digitális

Katasztrófavédelem – ahogyan a mobilon értelme lenne

A márciusi hó után most az árvíz jön, és a katasztrófavédelmi szervek a belügyminisztériummal karöltve eljutottak odáig, hogy egy Facebook oldalt hoztak létre annak érdekében, hogy hatékonyan kommunikáljanak a bajbajutottakkal, netán még azokkal is, akik segíteni szeretnének. Nagyszerű, őszintén örülök annak, hogy végre ráébredtek, hogy nem biztos, hogy kontextusától megfosztott, és egyébként is esetlenül fogalmazott sms-ekkel kell oldani a problémát: most azonban mintha kicsit túlestünk volna a proverbiális ló túloldalára: van vagy négy olyan oldal, amit civilek indítottak, és kellően szétaprózza a segíteni kívánók figyelmét, csökkentve a hatékonyságot. Ma mobilos felvételit tartottunk, így – híradó nézés közben – arra gondoltam, milyen egyszerűen meg lehetne oldani az egészet egy ügyesen megcsinált mobil alkalmazással. Szerintem mondjuk így:

  • alapból ingyenesen letölthető appról lenne szó, minden elérhető platformra
  • az app által generált forgalmi díjat a szolgáltatók elengednék (nem utólag, hanem alapvetően így működne)
  • az app képes lenne GPS koordináták alapján lokalizálni a bajbajutottakat, ezt az információt pedig továbbítaná a katasztrófavédők szerverére
  • visszajelzést/bejelentést tudnának küldeni a felhasználók a központ számára (szintén GPS koordináták megjelölésével)
  • a katasztrófavédők információkat tudnának valós időben közvetíteni, plusz közvetlenül kapcsolatba tudnának lépni azokkal, akikkel szükséges
  • azok, akik segíteni szeretnének, az app segítségével térképen láthatnák, hogy mondjuk 15 km-es körzetben hol vannak problémás gócok, ahol elkélne a segítség, és mondjuk azt is látnák, hogy milyen típusú segítségre lenne szükség (tehát mondjuk ne teát vigyenek termoszban oda, ahová homokzsák kellene még)

Hát nem logikus? Nem egyszerű? Lehetne emellett persze Facebookon vagy Twitteren is működtetni az információs csatornát, de egy ilyen alkalmazás lehetne az egész kommunikáció legletisztultabb, legáttekinthetőbb, és legegyszerűbben használható csatornája. Tovább is mehetünk: ha már a mobilszolgáltatók mellé állnának a kezdeményezésnek, miért is ne lehetne alapból minden Magyarországon forgalmazott okostelefon alapfelszereltségeként forgalmazni (ha már egyébként is ingyenes)? Szerintem ez nemzetközi szinten is óriási dobás lenne, arról a nem elhanyagolható haszonról nem beszélve, hogy jól koordinálható segítségnyújtásra ösztönözne sokakat. Uff!

Standard
digitális, web

O’Reilly vs. Poole az online identitásról

Az alábbi beszélgetésben Tim O’Reilly és Chritopher Poole osztja meg gondolatait az online identitás különböző megközelítéseiről utóbbi Web 2.0 Summit-on elhangzott előadását követően, amelynek a legtöbbet idézett mondata a “Facebook and Google do identity wrong, Twitter does it better” volt. Poole röviden kifejti, miért gondolja így, majd O’Reilly kicsit árnyalja a képet – szerintem azonban a kutya kicsit máshol van elásva.

Úgy vélem, elsősorban Poole argumentációjával van némi problematika, mivel a Twitter sem egyféle identitás modellt biztosít a felhasználó számára, és éppen az on- és offline identitások összefűzését, autentifikálását célozza meg sok esetben, és a több fiókos, több identitást kezelését megengedő politikája valójában semmiben nem más, mint akár a Google vagy a Facebook megközelítése, bár abban egyetértek, hogy sokkal liberálisabb a megoldásuk minderre.

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem

Közösségi kommunikáció felsőoktatási környezetben

A The Chronicle of Higher Education hasábjain Jeff Young arról értekezik, hogy az oktatók sok helyütt máris azt tervezgetik, hogy a Google új szolgáltatását, a Google+-t milyen nagyszerűen fel tudják majd használni a hallgatókkal való kapcsolattartásra, mondván, a Facebook erre nem a legmegfelelőbb platform, hiszen ott nehézkes pontosan irányítani, ki lássa, és kihez ne jusson el egy-egy megosztani kívánt kép, videó, vagy üzenet. A Google+ ezt elvileg csodásan egyszerűen kezelni tudja, hiszen az ismerősökből “köröket” lehet létrehozni, így a megosztásokat limitálni lehet egy-egy kör elérésére. Így akár kutatási projekteket, vagy szemináriumokat is el lehet koordinálni, hiszen a járulékos megosztások – például képek vagy dokumentumok – szervesen illeszkednek a rendszerbe, nem úgy, mint a Facebook mellé betársult Docs.com esetében (bár pontos információm nincs arról, vajon mennyien és miként használják, nekem egy kissé döcögősnek bizonyult, nem is használom). Arról mondjuk kevés szó esik, hogy az egy adott kör számára elküldött információ vajon hogyan kezelhető tovább: mi a helyzet akkor, ha elküldök egy képet a kollégáim körének, akik közül egy átküldi a saját családi körének, ahonnan megintcsak vándorol, majd végül kiköt olyan helyen, ahol nincs keresni valója? Épp a minap olvastam, hogy bizony jelenleg előfordul ilyesmi: ez akkor problémás, ha bizalmas információ kerül ki így a “körből”. Én személy szerint örülnék, ha ez a rendszer szabályozható, megbízható módon működne, ugyanis a hallgatókkal folytatott kommunikációm túlnyomó része egyre inkább közösségi vonalon működik. [UPDATE: Tsabeeka jelezte, hogy a megosztásnál le lehet tiltani a további megosztást, tehát probléma kipipálva!]

Bővebben…

Standard
digitális, web

Adataink online védelméről

Jelenleg éppen a Facebook adatkezelésével kapcsolatosan van felhördülés, ami persze igencsak jogos, hiszen amit Zuckerbergék néha művelnek, nos az minden, csak nem elegáns, finoman fogalmazva. Egy dolgot azonban a nagy felháborodás közepette sem szabad elfelejteni: azok az adatok, amelyek az avatarunk mellett szerepelnek, azok a megosztások, amelyeket szinte kényszeresen küldözgetünk ismerőseinknek (és kevésbé ismerősöknek, beállításoktól függően), egyfajta önkéntes adatszolgáltatásnak minősülnek, hiszen senki nem kényszeríti az embert, hogy bulizós-topless-ciki fotóit megossza egy közösségi oldalon anélkül, hogy belegondolna, később hiába vonná vissza az egész akciót, meg nem történté már nem nyilváníthatja meggondolatlan kattintását. Nem tudom, hogy csak én érzem-e úgy, de könnyebb megorrolni mondjuk a Facebook-ra, mint odafigyelni egy kicsit arra, amit művelünk, nagy részt hárítás a nagy felhördülés. Érdekes, az iwiw kapcsán nem hőzöngünk azon, hogy bárki, aki rákattint a képünkre vagy a nevünkre, azonnal mindent láthat, olvashat rólunk (csak csendben jelzem, a Facebookon azért koránt sincs így). Szokjuk egymást, a közösségi oldal (mint főbérlő) és a felhasználók (mint albérlők), és nem meglepő, hogy nem surlódásmentes az összeszokás. Mindezek mellett persze hangsúlyozottan felháborító, hogy a főbérlő menet közben változtatja a játékszabályokat, de ugye senki nem felejtette el, hogy elfogadta a játékszabályokat, amikor regisztrált? Ugye mindenki tüzetesen végigtanulmányozta az adatvédelmi elveket és felhasználási szabályokat, mielőtt rákattintott a gombra?

Bővebben…

Standard
digitális, előadás

Szakdolgozati procedúra a közösségi háló tükrében

Facebook studentAmikor az Intézetben beindítottuk az online szakdolgozat-feltöltési rendszert, igyekeztünk minél több felöleten ott lenni, tájékoztatni a hallgatókat (és persze a kollégákat is) arról, mi is pontosan a teendő, és a hatékonyság érdekében támaszkodtunk a már kialakított közösségi felületekre – például a Facebookra. Ez eleinte csupán abban nyilvánult meg, hogy miután kellő számú “rajongóval” bírtunk, igyekeztük a Facebook lehetőségeit és csatornáit kihasználva is eljuttatni az üzeneteinket illetve felhívásainkat a hallgatók felé, de egyre inkább átcsapott interaktív “ügyfélszolgálattá”, hiszen a hallgatók immáron sokkal hamarabb keresnek meg a Facebookon chaten vagy üzenetküldés formájában, mint írnak emailt. Sőt, több kolléga is inkább ezen a felületen küldi el üzenetét, úgy tűnik, az email már tényleg kezd kimenni a divatból (vagy az lehet a tendencia mögött, hogy azt gondolják, az ember nem feltétlenül válaszol egy emailre, viszont bőszen ápolja közösségi profilját, így nagyobb a valószínűsége, hogy hamarabb válasz is érkezik). Őszintén szólva eleinte kicsit furcsa volt ez az új kommunikációs csatorna, de később szinte mindennapivá, természetessé vált: már azon sem lepődnék meg, ha legközelebb akár a szakdolgozatok vázlatai, akár szemináriumi dolgozatok, projektek érkeznének a docs.com-on keresztül. Ezzel ugyanis a kollaborációnak is egy egészen érdekes verziója valósulhatna meg, amelynek különlegessége immáron nem kizárólagosan abban nyilvánul meg, hogy valakivel megosztok egy dokumentumot, hanem abban, hogy mindezt egy jól belakott, ismerős virtuális térben teszem, ismerősöktől övezve. Persze, tudjuk, hogy nincs új a nap alatt, és nem is kell a spanyol viaszt állandóan feltalálgatni – van egy olyan sanda gyanúm azonban, hogy a Facebook a könnyed integrációival, a megosztás leegyszerűsítésével például az oktató-hallgató kapcsolatot is megváltoztatja kicsit, és ha ügyesen használjuk, bőven profitálhatunk is ebből.

Standard
blog, web

Lájkolom a posztod, lájkolom a szájtod

Borzasztóan aktuálisak vagyunk, merthogy az éppen a világon végigsöprő lájk-hájp, vagyis a Facebook azon ajándéka (?), hogy immáron nem csupán a közösségi oldal keretei között lájkolhatjuk egymás státuszüzeneteit, megosztásait, képeit, hanem bárhol is járunk szerte az interneten, lájkolhatunk bármit. “Facebook az egész internet” – mondhatnánk, és az alapító, Mark Zuckerberg nem is adja alább: itt a Docs, amely az Office 2010 online, Facebook-os verziója, és itt a már említett, potenciálisan mindent mindennel és mindenkivel összekötő, adatokat rendező lájkolás is. Egyszerűnek tűnik a dolog: könyveket böngészünk a neten, és megtetszik egy (vagy már olvastuk, és tetszett), nyomunk hát egy lájkot neki – erről aztán nem csupán a kereskedők értesülnek, akik persze szorgosan figyelik, milyen olvasási preferenciáim lehetnek, de az ismerőseim is látják, mi tetszik nekem. Ráadásul a lájkolások alapján a barátaim ajánlásokat is kapnak az adott könyvkereskedőtől, vagyis meg tudják nézni, nekem mi tetszett, ez segíthet a böngészésben, a vásárlásban (automata ajándékötletek!). A lájk gomb, amelyet alant lehet sasolni (és szorgosan nyomkodni) implementása igen egyszerű: csupán el kell látogatni a Facebook közösségi plugin oldalának megfelelő szegletébe, és megadni néhány paramétert, majd a “Get Code” gombra kattintva kérjük a kódot, amelyet beillesztünk saját oldalunkra, hogy látogatóink kattinthassanak.

Bővebben…

Standard