digitális, publikáció

A hvg.hu-n alvásmentesítek

Szigorú közgazdasági értelemben nézve nincs túl sok gyakorlati haszna az alvásnak – azon kívül, hogy egy jelenleg alapvetőnek tűnő szükségletről van szó, amelynek kielégítése nélkül egyelőre mindenre alkalmatlanok vagyunk. Egyelőre. Alvásunk gyarmatosítása ugyanis már megkezdődött, első fegyvernemként az okos eszközöket vetik be. Értünk jönnek, nem ellenünk.

Az alvás és az új, viselhető számítástechnikai eszközök kapcsolatáról a hvg.hu-n írtam.

Standard
publikáció, vizuális

A szelfiről

Még áprilisban keresett meg Kiss Tímea, aki a Délmagyarnak készített egy írást a szelfi jelenségéről, amiben igyekeztünk körüljárni, honnan ered, és persze miért is ilyen népszerű, elterjedt az “öncsizés”. Ezt követően Veszelszki Ágnes kért fel, hogy az E-Nyelv Magazin.hu számára is írjak a szelfiről: nyilván unalmas lett volna önmagam ismétlése, úgyhogy inkább arra a tendenciára hívom fel a figyelmet a cikkben, hogy a szelfi – az egyénre irányuló reprezentációs módon túl – immáron nem csak az egyes emberek közösségi megjelenése szempontjából érdekes, hanem a csoportok megjelenését, illetve a big data elemzéseket illetőleg is. Arról van ugyanis szó, hogy a szelfizés is bekerült abba a kalapba, ahonnan a kulturális analitika módszereivel szemantikailag linkelt adatstruktúrákban rengeteg mindent ki lehet deríteni egy-egy földrajzi hely (régió, város, vagy városrész) életéről, szokásairól, aminek kielemzésével akár fejlesztési irányokat is ki lehet jelölni az adott területre vonatkozóan. Akit érdekel, “Szelfi, avagy a képi fordulat korának önmeghatározása és csoportidentitása” című írásom a Szelfi számban olvasható több másik, témába vágó szöveg között.

Standard
digitális, publikáció

“Look out honey, ’cause I’m using technology” – a Sucker Punch-ról a Filmkultúrában

Rég terveztem, hogy amolyan “csakazértis” jelleggel megvédem, rehabilitálom a Sucker Punch (magyar keresztségben Álomháború) című Zack Snyder filmet, de legalábbis rávilágítok azokra a pontokra, amelyek talán segítenek abban, hogy másként is gondolkodjunk a produktumról, mint ahogyan azt eleddig tettük-tették. A Filmkultúrában most megjelent cikkben azt az érvelést folytatom, amit a Dragon-Sághy vita során is bontogattam: igenis vannak jelei annak, hogy a digitális technológiai háttér immáron nem pusztán esztétikai szinten (lásd: CGI), hanem formai-strukturális értelemben is elkezdte átformálni a klasszikus játékfilmre jellemző reprezentációs módokat, mégpedig narratív aspektusát tekintve is! A Sucker Punch egyrészt eklatáns példája ennek, másrészt hihetetlen jó fricska is az “álomgyárnak” – és persze azoknak a fanyalgóknak is, akik még mindig a hagyományos játékfilm biztonságos szemiotikájában lubickolnak.

Standard
digitális, film, publikáció

A képmentes mozgóképről a Filmkultúrában

A Filmkultúrában jelent meg a tavalyi McLuhan-konferenciára írt előadásom lenyomata, amely a digitális számítógép mint metamédium hatását vizsgálja a mozgókép kapcsán. A gondolatmenet lényege az, hogy míg McLuhan szentenciája alapján úgy vélhetjük (és lássuk be, sok médium esetén van ebben igazság), a médium maga az üzenet, addig a metamédium, ami túllép a remedializációs törekvéseken, és megtalálja a saját reprezentációs modelljét, amit ráadásul átvisz korábbi médiumokra is, már nem igazán illik ebbe a meglátásba. A mély remixelhetőség korában ugyanis megszűnnek, feloldódnak a mediális határok, támpontok: ha úgy tetszik, nincs médium per se, ami üzenetként funkcionálhatna. Ennek helyére lép az illékony tulajdonságú interfész, és persze nem szabad megfeledkezni a generatív kódokról sem, amelyek mind mögött meghúzódnak. Mindezek illusztrálására a ROME-projektet mutatom be röviden, ami eklatáns példája a fentieknek, ráadásul minden tekintetben megmutatja azt, hogyan jön létre a hagyományos értelemben vett kép nélküli mozgóképes alkotás.

Standard
digitális, web

Webes cikkek küldése Kindle-re

Miután magunk is megtapasztalhattuk, hogy tényleg jobb a Kindle képernyőjén olvasni a könyveket, mint ha mondjuk a számítógép monitorával süttetnénk ki a retinánkat, eljön az igény arra nézvést is, hogy a weben megjelenő írásokat is átküldjük a Kindle-re, mégiscsak szebb úgy az élet. Három olyan megoldást találtam, amelyek mindegyike kipróbált, járható útnak bizonyult, úgyhogy gyorsan meg is osztom mindenki épülésére.

Bővebben…

Standard