Bábútlanítás

Hasonmás

Bábu vagy, nem te lépsz,
valaki irányít.
Jól vigyázz, mi lesz majd,
ha megun és leállít?
Elszakad, elszakad
a zsinór, és leülsz.
Jól teszed, ha talpra állsz,
és mielőbb menekülsz.
(KFT: “Bábú vagy”)

Napjaink egyik legfelkapottabb témáját próbálja meg feldolgozni illetve sajátos megközelítésben tálalni a Hasonmás (Surrogates) című dolgozat, amely nagyjából arra vállalkozik, hogy egy logikát több tekintetben is nélkülöző narratívát kreál agyonjáratott kliséhalmokból, hátha Bruce Willis régi fénye megcsillan annyira, hogy minél többen meg is fogják nézni a filmet. Hát, nem nagyon csillan itt semmi, vagy inkább a semmi csillan meg: átgondolatlan, mind cselekményesítésben, mind diegetikus világát tekintve is összecsapott munka kerekedett Jonathan Mostow irányítása alatt, amely megelégszik azzal, hogy a összegyúrja a Mátrix alapötletét a Szárnyas fejvadász némely problematikájával, de nemhogy nem ad hozzá semmit, még értelmezni, pláne átértelmezni sem tudja azokat. Nem tudom, mert nem ismerem, a film alapjául citált képregény film noir stílre hajazó mivolta (amiből a filmnek még a vizuális kliséket sem sikerült megfelelően-megnyugtatóan átültetnie, ha célja volt egyáltalán – bár lett volna, azzal legalább eye-candy-vel szolgáltak volna) mennyire meggyőző, mindenesetre a film sem narratíva, sem vizualitás terén nem tűnik még csak távoli rokonnak sem, pláne nem egy egészséges tech-noir-nak, amit a téma posztulálna.