digitális, előadás, web

Tudomány, kutatás és a web

Ismerve az internet illetve a web történetét, eredeti (vagy később rárakódott) céljait, mindig megdöbbenek azon, amit az alábbi előadásának elején Dan Cohen is említ, hogy a kutatók, tudós emberek (és itt sajnos leginkább rólunk, bölcsészekről van szó) milyen ellenérzéssel, szkepszissel viseltetnek az új (vagy nem is olyan nagyon új) technológiák iránt. Mind a mai napig nem látják sokan, milyen előnyöket jelent a tudomány webes kiterjesztése, hogyan járulhat ez hozzá a kutatáshoz, ha úgy tetszik, mit profitálhat a kutató, ha az elzárkózás helyett inkább nyitottan közelít a hálóhoz. Elefántcsonttorony kontra a nyitott web – ez az alábbi előadás témája. Tanulságos!

Standard
digitális, előadás, pszichoanalízis

A digitális tudattalan

Ezzel a címmel adok elő a III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencián, és szokásomhoz híven ismét megosztom az előadáshoz használt prezit. Az előadásban annak az elméleti lehetőségét boncolgatom néhány példán keresztül, hogy vajon van-e a digitális kultúrának a pszichoanalízis szempontjából érdekes aspektusa, illetve hogy a pszichoanalízisben felfedezhető-e olyan, a digitális kultúrában később kibontakozott logika vagy alapelv, amely alátámasztja az analogikus megközelítést.

Standard
digitális, előadás

Félévi előadástrend – fogadalom nélkül

A múlt félévben beharangoztam, hogy csak Prezit használok előadásokhoz, és be is tartottam, ami nagy szó, volt is szédülés rendesen, bár a végére igyekeztem finomabban navigálni, jobban csoportosítani a mondanivalókat – hiába, a nagy szabadságban az ember lassabban szorítja magát a logikai kapcsolatok egyértelmű hangsúlyozására. Miután manapság már rengetegen cuppannak rá a Prezire, és egyre többen temetik a PowerPoint prezentációkat, úgy döntöttem, teszek egy próbát, és az egyetemi előadások egy részét csak azért is utóbbi alkalmazással igyekszem összehozni, aztán majd persze meglátjuk, menet közben tudom-e tartani magam ehhez: vagyis nem teszek fogadalmat, csupán annyit, hogy nem fogadok meg semmit (na jó, annyit azért mindenképpen, hogy a bullet point listákat amennyire lehet, kerülöm!). Kevés időt töltöttem még a 2010-es PowerPoint-tal, de azt kell mondanom, egészen gyorsan lehet vele kellemes, látványos prezentációkat készíteni – naná, hogy első körben minden indokolatlan pörgő-forgó animációt kipróbáltam (egyébként le a kalappal a programozók előtt, egészen vagány dolgokat kreáltak, ráadásul piszok egyszerű testre szabni mindent), de majdcsak letisztul minden, mire kifundálom, milyen is legyen az egyszerű ám mégis látványos megoldás. Ami miatt azonban most az első hetekben mindenképpen próbálgatom a lehetőségeket, az a PowerPoint kevéssé emlegetett, úgynevezett “előadói nézete”, amely persze már a korábbi verziókban is ott volt, de mostanra egy nagyon jól használható irányítófelülettel is bír.

Bővebben…

Standard
mellesleg

Vonnegut intelme

Most, hogy a disszertáció végre olyan állapotban van, hogy már egy képernyős proof-readingen átesett, és éppen a nyomtatott verzión keresztüli ellenőrzés folyik, észrevettem, hogy néhol egészen tobzódom a pontosvessző alkalmazásában – így egészen konkrétan fejbevágott Vonnegut azon intelme fiatal írók számára, miszerint ezt az írásjelet bizony el kell hagyni, tilos használni. Most ezen elgondolkodom, és alternatív megoldásokon töröm a fejem.

Standard
film, pszichoanalízis

Parveen Adams Lynch Inland Empire c. filmjéről

Amikor jó néhány éve, még a The Spectral Body előtt a könyv alapját is adó dolgozat ürügyén kellett Parveen Adams-szel konzultálnom elég sokat, hihetetlenül inspiráló volt, amit mondott a beszélgetéseink során, és tulajdonképpen neki köszönhető, hogy az elemzések koherens elméleti keretet kaptak, illetve sikerült fogást találni a vizsgált filmeken. Furcsa, hogy most a disszertáció írásakor ugyan nem konzultálunk, de visszajönnek azok a beszélgetések, amelyeket már ezzel kapcsolatosan folytattunk, és most sikerült megnézni egy olyan előadását, amivel anélkül is rengeteget segített, hogy tudná.

Standard
digitális, egyetem, előadás

Az internet ellehetetleníti az egyetemeket?

A Metazin egy érdekes feltevést boncolgat, miszerint a 21. században az internet elterjedésével, ahogy az egyetemek is egyre inkább előtérbe helyezik az online tartalmakat, az oktatók tulajdonképpen maguk alatt vágják a fát, hiszen a felvett előadások bármikor visszanézhetőek, ergo nincs szükség félévente-évente felvenni őket a kurzusok közé – elég lenne egy kattintás. A meglátás szerint

„[l]ehet, hogy az idén iskolát kezdő gyerekek lesznek az utolsó generáció, amely még tudja, mit jelent egyetemre járni, kollégiumban lakni, beülni egy professzor előadására. Az egyetemi alapképzés ugyanis forradalmi átalakulás előtt áll. Az internet a napilapok után az egyetemeket is ellehetetleníti” – jósolja Zephyr Teachout New York-i jogászprofesszor a Slate webmagazin közgazdasági blogjában.

Első ránézésre is sántít a párhuzam a nyomtatott vs. online sajtó tekintetében, hiszen mind történetileg, mind technikailag, mind lényegileg különböző dolgokról van szó, de már csak azért is problémás a felvetés, mert azt feltételezi, hogy az egyetemi anyag (tudásanyag, kurzusanyag, felépítés, nem beszélve a metodológiáról) bizony stagnál. Vagyis valaki egyszer kidolgozta, és akkor “ott van”. Csakhogy ha ez így lenne, akkor nyilván nem az internet eljövetele vetné fel annak kérdését, hogy az egyetemi oktatás jövője humán erőforrás tekintetében tartható-e, hiszen néhány vaskos kötettel (ha korábbra megyünk, akkor tán még a kőtábla is jöhet) már réges régen meg lehetett volna oldani a váltást. Számomra kissé meglepő, hogy éppen egy egyetemi professzor nem gondolja azt, hogy a tananyag évről évre képes változni – nem hiszem, hogy csak az ő szakterülete lenne az, ahol bizony néhány online videó előadással el lehetne intézni negyven évre előre az egyetemi tematikát.

Amikor pedig arról van szó, hogy a megváltozott helyzetben (ti. itt a web) “az internet lehetővé teszi, hogy bárki végighallgassa az előadásokat, a videokonferenciák pedig helyettesíthetik a szemináriumokat és a konzultációkat”, talán nem is szükséges felhívni a figyelmet arra az apróságra, hogy a szemináriumok és a konzultációk többnyire (ti. mindig…) oktatók irányításával és jelenlétében zajlanak. Teachout (vigyázat, beszélő név!) víziója odáig terjed, hogy az oktató előadásaihoz majd a PhD hallgatók szépen megtartják a szemináriumokat – de itt már szerintem olyan logikai bukfenceket sikerül bemutatni, hogy egyre nehezebb komolyságot erőltetni az arcunkra.

Nem azt állítom, hogy az oktatás – a felsőoktatás – esetleg olyan formát fog ölteni a jövőben, aminek felvázolása jelenleg kimerítené a sci-fi fogalmát, de nyilván nem az online videó és a videókonferencia mint szeminárium/konzultáció hozza el a paradigmaváltást. Az online elérhető előadások jelenleg maximálisan kiaknázhatók mint közönségkapcsolati eszköz, amely egy jól felépített stratégia részeként kifejezetten vonzó lehet a prospektív hallgatók toborzásában, valamint a mesterszakok, doktori programok népszerűsítésében. Arról pedig valószínűleg teljesen szükségtelen beszélni, hogy mire mindennek a szele eléri kis hazánk ormait…

Standard