évvel ezelőtt kellett volna érkeznie, és kihasználva a képernyőt, valamint az RSS-t, végre követhetővé tette a hírfolyamot (hírek, események, stb.), ám továbbra sem épít a közösségi színterekre: egy központilag összeállított hírlevél az RSS alternatívája. A fenti példa alapján úgy látom, ahhoz, hogy elérjük a hallgatókat, és rávegyük őket, hogy figyeljék a bejelentéseket, híreket, hogy látogassák a honlapot, és hogy netán meg is nyilvánuljanak irányunkban, sőt, hogy esetleg terjesszék a hírt, bekapcsoljanak másokat is a láncba, bizony szükség van arra, hogy aktívan megjelenjünk a közösségi hálózatokon. Ez nyilván mind triviális online marketing szempontjából, de ne feledjük, hogy a felsőoktatás még most ismerkedik azzal a helyzettel, hogy egyáltalán “el kell adnia” magát egy célközönségnek, most kezdi felismerni, hogy a jövő potenciális hallgatója már egyértelműen online tájékozódik, és az online jelenlét alapján (is) formálja véleményét, választását – ami azonban már egyáltalán nem mindegy az egyes intézmények szempontjából, mert innentől kezdve pénzügyi kérdéssé válik egy ici-pici, kézlegyintéssel elintézett apróság is.

Ahogy elnézegettem a tanszéki honlapok felhozatalát, egyre többen váltanak valamiféle tartalomkezelő használatára az eddigi statikus html oldalakról, ám az is látszik, hogy sok esetben semmiféle megfontolás, stratégia nincs a lépés mögött. Ugyanis nagyrészük még mindig kvázi-statikus honlapként kezeli a tartalmat, és nyoma sincs a hallgatók aktív bevonásának. Valószínűleg egy központilag támogatott, de nem csak onnan irányított stratégia lenne a legmegfelelőbb, ami alapján az egyes Karok, Intézetek és tanszékek össze tudnák hangolni az online stratégiákat, megjelenést, stb., mint ahogy azt a tőlünk nyugatabbra fekvő egyetemek jó néhánya már régóta gyakorolja is. Tanuljunk tőlük, nem szégyen!

Standard
digitális, web

Közösségi hálózatok sebezhetősége

Facebook spam A múlt héten jött egy elég furcsa üzenet az egyik ismerőstől a Facebook üzenetek közé, ami semmi mást nem tartalmazott, mint egy linket, és persze a domain-ből nem lehetett rájönni, mi is lehet. A rossz válaszreakció ilyenkor az, hogy automatikusan Tréfi ugrik be, és már kattintunk is valami meglepetés reményében – és a gépünk máris fertőződik (feltéve, hogy mondjuk a böngésző nem figyelmeztet, vagy a vírusírtó nem sikoltozik rögtön)! Tegnapra már én kaptam az értetlenkedő “válaszokat”, amelyekből kiderült, hogy az én fiókomból is röppentek kifelé az ismerősőknek a hasonló jellegű tömeges üzenetek – ilyenkor azonnal meg kell változtatni jelszavunkat, és a gépet sem árt átfésülni vírusellenőrzőnkkel. Gyanítom azonban, hogy ez önmagában csak tüneti kezelés, és nem értem, a Facebook üzemeltetői miért nem ügyelnek erre igazán. Valahogy azért csak fel kellene, hogy tűnjön, hogy egy-egy fiókból hirtelen irdatlan mennyiségű, egyetlen linket tartalmazó üzenet megy kifelé, amely hajszál pontosan megegyezik a másik felhasználói fiókból, néhány másodperccel később induló üzenetlavinával, és így tovább. Ennek ellenére semmit nem tettek eddig, és csak a szokásos elhárítási szcenáriót ajánlják, ami persze arra alapoz, hogy kedves felhasználó, a Te gépeddel és fiókoddal van a gond, a rendszer egyébként tök jól van köszönik szépen. Hát, minden kedves közösségi hálózat, website üzemeltetőjének és fenntartójának üzenem: 2009-et írunk, stipi-stopi nem ér azt szajkózni, hogy a “hiba az Ön készülékében van”! A felhasználó ugyanis könnyen regisztrál ilyesféle virtuális közterekbe, de ha gondja akad, ugyanilyen könnyen le is jelentkezik (én a múlt héten egy pár régebben jó ötletnek tűnő helyről rutinosan léptem le, pedig még igazán gondot sem okoztak…). Ennek fényében üzenem mindenkinek, akihez a fiókomból érkezett gyanús üzenet: Elnézést, leelenőriztem, a hiba nem az készülékemben van, és egyébként sem szokásom a közösségi oldalak üzenetküldő szolgáltatásán keresztül üzengetni az ismerősöknek, ezért nyugodtan, szívfájdalom nélkül töröljék a közvetlen üzeneteimet – amelyek nem is az enyémek! Pláne, ha a “Look at this” téma megjelöléssel érkezik, és mindössze egy linket tartalmaz. Köszönöm. Most legalább a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen érzés, amikor simán visszaélnek online jelenlétünkkel.

Standard