digitális, egyetem, előadás

Mobil az oktatásban: ez valami vicc?

mobil-oktatasKészülök a szerdai előadásra, ahol ismét a mobil eszközök és az oktatás kapcsolatáról kell majd beszélnem, elővettem hát a 2013-as diasort, átpörgettem, hogy aktualizáljam kissé, hiszen azóta három teljes év eltelt – úgy látom azonban, hogy sajnos nincs túl sok dolgom: sőt, igazából semmi dolgom. Egész egyszerűen nincs mit kicserélni, átfogalmazni, korszerűsíteni, mert nagyjából nincs változás, ami hűen tükrözi az oktatási rendszer elvi-ideológiai-szakmai helyzetét. Gondoljunk csak az elmúlt hetekben a Facebookon debütált, virálisan terjedő, majd a nagyobb portálok segítségével széles körben megismert képre, ahol a nebulók – nem tudom nem elemezni rögvest kicsit a vizuális megjelenítést – legtöbbje lehajtott fejjel, elmerülve, magukba zárva, társas magányukban küzdenek az aktuális feladattal, míg a mobilok egy praktikusnak ítélt postaszortírozóban pihennek – vélhetőleg kikapcsolt állapotban, mintha csak katalóguscédulák lennének egy frekventált könyvtárban. A hvg.hu emelte nem hivatalos nemzeti konzultációs szintre, hogy ez vajon jó ötlet, vagy ideje lenne elmerengeni azon a lehetőségen, hogy a technológiai fejlődést valamiképp be kellene emelni (egyáltalán: engedni) ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.

Bővebben…

Standard
digitális, egyetem

Jegyzetelés: a régi és az új találkozása

Nyilván mindenki már valamilyen digitális eszköz segítségével kellene, hogy a jegyzeteit készítse az egyes órákon, előadásokon, meetingeken, de ahogy az első héten körbenéztem az előadótermekben, leginkább mindenki a jól bevált A/4-es füzeteket vagy sima lapokat hívta segítségül. Én is. Viszont ilyenkor mindig eszembe jut az is, amikor egymástól kunyeráltuk az ilyen-olyan vázlatokat, jegyzeteket, amik sorra el-eltűnedeztek, elhasználódtak, egy-egy lap vándorútra indult időközben, vagy szimplán összekuszálódott az órák sorrendje – nem volt túl ideális. Aztán jöttek a fénymásolatok: ha épp sikerült is olvasható verziókat előállítani, csak fokozta a dokumentumrendezési frusztrációt, és könnyedén belekeverte az ember a lapokat más fénymásolt paksamétákba, hogy így nehezítse meg a saját dolgát. A szkennelés már valóban a fénymásolás 2.0, de azon túl, hogy a fizikai tárolás és enyészet problematikáját ki tudja küszöbölni, egyrészt néha nehézkes, körülményes, másrészt nem hinném, hogy minden albérletben vagy kollégiumi szobában ott egy eszköz, amivel ezt rendesen meg lehet oldani (igen, tudom, a mobillal is lehet, de… próbáltad már 100-200 oldallal?). Bővebben…

Standard
digitális, egyetem

Szegedi egyetemi Wi-Fi

“És én erről miért nem tudtam?!” rovatunk következik. Állandó, és az évek előrehaladtával fokozódó értetlenségemnek szoktam volt hangot adni, amikor jelzem, még mindig nincs kiterjesztett Eduroam, vagy helyi Wi-Fi mifelénk, az SZTE BTK környékén, erre tessék, kiderül, hogy van. Ráadásul már rég nem azzal az azonosítóval kell bíbelődni, amit a könyvtár biztosított, hanem egészen más, egységes, központi struktúra áll a szolgáltatás mögött. Ha valaki ezt tudta, és használja, ne is olvasson tovább. Ha valaki hozzám hasonlóan hőbörgött, de halvány lila segédfogalma sem volt arról, hogy ez már működik (és most lesütött szemekkel durva önvizsgálatba kezd), az viszont figyeljen: gyorstalpaló jön.

Bővebben…

Standard
egyetem, politika

Az őszinte ideológiáról

Olvasom a Republikon egy rövid elemzésében, amit a társadalomtudományi szakok védelmében fogalmaztak meg, hogy a szakokkal kapcsolatos, józan ésszel és gazdasági-munkaerőpiaci racionalitás mentén nem indokolható döntések mögött valamiféle “őszinte ideológiai meggyőződés” bújik meg, ami egyébként, írja a szerző, a legtöbb kormányra jellemző jellegzetesség. Vagyis:

A Fidesz nem azért gondolkodott a nemzetközi kapcsolatok vagy éppen a társadalmi tanulmányok alapszak megszüntetéséről, mert fél attól, hogy rezsimjére a nemzetközi és társadalmi folyamatokat értők veszélyt jelentenének. Ha az utóbbi év folyamatai irányadók, mire az idén szeptemberben e szakokat kezdő hallgatók lediplomáznak, a rezsim az ő segítségük nélkül is megdőlt. A helyzet bizonyos szempontból rosszabb: a kormány alighanem elhiszi, hogy az a helyes, ha ő dönti el, ki mit tanul – és hogy a társadalomtudományok haszontalanok.

Kicsit kételkedem a fenti logikai menetben: ha annyira őszinte és mélyen gyökerező ideológia vagy meggyőződés lenne a szakokkal kapcsolatos elgondolás, akkor nehezen lenne magyarázható, hogy óráról órára másként és másról nyilatkoznak a kormányzati szereplők, valamint más és más szakok kerülnek föl-le a megszüntetendő szakok listájának elemeiként. Mindez azt sejteti, hogy az egyetlen azonosítható karakter az elmúlt napok felsőoktatást érintő döntésféléivel kapcsolatban éppenséggel az ideológia és a meggyőződés teljes hiánya. A mély, őszinte ideológiai meggyőződéssel ugyanis, az a helyzet, hogy biztos alapokon nyugszik, követhető, és víziót ad: múlt, jelen és jövő tökéletes narratív fonalat alkot, a döntések pedig világosan levezethetőek ebből. Ha látható lenne ilyen, akkor arra pedig akár gazdasági, akár társadalmi összefüggéseket is fel lehetne – és kellene is persze – vezetni, amiről jól láthatóan szó sincs. Maradjunk tehát annyiban, hogy egy bődületes hiátus tátong az egész mélyén – ami nem ad reményre okot. Ebből a nézőpontból (vagyis annak abszolút hiányából) ugyanis hiába próbál bárki bármivel érvelni akár pró, akár kontra. Előbb az űrt kellene megtölteni. Ennek pedig vajmi kevés köze van az egyes szakokhoz, vagy úgy általában a felsőoktatáshoz, pláne annak tervezett, sokadszori átalakításához.

Standard
mellesleg, politika

Szakok és jövőjük

A közéletet ismét a felsőoktatást érintő átalakítások foglalkoztatják, ami nem lenne önmagában rossz dolog, de ahogy azt már megszokhattuk, a felháborodás és a kétségbeesés hangját hallhatjuk egyik oldalról, a kapkodós, magyarázkodós, cinikus riposztokat a másikról. Az sem zavar már senkit, hogy teljesen nyilvánvaló, valaki nem mond igazat (ha valaki látta tegnap Baló György műsorában Palkovics államtitkár úr megnyilvánulását, és az őt követő Tausz Katalin világos válaszát, nem kérdés, ki a hunyó) – a lényeg ismét az érdekcsoportok azonosítása és szétzilálása, a megosztás politikája, a tesztelés, hogy ki meddig tud vagy mer elmenni. A helyzet percről percre változik (látszólag), és ma már tudjuk (?), hogy az előre belengetett, nagy bázissal rendelkező szakok úgymond megmenekülnek, a sajtó a kormány visszakozásától hangos. Arról kevesebb szó esik, hogy ennek mi az ára. A – nem véletlenül – sokat hangoztatott egyetemi autonómia kérdése mellett ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy a felháborodást kiváltó szakmegszüntetések farvizén a kisebb, így mozgósításra, tömegbázisra nehezen bazírozó szakok léte vált kérdésessé: például a filmtudomány és a vizuális kultúra – azért emelem ki ezt a kettőt, mert egyrészt félelmetesen nagy a csend körülöttük, hallgatnak róluk, másrészt nyilván személyes és szakmai érintettséget is bejelenthetek. A két tudományterület napjainkban a kultúrkritika vezető csapását jelentik nemzetközi szinten, és mára sikerült a témát lefedő, világszínvonalú képzéseket kialakítani itthon is. Pontosan ezt veszélyezteti a csönd, a kompromisszum rosszabbik felén való tengődés: alapvetően nem lehet alkupozíció az, hogy egyik szak megmarad, de a másik kárára. Ragaszkodni kell ahhoz, hogy megalapozott, szakmai alapú, indokolt döntések szülessenek, és ne a napi politikai érdekek vagy hasfájások (jelen pillanatban ez utóbbi tűnik az egyetlen érvrendszernek a kormányzatot képviselők mondandójában, mert se szakmai, se észérvek nem hangzottak még el) határozzák meg a felsőoktatás kínálatát! Ragaszkodni kell a szabad egyetemhez, a jövő nemzedékeinek azon jogához, hogy szabadon dönthessen, mit és hol akar tanulni! Egyszer már elengedtük a lehetőséget – nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ismét a fejünk fölött döntsenek a sorsunkról.

Standard
digitális, egyetem, előadás

Mobilos bölcsész képzésekről a SmartMobilon

Két évvel ezelőtt voltam utoljára a SmartMobil konferencián, amikor a Digitális Kultúra és Elméletek Kutatócsoport nevében mutattam be a Telekomnak címzett, középiskolások és felsőoktatásban részt vevő hallgatók mobil és közösségi média felhasználásról készített kutatást. Volt azért egy másik apropó is: akkor lengettük be először, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán beindítjuk a mobil és közösségi média speciális képzést, amit aztán a szakirányú továbbképzés is követett azóta. A mostani előadás tehát már arról fog szólni, amit az elmúlt két év alatt elért a képzés: a teljesült célokról és persze a további tervekről. Mindemellett pedig ejtek azért néhány szót arról, mi köze a humán tudományokkal foglalkozóknak a mobiliparhoz, a szolgáltatói szektorhoz, és úgy általában véve az infokommunikációs munkaerőpiachoz, és miért jár jól a munkáltató, ha ilyen képzettségű embert alkalmaz. Íme a prezentáció:

Standard