egyetem

Már megint a plágium

Kicsiny hazánkat – többek között – már megint a plágium témája foglalkoztatja, ami egyrészről nagyszerű dolog, hiszen minél inkább köztudatba kerül a fogalom, annál jobb, másrészt viszont az ügy egyes szereplőinek hozzáállása ezt nyilvánvalóan árnyalja. Minél jobban, annál rosszabb. Ezért, ahogyan azt a Schmitt-ügy esetében is tettem, most is leszögezem: a plágium lopás. Lehet ezt cizellálni, magyarázgatni, végső soron erről van szó, és nem másról. Nincs olyan, hogy jóhiszemű plágium, vagy “nem tudott róla”, hogy ez plágium: a plágium az plágium. Lopás. Nincs kicsi vagy nagy plágium, így nem igazán értem azt sem, amikor úgymond beszintezzük a kérdést: teljesen mindegy, hogy szakdolgozat vagy szemináriumi beszámoló, illetve doktori szinten beszélünk erről – a plágium plágium marad. És, ha esetleg valakinek kétségei lennének, a plágium akkor is plágium, ha egy szerző kiadatlan szövegéből történik az átemelés. Ha kéziratban már kimondatott valamilyen megállapítás, és azt valaki kimásolja, az – tetszik, nem tetszik – ugyanaz a kopipészt plagizálás, mintha az adott mű már megjelent volna.

Bővebben…

Standard
köz

Csupa jó hír

Nem tudom, mi lehet a levegőben, de csupa olyasmit olvasok mostanság, amelyek korábbi, elfogadott és serényen gyászolt tények ellenkezőjét bizonygatják. Történt, hogy a hazánkban már-már szitokszóként használt, ún. PISA-felmérés megállapította, hogy elég ramatyul állunk, már ami a fiatalok olvasáskészségét, szövegértését illeti, és ez a jövőre nézvést bizony nem kecsegtet túl sok jóval: elbutulunk, na (mert ugye mi lesz, ha már annyira sem értjük az elénk tolt aláírandót, amennyire most?, ésatöbbi). Erre jön egy másik felmérés, amely nemhogy elmarasztalna bennünket, pláne nem kongatja a vésznek az ő harangját: tudtuk, európai viszonylatban igencsak az élmezőnyben tanyázunk problémafelismerő és –megoldó készség illetve szövegértés tekintetében? Olvasunk, értelmezünk, használjuk a rendelkezésre álló információt: tiszta bölcsészország volnánk ezek szerint (amit egyébként alátámaszt egyik volt, világlátott külhoni hallgatótársam megjegyzése is: “Életemben nem láttam olyat, hogy a metrón ennyi ember olvas – könyvet!”). Na most akkor hogy is van ez? Tessék csak utánanézni, nem más-más korosztály kiértékelésekor kapjuk az eredményt, hanem erős átfedéssel a generációk között! Akkor most kinek higgyen a jól olvasó és interpretáló, jó problémamegoldó és anomáliapurgáló készséggel megáldott állampolgár? Pláne, ha nő az illető, merthogy az is kiderült, hogy ügyes a magyar, de a magyar nőnél nincs ügyesebb! Örüljünk hát, és legyen ez az új országimázs! (Csak innentől kezdve nehogy arra gyúrjunk, hogyan is rendeljünk el további felmérés-stopot.) Aztán itt vannak a munkaerőpiacilag kilátástalan helyzetben lévő bölcsészek: kiderült, itt sem olyan sötét a helyzet, mint szajkózzák.

Bővebben…

Standard
egyetem, hír

Bölcsészet 2.0

Furcsa egybeesésnek is vélhetnénk azt, ahogyan két hír egymást követően kerül be az ember RSS-olvasójába: az egyik arról szól, hogy EU-s koordinációval és keretekkel vizsgálják annak lehetőségét, hogy a diploma illetve a különböző fokozatok odaítélésénél legyen egy olyan opció, hogy figyelembe veszik azt a tudást, amit nem oktatási keretek között sajátít el az illető, hanem akár gyakorlati, akár “utcai bölcsességként” szerezte meg. Nem kell persze rögtön elvadult példákra gondolni – elég, ha maradunk annyiban, hogy egy kiváló, világszerte elismert művész, aki átadhatná tengernyi tudását, ne legyen ebben meggátolva pusztán amiatt, hogy nincs DLA-je, vagy PhD-je, inkább munkásságát és szakmai felkészültségét áttekintve az arra érdemes grémium adja meg neki a fokozatot, amivel aztán már oktathat is. A másik idevágó hír, hogy a Snarkmarket ingyenesen letölthetővé tette a New Liberal Arts című könyvét, amiben 21 ifjú, egyetemfelé nézelődő “digitális bennszülött” osztja meg gondolatait röviden, blogos stílusban, ha kell, 21 témáról. A két hír ott találkozik, hogy mindkettő a bölcsészet 2.0-val, a bölcsészettudomány helyének és szerepének átgondolásával foglalkozik – még ha különböző módon és indíttatásból is. Jason Kottke már régen “meghirdette” a Liberal Arts 2.0 elnevezésű projektet, ami arról szól, hogy a digitális dzsungelben az utca egyszeri gyermeke is megszerezheti azt a tudásanyagot, ami vetekszik az iskolában elsajátíthatóval, hiszen például az internet ma már olyan lehetőséget és hátteret szolgáltat az oktatáshoz és tudós elmélyüléshez, hogy alternatív szellemi fejlődési modellként is szolgálhat. Nem hiszem, hogy most hirtelen azon kellene gondolkodni, hogy vajon az internet, vagy akár csak az internet alapú felsőoktatás átveszi a helyét a jelenlegi, hagyományosabb formában történő képzéseknek, mindenesetre a felmerülő kérdések kapcsán érdemes átgondolni, és ha kell, átértékelni a bölcsészettudományok helyét és szerepét a jövőre nézvést.

Standard