digitális, egyetem

Mielőtt végleg elveszne a dolgozat, szinkronizáld a felhőben

Nem lehet elégszer és elég nyomatékkal felhívni a figyelmet arra, hogy mivel manapság már tényleg minden egyetemi beadandó (szemináriumi dolgozat, TDK-s mű, szakdolgozat stb.) elektronikus formában készül, a hallgató kópiája felértékelődött, ennek megfelelően illő lenne megfelelő módon ügyelni rá. Ebben a félévben csak négyszer kaptam olyan emailt, amiben a hallgató arra panaszkodik, hogy ő bizony elkészült a dolgozattal, de a fránya laptop teljesen tönkrement, javítani sem lehet, így nem tudja lezárni a kurzust. Sajnálatos dolog, és persze ha nem lehet segíteni a hardveren, hát nem lehet, de az azért nem igaz, hogy ne lehetne előzetesen olyan óvintézkedéseket tenni, amivel egy ilyen malőr még nem vágja haza teszem azt, három év felgyülemlett munkáját. Talán a legegyszerűbb megoldás egy fájlszinkronizáló felhőszolgáltatás igénybevétele: itt az történik, hogy a gépünkön/eszközeinken kijelölt fájlok és mappák automatikusan szinkronizálódnak, de nem csupán egymás között, hanem egy távoli szerveren is, így ha bármelyik, vagy horribile dictu, az összes eszközünk egyszerre megy tönkre, akkor is megmaradnak a dokumentumaink, hozzá tudunk férni féltve őrzött tartalmainkhoz, majd vissza tudjuk tölteni megjavított/új gépeinkre is. Sőt, az a probléma is megoldódik, hogy valaki otthon felejti a prezentációját, épp a nagy napon (mikor máskor?!), hiszen pillanatok alatt hozzáférhet bárhonnan, így még pendrive-ot sem kell cipelni feltétlenül.

Bővebben…

Standard