digitális, egyetem, publikáció

Requiem az árnyékkönyvtárakért

Mielőtt nagyon mély depresszióba süllyednénk: “háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!” – ahogy anno megjósolható volt, ellehetetlenítenek egy kalózoldalt, másik kettő lép a helyébe. Most nevesítve kettőt kapcsolna le, jön hát négy (remélem). A 444.hu ad hírt arról, hogy nagy kedvencem, az Elsevier ismét akcióba lendült, és bírósági határozattal támad a két legnagyobb tudományos publikációkat elérhetővé varázsló oldal, a LibGen és a Sci-Hub ellen. Anno már megfogalmaztam, miért problémás az egész kutatói oldalról, és ma sem látom másként: talán még inkább, fokozottan érvényes minden a mai helyzet kapcsán is. Az akkori botrányt követően úgy tűnt, mintha kicsit változnának az álláspontok, mintha a nagyobb kiadók engednének valamelyest a tudományos eredményekhez való szabad hozzáférés terén (lásd az egyetemesen ajnározott nyílt hozzáférés politikája, amit persze tökéletesen elkorcsosult, üzletiesített formákban vesz át most mindenki), ám jól látható, hogy nagyjából semmi nem változott igazán.

Néhány apró megjegyzést fűznék csak a beszámolóhoz, hogy bölcsészettudományi szempontból is árnyaljam a képet, és talán sikerül megvilágítani az egész publikációs hajszára épülő rendszer problematikáját.

Ahhoz, hogy megérthessük a per tárgyát, muszáj röviden átfutni a nyugati országok akadémiai rendszerének működését. Ezekben az elmúlt évtizedekben óriásira nőtt a kutatókra nehezedő publikációs kényszer. Ez a fokmérője mindennek, a szakmai előremenetelnek nincs nagyon más módja, csak az évente megjelentetett 2-3 tanulmány. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezek hol jelennek meg, az egésznek a kulcsa az impaktfaktor: minél rangosabb folyóirat közli a kutatásod, annál magasabb az impaktfaktorod, ami aztán egyenes utat jelenthet az akadémiai ranglétrán. (444.hu)

Egyrészt nem csak a nyugati országokról van szó – illetve nem tudom, Horváth Bence oda sorolja-e Magyarországot is (nekem vannak kétségeim, de hagyjuk). Másrészt viszont fontos megérteni, hogy az impakt faktor humaniórák szempontjából egy nem létező kategória, egész egyszerűen nincs és soha nem is volt, és nem is lehet működtetni. Természettudományos és orvostudományi szempontból valóban mérőszám, van is mögötte adat, metrika, algoritmus, de ez az általános mérőszám nagyjából olyan, mintha a sajt maligánfokát kellene megmérni és feltüntetni a kereskedelmi forgalomban. Sajnos Magyarország is belement ebbe az eszetlen játékba, tessék csak vizslatni az MTMT (Magyar Tudományos Művek Tára) felületét (ami borzalmas UX és UI szempontból is természetesen), ahol még a feltöltők és adminisztrátorok számára sem mindig világos, mi hova és miért kerül, de szorgos algoritmusok számolnak mindenféle indexeket és mérőszámokat, amelyek minősítenek eredményeket és embereket olyan elvek alapján, ami nagyrészt annak a tarthatatlan és áldatlan állapot szülötte, amit az Elsevier gyakorlata fémjelez.

És jöjjön az, ami miatt azonnal ölre mehetnénk a drága Elsevierrel és társaival – de inkább simán bojkottálni lenne illendő az egész kócerájt, úgy, ahogy van:

A kiadók úgy dolgozhatnak 37 százalékos profitrátával, hogy közben a tartalom-előállítás jellemzően egy fillérjükbe sem kerül. A publikáló szerzők nem kapnak pénzt a megjelent tanulmányok után, ők csak a közvetett haszonban, azaz akadémiai karrierjük előremenetelében részesülhetnek, és ugyanígy jellemzően ingyen dolgoznak a leadott tanulmányokat ellenőrző bizottságok tagjai is.

Ráadásul a kutatásokat magukat sem a folyóiratokat kiadó vállalatok finanszírozzák: ezek jellemzően közpénzből, azaz egyetemi forrásokból vagy állami-regionális alapokból készülnek.

Csak megerősíteni tudom: ha a karrierembe is kerül, nem vagyok hajlandó olyan tudományos folyóiratnál, kiadónál publikálni, amelyik megsérti a tudás hozzáférésének alapvető elveit, nyereségért cserébe ellehetetleníti a tudományos kommunikációt és ezáltal gátolja a fejlődést. Felháborító és elkeserítő, hogy a 21. században, az elvileg nyílt kommunikáció korában még nem volt annyi erő a tudományos közösségben, hogy egyszerűen izomból lenyomja az ilyen parazita vállalkozásokat, vagy egyszerűen ő diktálja a feltételeket. Minden jobb érzésű kutatónak ajánlom a jelszót: “I publish, you perish“. Kérek mindenkit, csatlakozzon Bodó Balázsék időszerű, és mai napig az egyetlen etikailag tartható és támogatható kezdeményezéséhez. Legyünk gerillák, osszuk meg az eredményeinket egymással, töltsük fel olyan online felületekre, ahonnan mások is hozzáférhetnek szövegeinkhez, hagyjuk, hogy fejlődjön a tudományterületünk, és ezáltal engedjünk utat a jövő kutatóinak – és persze segítsük magunkat is!

Share your writing – digitize a book – upload your files. Don’t let our knowledge be crushed. Care for the libraries – care for the metadata – care for the backup. Water the flowers – clean the volcanoes. (In solidarity with Library Genesis and Sci-Hub)

Standard
folyóirat, publikáció

Elsevier vs. Academia.edu

Az Elsevier tudományos kiadó már rég a bögyömben van, de épp az Open Access hét keretében hangzott el az, hogy jó kereskedőként felismerték, merre is fúj a szél, és az eddigi gyakorlatot fokozatosan hátrahagyva, egyfajta open access irányt vesznek fel ők is. Az is elhangzott ugyanezen alkalommal, hogy nemzetközi gyakorlat az, hogy a kutató, aki valahol publikálja az eredményeit, rendszerint pre-print, azaz a megjelenés előtti állapotban lévő szövegverzióját feltölti egy-egy releváns repozitóriumba, netán megosztja azt az Academia.edu-n, hogy aki nincs olyan szerencsés, hogy a publikációt megjelenítő folyóiratot megvásárolhassa, az se maradjon tudományos eredmények nélkül. A kerekasztal egyik résztvevője még viccesen meg is jegyezte, hogy ez mindaddig járható út, amíg a kiadók is látják, mi a helyzet, és “megtűrik”, hogy a náluk publikálók a fair play szabályai szerint járjanak el. Hát, most ezt a hallgatólagos megegyezést rúgta fel az Elsevier, hiszen a hírek szerint elsöprő mennyiségű DMCA-s fenyegetőzéssel lepte meg az Academia.edu üzemeltetőit. Hosszasan lehetne elemezgetni, fejtegetni, miért káros mindaz, amit ma az Elsevier-féle kiadók gyakorlata megtestesít. Hosszasan lehetne magyarázni, mit és hogyan lehetne tenni annak érdekében, hogy az ilyen magatartást a tudományos közösség kipurgálja köreiből. Mindez felesleges. Mindaddig, amíg mi magunk, kutatók, tudománnyal bíbelődők, bölcsészek és természettudósok, gazdaság- és társadalomtudósok, orvosok, stb., nem mondjuk ki együtt, közösen, hogy eddig és ne tovább, addig az Elsevier bármit megtehet. Meg is teszi – látjuk. És akkor a permanens mantrám: kedves tudós kollégák, legyetek szívesek bojkottálni az Elseviert és a hozzá hasonlókat, és publikáljatok open access elveket a gyakorlatba ültető kiadókkal! Nem valami magasztos érdekből (olyanból soha nem tesz senki semmit egyébként sem), hanem magatokért, a saját publikációtokért, azért, hogy veletek ne játszadozhasson egy ilyen tudományellenes monstrum! Minden egyes leütött karakter, amit nekik adtok, ezt a minősíthetetlen, káros praxist táplálja. Uff!

Standard
egyetem, folyóirat

Az Elsevier-ügy

Egy egyetemi könyvtár folyóirat állományának nagy részét szakfolyóiratok teszik ki, amelyeket óriási kiadók és társulások forgalmaznak, elképzelni is nehéz, milyen bevételeket produkálva. Közismert, hogy is működik legtöbbjük: az még a jobbik eset, ha nem kell fizetnie a szerzőnek azért, hogy megjelenjen az írása (hihetetlen ritka, ha netán valami honoráriummal jutalmazzák), örül, hogy igazán nagy presztízzsel bíró periodika hasábjain tündököl a neve, a kiadó pedig az ingyen (vagy már eleve pénzért) megszerzett tartalmat szépen megjelenteti folyóirat köntösbe öltöztetve, és sok esetben vérlázító árat kér az előfizetésért. Ha jobban belemennénk a folyamatba, láthatóvá válna, hogy egyszerűen nem lehet bukni az üzleten, többszörösen biztosított profit van kódolva minden kiadási mozzanatba. Sok esetben megkerülhetetlenek ezek a kiadók, hiszen olyan nagy múltú, tekintélyes kiadványok sorjáznak a protfólióikban, amelyek magát komolyan vevő szakember számára nélkülözhetetlen ismeretanyaggal kecsegtetnek. Az open access lendülete már elkezdte ugyan átalakítani némileg a piacot, de hatása egyelőre inkább csak az online kiadványok esetén mérhető – és ugye ott is megjelentek már a profitot biztosító modellek. Most azonban mintha mozgolódna valami, és végre nem pusztán az Egyesült Államok polgárai állhatnak a sarkukra: indul a nyomásgyakorlás az Elsevier kiadóval szemben!

Bővebben…

Standard