digitális, konferencia

Digitalizált viktoriánus irodalom

A The New York Times számol be arról a konferenciáról, ahol Dan Cohen bemutatta Fred Gibbs-szel közös kutatásaik első eredményeit, amely tulajdonképpen a viktoriánus irodalom kvantitatív analízisét jelenti. A kutatás lényege az, hogy egy irdatlan nagy adatbázisra ráengednek megfelelően cizellált algoritmusokat, amelynek eredményeként szép statisztikai adatokat kaphatunk a felvetésekre illetve kutatási kérdésekre, amely – várhatóan – radikálisan meg fogja változtatni mindazt, amit például a viktoriánus irodalomról illetve a kor társadalmáról gondoltunk, de talán nem túlzás azt állítani, hogy magáról az irodalomról is elkezdhetünk más megközelítésekben gondolkodni. A projekt mögött persze ott van a Google is, akik a folyamatos digitalizációval és a programozással is segítenek, amely nagylelkűség máris gyanút szült tudományos körökben. Vagyis kezdődik a gonosz Google megeszi immáron nem csak a könyveket, de még a bölcsészet eredményeit is kisajátítja. Az ilyesféle hisztiket az sem tudja csillapítani, hogy a Google határozottan kijelentette, hogy természetesen minden anyagot és eredményt ingyenesen elérhetővé tesz további kutatások számára, bárki, akit érdekel bepillantást nyerhet mindenbe, sőt, nekifoghat újabb eredmények eléréséhez is.

Bővebben…

Standard
köz

Csupa jó hír

Nem tudom, mi lehet a levegőben, de csupa olyasmit olvasok mostanság, amelyek korábbi, elfogadott és serényen gyászolt tények ellenkezőjét bizonygatják. Történt, hogy a hazánkban már-már szitokszóként használt, ún. PISA-felmérés megállapította, hogy elég ramatyul állunk, már ami a fiatalok olvasáskészségét, szövegértését illeti, és ez a jövőre nézvést bizony nem kecsegtet túl sok jóval: elbutulunk, na (mert ugye mi lesz, ha már annyira sem értjük az elénk tolt aláírandót, amennyire most?, ésatöbbi). Erre jön egy másik felmérés, amely nemhogy elmarasztalna bennünket, pláne nem kongatja a vésznek az ő harangját: tudtuk, európai viszonylatban igencsak az élmezőnyben tanyázunk problémafelismerő és –megoldó készség illetve szövegértés tekintetében? Olvasunk, értelmezünk, használjuk a rendelkezésre álló információt: tiszta bölcsészország volnánk ezek szerint (amit egyébként alátámaszt egyik volt, világlátott külhoni hallgatótársam megjegyzése is: “Életemben nem láttam olyat, hogy a metrón ennyi ember olvas – könyvet!”). Na most akkor hogy is van ez? Tessék csak utánanézni, nem más-más korosztály kiértékelésekor kapjuk az eredményt, hanem erős átfedéssel a generációk között! Akkor most kinek higgyen a jól olvasó és interpretáló, jó problémamegoldó és anomáliapurgáló készséggel megáldott állampolgár? Pláne, ha nő az illető, merthogy az is kiderült, hogy ügyes a magyar, de a magyar nőnél nincs ügyesebb! Örüljünk hát, és legyen ez az új országimázs! (Csak innentől kezdve nehogy arra gyúrjunk, hogyan is rendeljünk el további felmérés-stopot.) Aztán itt vannak a munkaerőpiacilag kilátástalan helyzetben lévő bölcsészek: kiderült, itt sem olyan sötét a helyzet, mint szajkózzák.

Bővebben…

Standard
digitális

Bölcsészetről, Web 2.0-ról, tudományról

A Bipounk kommentárja kapcsán olvastam el PhD Dr. habil. Koltay TiborVeszélyes-e a tudományra a Web 2.0?” című írását, amely a Magyar Tudományban, a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában jelent meg. Először is szögezzük le, nagyszerű, üdvözlendő dolog, hogy az MTA végre nem csupán észrevette, hogy van olyan, hogy internet, web, pláne web 2.0, de még hagyja is, hogy tudós emberek értekezzenek róla. Másodszor viszont azt is meg kell jegyezni, hogy sajnos még mindig a félelem (a pozíció, a tudomány fellegvárának féltése?), a téma nem igazán teljes körű ismerete az, amely meghatározza  a hangvételt és kijelentések orientációját. Kár érte, hiszen éppen a sokat emlegetett tudományos igény, minőség az, amely ilyen esetekben kérdésessé válhat, márpedig éppen ezzel ellentétes a vélt cél. Sajnos Koltay írásának címe eleve problémás, mondhatni irreleváns, és önmagában megjelöli azt a hozzáállást a témához, amely szerény véleményem szerint éppen a tudomány kontra új média, web, web 2.0 stb. rákfenéje, amitől mindenkinek, akinek valami halvány sejtése is van ezekről a témákról, minimum feláll a hátán a szőr (ha van neki ott szőre persze). Tisztelt Koltay úr, ugyan mi a fenétől lenne már veszélyes a web 2.0? A tudományt hagyjuk, nagyon könnyű belátni, hogy mondvacsinált, ráadásul igencsak idejét múlt argumentáció az, hogy a tudomány embere kiáll tudással felvértezett fegyverzetével és jól megvédi szegény tudományt mindentől, ami árthat neki. Komolyan kérdezem: vajon szerencsétlen web 2.0 mit árthat bárkinek is – pláne a tudománynak (amely ezek szerint mégiscsak valami elefántcsont torony kényszer képezeteként jelenik meg a tudós társadalom fantáziavilágában – ez esetben persze a web 2.0 a maga megosztási filozófiájával tényleg halálos veszedelem: gondoljuk csak el, hogy az összegrundolt tudományos eredmények a netizenek képernyőjén landolnak, pfúj, skandalum!)

Bővebben…

Standard
egyetem, hír

Bölcsészet 2.0

Furcsa egybeesésnek is vélhetnénk azt, ahogyan két hír egymást követően kerül be az ember RSS-olvasójába: az egyik arról szól, hogy EU-s koordinációval és keretekkel vizsgálják annak lehetőségét, hogy a diploma illetve a különböző fokozatok odaítélésénél legyen egy olyan opció, hogy figyelembe veszik azt a tudást, amit nem oktatási keretek között sajátít el az illető, hanem akár gyakorlati, akár “utcai bölcsességként” szerezte meg. Nem kell persze rögtön elvadult példákra gondolni – elég, ha maradunk annyiban, hogy egy kiváló, világszerte elismert művész, aki átadhatná tengernyi tudását, ne legyen ebben meggátolva pusztán amiatt, hogy nincs DLA-je, vagy PhD-je, inkább munkásságát és szakmai felkészültségét áttekintve az arra érdemes grémium adja meg neki a fokozatot, amivel aztán már oktathat is. A másik idevágó hír, hogy a Snarkmarket ingyenesen letölthetővé tette a New Liberal Arts című könyvét, amiben 21 ifjú, egyetemfelé nézelődő “digitális bennszülött” osztja meg gondolatait röviden, blogos stílusban, ha kell, 21 témáról. A két hír ott találkozik, hogy mindkettő a bölcsészet 2.0-val, a bölcsészettudomány helyének és szerepének átgondolásával foglalkozik – még ha különböző módon és indíttatásból is. Jason Kottke már régen “meghirdette” a Liberal Arts 2.0 elnevezésű projektet, ami arról szól, hogy a digitális dzsungelben az utca egyszeri gyermeke is megszerezheti azt a tudásanyagot, ami vetekszik az iskolában elsajátíthatóval, hiszen például az internet ma már olyan lehetőséget és hátteret szolgáltat az oktatáshoz és tudós elmélyüléshez, hogy alternatív szellemi fejlődési modellként is szolgálhat. Nem hiszem, hogy most hirtelen azon kellene gondolkodni, hogy vajon az internet, vagy akár csak az internet alapú felsőoktatás átveszi a helyét a jelenlegi, hagyományosabb formában történő képzéseknek, mindenesetre a felmerülő kérdések kapcsán érdemes átgondolni, és ha kell, átértékelni a bölcsészettudományok helyét és szerepét a jövőre nézvést.

Standard
egyetem, köz

Új bölcsészet?

A Metazin számol be arról az amerikai kezdeményezésről, amely lebontani igyekszik a bölcsészettudományok és a természettudományok közötti, néha áthatolhatatlannak tűnő falakat, mondván, hogy vége a szakbarbárságnak. Az argumentum az, hogy bár a 20. század oktatási modellje egyértelműen a szakosodás, a specializáció struktúráját építette ki, addig a jelen valami egészen mást diktál. A kiinduló pont a következő:

David Sloan Wilson, a New York-i Binghamton Egyetem biológiatanára arra lett figyelmes, hogy a darwini evolúcióról szóló előadás-sorozatára előszeretettel iratkoztak be bölcsészhallgatók is. Kolléganőjével, Leslie Heywood angol nyelvésszel olyan tananyagot dolgozott ki, amelyben a statisztika oktatása és a filológiai tudomány alapfogásai egyaránt szerepelnek. Ášgy vélik, hogy a tudomány könnyen hozzáférhetőbbé válik, ha demisztifikálják. Ha például a statisztikai fogásokat és módszereket a diák az őt érdeklő témakörrel kapcsolatban sajátítja el, mindjárt kiderül, hogy nem ördöngösség a statisztika.
(forrás: Metazin)

Ez mind nagyon szép és jó, csak egyvalamit nem értek: valóban új valamiről van itt szó? Tetszettek már hallani az interdiszciplinaritásról? Vagy épp a multidiszciplinaritás rémlik? Esetleg pluridiszciplinaritás ugrik be?

Valahogy az az érzésem, hogy manapság a BTKTTK tagolás egyre inkább csak a fejekben létezik, hiszen ha megnézzük mondjuk (beszéljünk egy kicsit hazafelé) az SZTE Angol-Amerikai Intézet kurzuskínálatát, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy szó sincs klasszikusnak, hagyományosnak nevezhető bölcsészstúdiumokról, sokkal inkább különböző tudományterületek igyekeznek szövetkezni kurzusok formájában egy-egy jelenség vagy probléma feltérképezésére. Vagyis ma már nem annyira a tudományos terület határozza meg, mit kell vizsgálni, hanem a vizsgálat tárgya jelöli ki a lehetséges megközelítéseket (persze valamikor így volt ez a mostanra klasszikussá vált tudományokkal is, de az intézményesülés sokáig strukturálisan befagyasztotta, definíciókba zárta a kutatási irányokat).

a bölcsészet (szerencsére) már rég új

Nemrég a Szegedi Egyetem hasábjain egy gazdaságtudománnyal foglalkozó oktató mellékesen megjegyezte, hogy sajnos manapság egy bölcsész hallgatónak halvány lila fogalma sincs arról, hogy mondjuk mi a könyvelés vagy mit jelent vállalkozni. Nem tudom, ő honnan szerezte ezt az információt, mert az én tapasztalatom ezzel éppen ellentétes: a jelen bölcsésze (oké, persze ez is általánosítás) nagyon is otthon van a realitásokban, legyen az munkaerőpiac vagy technológia. Ezt erősítik a digitális elmélettel és kultúrával, vagy a kortárs vizuális kultúrával foglalkozó kurzusaim tapasztalatai is, ahol a hallgatók egy része még nyilván nem geek, nagy részük azonban nagyon is otthon van az informatika, a kommunikáció, a digitális világ területén (van olyan is, aki kifejezetten üzleti témában szakdolgozik, vagy a fogyasztói társadalommal foglalkozik, vagyis számomra furcsa, hogy még mindig a hagyományos bölcsész image él sokak fejében). Ebben a konkrét esetben is elmondható, hogy a digitális kultúra tanulmányozása megköveteli a kutatótól ill. hallgatótól egyaránt, hogy otthon legyen a bölcsész stúdiumok területén, de tisztában legyen számos informatikai fogalommal, technikával, stb., még ha nyilván nem is informatikusnak készül.

Összességében figyelemfelkeltő lehet az, hogy valaki “új bölcsészet” néven összeházasít humán- és természettudományos meglátásokat, de azért ha nagyon komolyan vesszük az agendát, akkor inkább azt láthatjuk, hogy nem első fecskéről van szó: a bölcsészet (szerencsére) már rég új.

Standard