digitális

A digitális dolgozatírásról

Épp tegnap mondtam bele egy kamerába, hogy én bizony támogatom, hogy az iskolában tanórákon használják a mobilt, és ennek érdekében tessék a pedagógusokat, tanárokat megtanítani ennek ésszerű, tantervileg is indokolt használatára, mert az mindenkinek jó lesz, ma pedig épp az a hír jön velem szembe, hogy a “Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos” 2019-re már olyan érettségit vizionál, melynek bizonyos elemeit már közelebbről meg nem határozott digitális módon lehet majd abszolválni. Hurrá, mondanám, de sajnos megint azt a koncepciótlanságot vélem felfedezni a rövid és kissé légből kapott bejelentésben, ami valami párhuzamos valóságot hivatott megjeleníteni, hiszen a magyar közoktatási állapotok korántsem vérteznek fel ilyen szintű optimizmussal. Félreértés ne essék: ha valaki, én aztán maximálisan támogatom (így, elvileg, ahogy én ezt támogatni tudom) a digitális írásbeliség kiterjesztését és fejlesztését, hiszen az egyik, ha nem épp a legfontosabb kompetenciának tartom a jövőre nézvést. Csakhogy. Egy olyan helyzetben, ahol egy iskola számára még egy átkozott e-napló bevezetése is problematikus, vagy eleve leromlott eszközparkkal és korlátozott internetes kapcsolattal, brutálisan elavult webhellyel, és ehhez kapcsolódó nézeteket valló vezetéssel, házirendben deklarált tiltásokkal operáló anti-digitális írásbeliség uralkodik, mintha kicsit nagyívűnek tűnne az elképzelés, miszerint 2019-re beköszöntene az a számomta egyénként tökéletesen értelmezhetetlen digitális jólét (megfejtéseket a szerkesztőségbe várnám, ha ilyen lenne). Megint a jéghegy csúcsát kezdik el farigcsálni központilag kiokoskodott fantazmagóriák alapján ahelyett, hogy a mindennapok alapjaival kezdenék a digitális jóléti reformot (atyaég, leírom még párszor, hátha…): például tessenek rendes számítástechnikai eszközöket biztosítani az oktatási színtér minden szegletébe, ne röhögje már körbe szegény diák az iskolai eszközparkot, mielőtt nekilát annak a nagyszerű digitális dolgozatnak, majd tessék olyan körülményeket teremteni, ahol a pedagógusok, tanárok, oktatók érdekeltté válnak ebben a fene nagy digitális jólétben, és ha mindez adott, lehet hozzá olyan alaposan kidolgozott digitális tanterveket, tananyagokat összeállítani, ami alapján lehet majd ilyen csodás kijelentéseket beleharsogni a nagyvilágba. Apró lépések, szoros együttműködés, technikai háttér és edukáció minden résztvevő oldal számára. Egyelőre ugyanis az okostelefon és a tablet szitokszó az iskolákban (tisztelet a kivételnek, de ők is tudják, hogy a szabályt erősítik), az online jelenlét gyászos (és ez még mindig eufemizmus), a digitális írásbeliség a 32-bites béka pixeles valaga alatt lenne látható, ha egyáltalán látható lenne… Merjünk nagyot álmodni, értem én, de Freud is megmondta, hogy az álmok a valóságból táplálkoznak. Vagy legalábbis úgy kéne.

Standard
mellesleg

“Tipográfiai hőbörgés” rovat: annyi szirszar van egy átlagos (pláne egy nem is olyan átlagos) számítógép billentyűzeten (igen, rátok gondolok: ~ˇ^˘°˛`˙´¨¸¤), vannak olyan kis izék, amik kétszer is előfordulnak, ha mondjuk egy numerikus kiegészítéssel is meg vagyunk áldva (pl. *-/+), de vajon mi indokolja a következő gyakorta használt folyószövegi központozási jelek hiányát: gondolat- vagy nagykötőjel (a magyarban ez elvileg ugyanazzal a formátummal más-más kontextusban, de mégis ugyanúgy használatos: –), en dash (lásd előbbi, csak angol verzióban), illetve a leggonoszabb, és már nagyon angolos-amerikai em dash (—). Igen, tudom, van mindenféle karakterháló, ascii kód, ilyen kód, amolyan billentyűkombináció, amelyek mind-mind más és más felületeken varázsolják elő ezeket (vagy nem…), de könyörgöm, miért nem lehet legalább egy ctrl+alt+izé állandóságot kitalálni ezeknek? Tényleg a Kickstarterre kéne menni ezzel a nyavalyával: egy dedikált tudós billentyűzettel? Így legyünk gazdagok? Ez lehet az új academic start-up? (Köszönöm, hogy elmondhattam!)

Gondolatjel, nagykötőjel, en dash, em dash

Széljegyzet
digitális, egyetem

E-dokumentumok vs. digitális nemzedék

Nem tudom, mi a hivatalos álláspont, vagy értékelés, számomra elég lehangoló eredményt mutat be az SZTE Klebersberg Könyvtárának felmérése, amit 1200 megkérdezett válaszai alapján állítottak össze az elektronikus dokumentumok használatáról. Bár csak egy prezentáció publikus, és ott nem minden kérdéskörnél világos, mi mire vonatkozik, több ponton sem ad optimizmusra okot a tendencia, amit a kutatás bemutat. Egyrészt rögtön az elején kiderül, hogy “kicsi azok aránya, akik egyértelműen az e-dokumentumok mellett teszik le a voksukat”, ami 2015-ben minimum furcsa, és tökéletesen ellent mond a saját tapasztalataimnak, de mivel itt nyilván célzott kérdés, és jóval több válasz alapján alakult ez a vélekedés, kénytelen vagyok elfogadni. Árnyalja persze a képet az, hogy a megkérdezettek a dokumentumok tényleges használata során mégis szívesen választják az elektronikus verziókat, főképp tudományos szakirodalom esetén. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy akár e-könyv olvasó vagy táblagép segítségét vennék igénybe: a két platform, amire én azonnal ráböknék, mint alapvető, mára egészen jól használható eszköz, a sor végén kullog, mert a vezető szerepet még mindig a laptop, a PC viszi, mögéjük zárkózik fel az okostelefon. Mindannak ellenére van ez így, hogy egyébként a válaszadók leginkább a táblagéppel kacérkodnak, mint legmegfelelőbb (és egyben legsokoldalúbb) eszköz, amit legszívesebben használnának e-dokumentumok fogyasztásakor. A Kindle megelőz minden más e-ink technológiát, de a tabletet nem tudja legyűrni. Innentől kezdve már nem is meglepetés, hogy a formátumok csatáját a pdf nyeri, magasan verve bármelyik standard e-könyves formátumot. Adódik a kérdés, hogy vajon mi okozza 1) az e-dokumentumokkal szembeni, még mindig jelentősnek tűnő idegenkedést; 2) miért ragadunk le még mindig a kevésbé mobilis, de mindenképpen nagyobb kötöttséget jelentő eszközöknél; és 3) vajon mi okozza azt, hogy a rigid és zárt pdf formátum viszi a prímet akkor, amikor a tartalom szabadságát hirdeti a világ?

Bővebben…

Standard
digitális, mellesleg

Pont, szóköz, szóköz, új mondat

Egy korábban a Slate-ben publikált kirohanást izzít újra a The Chronicle of Higher Education tegnapi cikke, mégpedig valami olyasmivel kapcsolatosan, ami számomra minden egyes AMERICANA szám, illetve e-könyv szerkesztése során száz százalékos megbízhatósággal elő szokott jönni: ez pedig nem más, mint a mondatvégi írásjelet követő kettő szóköz esete. Ha valakinek rendbe kellett már tennie szöveget, akkor nagyon jól tudja, mennyire gyűlöletes dolog az ilyesmi, és korra, nemre, tiszteletre tekintet nélkül indul be a szitokáradat, amikor a sok egyéb mellett (vagy még inkább: előtt) ezzel is foglalkozni kell, holott – mondom én – semmi nem indokolja, hogy a szerző már csak a szóköz billentyű dupla nyomogatásával is fárassza magát. Ennek ellenére, ahogy azt Farhad Manjoo, a Slate szerzője is megjegyzi, a dupla szóközt használók mindenütt ott vannak, iskolázottságra, társadalmi helyzetre, vagy netán ízlésre való tekintet nélkül. De honnan ered ez a förtelmes tipográfiai anomália, és miért ilyen kitartó a jelenléte?  Bővebben…

Standard
digitális

A digitális írásbeliség harmadik útja

Gyors és rövid, ennek megfelelően a teljesség igényével nem kacérkodó reflexió Ropolyi László “Digitális írásbeliség” c. írására

Ropolyi László a Korunk hasábjain értekezik arról, miként is érdemes a digitális írásbeliséghez közelíteni. Érvelése szerint ha kitágítjuk a digitalizáció fogalmát, tulajdonképpen kétféle irányt lehet elkülöníteni: az egyik a “nem bináris, nem elektronikusan működtetett írásbeliség”, a másik pedig a “bináris, elektronikusan működtetett írásbeliség” (Ropolyi 12): előbbi vonatkozásában beszél arról, ahogyan az első alfabetikus rendszerek, tulajdonképpen digiteket képezve vázoltak egy keretet, aminek használatával (értsd: kombinációs lehetőségeivel) lejegyezhetővé váltak a kommunikáció hangzó formái; míg utóbbi egy későbbi út, ahol a digit a bináris kód, a kettes számrendszeren alapuló konverzión keresztül variálja át a kommunikációs szituációk lehetőségeit. A kettő persze csak rendszerében és módszertanilag különül el – bár arról keveset beszél a szerző, hogy adott esetben átfedések, egymást keresztező alakzatok is fellelhetőek.

Bővebben…

Standard