digitális, publikáció, web

Recenzióm Szűts Zoltán A világháló metaforái c. kötetéről

Nehéz a recenzens dolga, amikor kénytelen úgy kezdeni írását, hogy a vizsgált opuszra nem lehet mást mondani, mint hogy hiánypótló. Mit lehet ezt követően írni még – hiszen az olvasónak, a téma iránt érdeklődőnek nincs más dolga, mint sürgősen beszerezni a szóban forgó kötetet, és azonnal elmerülni benne. Ha szétnézünk a magyar nyelven írott, a világhálót, az újmédiát tematizáló publikációs felhozatalon, akkor azt látjuk, hogy kétségkívül óriási űr tátong egy olyan címke alatt, ami mindennapi életünket is egyre inkább meghatározza, valamint nálunk szerencsésebb tudományos diskurzivitással megáldott országokban éppenséggel az egyik legburjánzóbb terület. Szűts Zoltán A világháló metaforái. Bevezetés az új média művészetébe című könyve így vékony mezsgyén kénytelen egyensúlyozni: egyrészt muszáj ügyelnie arra, hogy a honi közönség érthetően, strukturáltan, értelmezve jusson az alapvető információkhoz, értesüljön a világ trendjeiről, másrészt nem vállalhatja fel a trivialitás ódiumát sem, hiszen az Osiris Kiadó kézikönyvként ajánlja a szöveget olvasóinak, azaz – egyébként teljes joggal – egyfajta hivatkozási alapnak szánják a jövő kutatóinak számára.

A recenzió további része az Apertúra Magazinban olvasható »

Standard
könyv, kult

Posztmodern találkozások: az elmaradozó randevú

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sorozat, ami a “Posztmodern találkozások” sokat sejtető címét viselte magán – hogy olvasócsalogatóként vagy inkább billogként, azt ki-ki döntse el maga, mindenesetre az Alexandra kiadó elképesztően olcsón árult (~300,- Ft) importjaként tűnt fel a polcokon, vékony, zsebméretű tudós értekezéseket rejtve az eredeti kiadásoktól örökölt borítókép mögött. Egyszer egy könyvesboltban böngészgetve (igen, kedves gyerekek, volt idő, amikor az emberek még tényleg elzarándokoltak egy olyan épületbe, aminek a homlokzatán többnyire a “Könyvesbolt” felirat szerepelt, és tényleg böngészgettek az írott portékák között – a szerk.) egy kedves eladó megkérdezte, mit keresek, segíthet-e, mire véletlen azt mondtam, köszönöm, már meg is találtam – ami azért a posztmodern találkozások sorozatról lévén szó, picit furcsán hat, de hát tényleg ez történt. Azon nyomban bevásároltam az akkor fellelhető kötetecskéket (Derrida és a történelem végeFoucault és a többszörös nemi identitás elmélete, illetve Wittgenstein és a pszichoanalízis), és gyanakodva kérdeztem az eladót, hogy valóban ilyen olcsón mérik-e itt ezt a terméket? Utánanézett, majd megnyugtatott, hogy igen, tényleg ennyibe kerülnek a füzetek – “míg meg nem szüntetik a sorozatot”, tette hozzá vészjóslóan. És – mint minden valamire való vészjóslat – be is jött, szép csöndben, gondolom, az érdeklődés teljes hiányában, megszűnt ez a remek sorozat (azért jött még Einstein és Nietzsche is), pedig az Icon Books még köpte az ötletes címeket: Donna Haraway and GM Foods, Lacan and PostfeminismHeidegger and the NazisFreud and False Memory SyndromeDawkins and the Selfish GeneDarwin and FundamentalismChomsky and Globalisation, Lyotard and the Inhuman, vagy éppen az Umberto Eco and Football mindenképpen megérne egy misét.

Azon morfondírozom, hogy ha anno 300 forint körüli árazással valamiért megérte az Alexandrának ezt a sorozatot bevezetni, vajon akár egy picit hozzáadva az összeghez (mondjuk legyen 500,- Ft) nem lenne értelme ezt a tanulmánysorozatot e-könyvben megvalósítani? Nem egyesével vásárolnák az érdeklődők, hanem csomagban, az egészen biztos (ugyanis ezek a dolgok vagy érdeklik az embert, és akkor nagyjából mindegyik érdekli valamennyire, vagy abszolút nem, dehát nem is kell mindenkinek célcsoportot játszania)!

Standard
digitális, előadás, konferencia

The Augmented Subject – előadásom a Sensation, Perception, Mediation konferencián

Szokásomnak megfelelően, íme a Sensation, Perception, Mediation konferencián elhangzott előadás anyaga: a prezentáció maga (sajnos a Slideshare-re szabottan csúnyítva és lebutítva, néhol rossz videó sorrenddel…), valamint a teljes szöveg különböző formátumban (a szöveg semmilyen szerkesztői, korrektúrázási folyamaton nem ment keresztül, csupán vázlatként kezelendő! Elütések, rossz szórend stb. könnyen előfordulhat benne, de sebaj). Mint mindig, szívesen látom a véleményeket, konstruktív megjegyzéseket, pláne mert ezt a témát még szeretném tovább boncolgatni (crowdsourcing opinions ftw!).

Az előadás szövege
.docx | .pdf | .mobi | .epub | .zip

Standard
digitális, film, folyóirat, publikáció

A Dragon-Sághy vita újabb állomása az Apertúrában

Újabb fejezetéhez érkezett konstruktív vitánk Sághy Miklós kitűnő kollégámmal, ezúttal is az Apertúra ad otthont a soron következő fordulónak. Kezdődött azzal, hogy Miklós nem hagyta szó nélkül néhány állításomat (no és Lev Manovich-ét) a szoftver és a film kapcsolatáról írottak ürügyén, amire aztán válaszoltam, mire ő ismét fontos kérdésekkel és felvetésekkel bombázott, amit én ismételten alaposan átgondolt, inspiratív vitairatnak olvastam, tehát válaszoltam is rá – és nem árulok el nagy titkot, még nincs vége. Be kell valljam, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen vita ennyire jó dolog – hihetetlen, milyen agymunkát képes kiváltani a másik szövegének olvasása (rendszerint a válaszaink, reflexióink akkor fogalmazódnak meg, amikor átküldjük egymásnak a szövegeinket, hirtelen felindulásból már válaszolunk is, és ez bitang jó érzés!), ráadásul folyamatosan csiszoljuk, tisztogatjuk a gondolatmeneteket, az elméleti pozíciókat, elfogadjuk a jogos kritikát, és már indítjuk is következő csörtét. Nekem személy szerint óriási segítség ez, és csak remélni merem, hogy a digitális film témaköréhez ez a vitafolyam érdemben hozzájárul, végső soron ez sem elhanyagolandó aspektus, nyilván ezért jó, hogy ilyen nyilvánosan folytatjuk az eszmecserét. Válaszom címe tehát: “Újmozi, avagy adatbázis az egész világ“.

A vita eddigi folyama:

Standard
digitális

Felhasználó? Olvasó? Néző?

Bár sokáig látszólag egyetértés mutatkozott azon a téren, hogy miként aposztrofáljuk az újmédia objektumokkal interakcióba lépő személyeket, Lev Manovich mégis feltette a kérdést, hogy vajon tényleg a “felhasználó” (alias user) a legmegfelelőbb terminus? Érvelése szerint a 20. században a mediális határok jelölték ki a kulturális termékekkel kapcsolatba kerülő egyének tevékenységét és elnevezési lehetőségeit (pl. könyv – olvasó; film – néző stb.), azonban a 21. század (és azért tegyük hozzá, a 20. század vége) multimediális, pláne hibrid mediális közege problematikussá teszi az ilyesfajta határvonalakat és az ebből eredeztethető meghatározásokat. Manovich Alan Kay metamédium elképzelésére alapozva azt mondja, minden, mediális határokból eredő fogyasztói pozíció továbbél, csupán kiegészül – adott esetben például a felhasználói kategóriával. Vagyis, nyugodtan nevezzük olvasónak azt az embert, aki digitális interfész segítségével, annak közvetítésével olvas, és nézőnek azt, aki szintén a mozivászontól eltérő felületen nézi a filmeket. Manovich konklúziója ezzel kapcsolatban első ránézésre meglehetősen megengedő, demokratikus: az újmédiának egyenesen sajátossága, hogy többféle tradíciót szimulálva, ezek fogyasztási pozícióit is reprodukálja.

Bővebben…

Standard
digitális, előadás, pszichoanalízis

A digitális tudattalan

Ezzel a címmel adok elő a III. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencián, és szokásomhoz híven ismét megosztom az előadáshoz használt prezit. Az előadásban annak az elméleti lehetőségét boncolgatom néhány példán keresztül, hogy vajon van-e a digitális kultúrának a pszichoanalízis szempontjából érdekes aspektusa, illetve hogy a pszichoanalízisben felfedezhető-e olyan, a digitális kultúrában később kibontakozott logika vagy alapelv, amely alátámasztja az analogikus megközelítést.

Standard