egyetem

Lassulj, professzor!

Éppen az az időszak van, amikor mindenféle adatbázisokban kell (külön-külön persze) frissítgetni a személyes és publikációs adatokat, ráadásul épp beindult a félév, tehát még az egyetemi tanulmányi rendszerben is folyamatosan adminisztrálni kellett, és miután elátkoztam ezen borzalmasan emberellenes interfészek tervezőinek és kivitelezőinek teljes családfáját, tökéletesen átéreztem mindazt, amiről még 2013-ban írt két kanadai professzor, Maggie Berg és Barbara K. Seeber. Besokalltak ugyanis pontosan ezen, hogy egész egyszerűen lassan több időt töltünk el azzal, hogy adminisztrálunk, mint azzal, hogy kutatunk és/vagy oktatunk. Véleményük szerint ez az egész a tudományos szféra elvállalatosodásának, a piaci szemlélet térnyerésének köszönhető, ahol már valójában nem is az számít, milyen minőségű az előállított termék (lásd: publikáció, kutatási anyag stb.), mert az a lényeg, hogy 1) benne van-e a rendszerben, és ha igen, akkor 2) mekkora idézettséget és/vagy impakt faktort hoz. Vagyis már tökéletesen mindegy, ki mit csinál, a lényeg, hogy szorgosan dokumentálja mindezt. Rengeteg összetevője van mindennek, és a két tudós The Slow Professor: Challenging the Culture of Speed című tanulmányukban, amiből később könyv is készült, részletesen bemutatják, hol csúszik el ez az egész történet. Először is, ott a publikációs kényszer: “publikálj, vagy pusztulj”, vagyis minél nagyobb szövegkorpuszt állítasz elő, annál menőbb vagy, ha máshogy nem is, legalább kvantitatív szempontból. Sajnos az adminisztratív rendszerek egyelőre ezt a szempontot preferálják. Aztán ott van az egyetemi-felsőoktatási környezet átalakulása: pontosan olyan ma egy ilyesféle intézet működése, mint egy nagyvállalaté, és egyre inkább azok a szempontok is érvényesülnek mind strukturális, mind pedig (borzasztó még leírni is) termelési oldalon. Mindez pedig azt eredményezi, hogy az oktatók (akiknek ugye kötelességük kutatást végezni és konferenciákon előadni, publikálni az oktatási és oktatás- valamint tudományszervezési feladatokon túl) éppen olyan stresszesek, mint a multik túlóráztatott dolgozói.

Tovább

Standard
digitális, egyetem

ETR vs. Neptun: gigászok csatája

Ahogy a SZTEreo friss kiadásában írja Varga Ákos, nagyjából “másfél éve annak, hogy az első folyosói pletykák felröppentek arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem lecseréli a 2000-ben (!), az országban elsőként itt bevezetett Egységes Tanulmányi Rendszert (ETR-t), a többek között az ELTE-n, a BME-n, valamint tavaly novembertől már a PTE-n is működő Neptunra.” Valóban, mint nagyjából minden intézményben, a suttogás, az információhiány születe aggodalmak nagyban befolyásolták az új rendszer fogadtatását, és valljuk meg, a csordogáló, sokszor egészen városi legendára hajazó történetek sem segítettek annak megalapozásában, hogy az egyébként nem különösebben népszerű ETR-t leváltó rendszert ovációval fogadjuk. Mivel nekem volt és van szerencsé(tlensége)m mindkét rendszerrel foglalatoskodni oktatói adminisztráció ürügyén, hadd indítsak azzal, hogy nincs jó hírem, a Neptun tényleg borzalmas. De rögtön azt is hozzáteszem, más logika mentén, és kicsit másképp, de az ETR is az. Szögezzük le: egyik rendszer sem felhasználóbarát, egyik sem felel meg a 21. században egy ilyen jellegű szisztéma értelmes és logikus, felhasználóbarát menedzseléssel szemben támasztott optimális elvárásoknak. Azért írom, hogy optimális, mert lehet, hogy a minimálist talán súrolják, de attól még nem lesz jobb…

Tovább

Standard
digitális, egyetem, előadás

Mobil az oktatásban: ez valami vicc?

mobil-oktatasKészülök a szerdai előadásra, ahol ismét a mobil eszközök és az oktatás kapcsolatáról kell majd beszélnem, elővettem hát a 2013-as diasort, átpörgettem, hogy aktualizáljam kissé, hiszen azóta három teljes év eltelt – úgy látom azonban, hogy sajnos nincs túl sok dolgom: sőt, igazából semmi dolgom. Egész egyszerűen nincs mit kicserélni, átfogalmazni, korszerűsíteni, mert nagyjából nincs változás, ami hűen tükrözi az oktatási rendszer elvi-ideológiai-szakmai helyzetét. Gondoljunk csak az elmúlt hetekben a Facebookon debütált, virálisan terjedő, majd a nagyobb portálok segítségével széles körben megismert képre, ahol a nebulók – nem tudom nem elemezni rögvest kicsit a vizuális megjelenítést – legtöbbje lehajtott fejjel, elmerülve, magukba zárva, társas magányukban küzdenek az aktuális feladattal, míg a mobilok egy praktikusnak ítélt postaszortírozóban pihennek – vélhetőleg kikapcsolt állapotban, mintha csak katalóguscédulák lennének egy frekventált könyvtárban. A hvg.hu emelte nem hivatalos nemzeti konzultációs szintre, hogy ez vajon jó ötlet, vagy ideje lenne elmerengeni azon a lehetőségen, hogy a technológiai fejlődést valamiképp be kellene emelni (egyáltalán: engedni) ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.

Tovább

Standard
digitális, egyetem

Jegyzetelés: a régi és az új találkozása

Nyilván mindenki már valamilyen digitális eszköz segítségével kellene, hogy a jegyzeteit készítse az egyes órákon, előadásokon, meetingeken, de ahogy az első héten körbenéztem az előadótermekben, leginkább mindenki a jól bevált A/4-es füzeteket vagy sima lapokat hívta segítségül. Én is. Viszont ilyenkor mindig eszembe jut az is, amikor egymástól kunyeráltuk az ilyen-olyan vázlatokat, jegyzeteket, amik sorra el-eltűnedeztek, elhasználódtak, egy-egy lap vándorútra indult időközben, vagy szimplán összekuszálódott az órák sorrendje – nem volt túl ideális. Aztán jöttek a fénymásolatok: ha épp sikerült is olvasható verziókat előállítani, csak fokozta a dokumentumrendezési frusztrációt, és könnyedén belekeverte az ember a lapokat más fénymásolt paksamétákba, hogy így nehezítse meg a saját dolgát. A szkennelés már valóban a fénymásolás 2.0, de azon túl, hogy a fizikai tárolás és enyészet problematikáját ki tudja küszöbölni, egyrészt néha nehézkes, körülményes, másrészt nem hinném, hogy minden albérletben vagy kollégiumi szobában ott egy eszköz, amivel ezt rendesen meg lehet oldani (igen, tudom, a mobillal is lehet, de… próbáltad már 100-200 oldallal?). Tovább

Standard
digitális, egyetem

Szegedi egyetemi Wi-Fi

“És én erről miért nem tudtam?!” rovatunk következik. Állandó, és az évek előrehaladtával fokozódó értetlenségemnek szoktam volt hangot adni, amikor jelzem, még mindig nincs kiterjesztett Eduroam, vagy helyi Wi-Fi mifelénk, az SZTE BTK környékén, erre tessék, kiderül, hogy van. Ráadásul már rég nem azzal az azonosítóval kell bíbelődni, amit a könyvtár biztosított, hanem egészen más, egységes, központi struktúra áll a szolgáltatás mögött. Ha valaki ezt tudta, és használja, ne is olvasson tovább. Ha valaki hozzám hasonlóan hőbörgött, de halvány lila segédfogalma sem volt arról, hogy ez már működik (és most lesütött szemekkel durva önvizsgálatba kezd), az viszont figyeljen: gyorstalpaló jön.

Tovább

Standard
egyetem, politika

Az őszinte ideológiáról

Olvasom a Republikon egy rövid elemzésében, amit a társadalomtudományi szakok védelmében fogalmaztak meg, hogy a szakokkal kapcsolatos, józan ésszel és gazdasági-munkaerőpiaci racionalitás mentén nem indokolható döntések mögött valamiféle “őszinte ideológiai meggyőződés” bújik meg, ami egyébként, írja a szerző, a legtöbb kormányra jellemző jellegzetesség. Vagyis:

A Fidesz nem azért gondolkodott a nemzetközi kapcsolatok vagy éppen a társadalmi tanulmányok alapszak megszüntetéséről, mert fél attól, hogy rezsimjére a nemzetközi és társadalmi folyamatokat értők veszélyt jelentenének. Ha az utóbbi év folyamatai irányadók, mire az idén szeptemberben e szakokat kezdő hallgatók lediplomáznak, a rezsim az ő segítségük nélkül is megdőlt. A helyzet bizonyos szempontból rosszabb: a kormány alighanem elhiszi, hogy az a helyes, ha ő dönti el, ki mit tanul – és hogy a társadalomtudományok haszontalanok.

Kicsit kételkedem a fenti logikai menetben: ha annyira őszinte és mélyen gyökerező ideológia vagy meggyőződés lenne a szakokkal kapcsolatos elgondolás, akkor nehezen lenne magyarázható, hogy óráról órára másként és másról nyilatkoznak a kormányzati szereplők, valamint más és más szakok kerülnek föl-le a megszüntetendő szakok listájának elemeiként. Mindez azt sejteti, hogy az egyetlen azonosítható karakter az elmúlt napok felsőoktatást érintő döntésféléivel kapcsolatban éppenséggel az ideológia és a meggyőződés teljes hiánya. A mély, őszinte ideológiai meggyőződéssel ugyanis, az a helyzet, hogy biztos alapokon nyugszik, követhető, és víziót ad: múlt, jelen és jövő tökéletes narratív fonalat alkot, a döntések pedig világosan levezethetőek ebből. Ha látható lenne ilyen, akkor arra pedig akár gazdasági, akár társadalmi összefüggéseket is fel lehetne – és kellene is persze – vezetni, amiről jól láthatóan szó sincs. Maradjunk tehát annyiban, hogy egy bődületes hiátus tátong az egész mélyén – ami nem ad reményre okot. Ebből a nézőpontból (vagyis annak abszolút hiányából) ugyanis hiába próbál bárki bármivel érvelni akár pró, akár kontra. Előbb az űrt kellene megtölteni. Ennek pedig vajmi kevés köze van az egyes szakokhoz, vagy úgy általában a felsőoktatáshoz, pláne annak tervezett, sokadszori átalakításához.

Standard