könyv, publikáció

Auster és a határvidék

A kriptikus cím két új AMERICANA eBooks kötetre utal, amelyek év végére jöttek ki, ismét egy produktív esztendővé varázsolva a tavalyit. Hegyi Pál Paul Auster-kötete nekem különösen favorit, már eleve Auster miatt is, másrészt néhány dolgot már kapott a szerzőtől az ember korábbi írásaiban, harmadrészt pedig olyan elméleti alapokkal dolgozik, amelyek számomra kedvesek, és nagyon inspiráló azt látni, hogy valaki ugyanazon keretekből kiindulva merre viszi az értelmezést. Hiánypótló a kötet egyébként abból a szempontból is, hogy Austerről meglehetősen kevés ilyen elmélyült, átgondolt elméleti-kritikai mű születik, pláne magyar nyelven, pláne úgy, hogy a szerző ügyesen cinkosa is marad tárgyának, és eljátszadozik rendesen a jellegzetes austeri fordulattal: bizony megkérdőjeleződik az önazonosság, identitásbéli kalanddá válik minden.

Tovább

Standard
folyóirat, publikáció

Tavaszi AMERICANA ősszel

A nem is vicces cím azt hivatott jelezni a kedves érdeklődő közönséggel, hogy végre valahára (avagy “megkésve bár, de törve nem”) megérkezett az AMERICANA – E-Journal of American Studies in Hungary elektronikus folyóirat 12. évfolyamának első száma, ami névlegesen legalábbis tavaszinak minősül. Nem tragédia persze, sok folyóirattal fordul elő, hogy az évszakok csupán hipotetikus minőségűek, amolyan rendszerező elvet hivatottak megvalósítani a személytelen számok mellett, illetőleg azokat kiegészítve. A lényeg, hogy tartalmilag tényleg friss, tavaszias fuvallatként érkezik ez az új kiadvány, kamaszodik is úgymond, szóval igyekszik kicsit csapongani a témák tekintetében, hogy próbálgassa, mi is tetszik neki: van itt az amerikai polgárháborús migráció kérdésétől kezdve a film noir kelet-közép-európai befolyásának taglalásán, a Marvel transzmediális működésének feltérképezésén, háborús képregények vizshálatán, traumatikus eseményeknek állított emlékművek elemzésén, illetve amerikai indiánok szóbeli elbeszéléseit górcső alá vevő íráson át egészen Halsey médialázadásáig sok minden, hogy a recenziókat már ne is soroljam. Érdemes böngészgetni tehát a sokszínű számot, és ha minden a tervek szerint halad, még idén jön a következő, őszi kiadás is.

Standard
folyóirat

Megérkezett az őszi AMERICANA

Igen, tudom, tavasz van, de mostanra készültünk el az új AMERICANA számmal, ami ettől koránt sem lett persze elavult, “tavalyi”, hiszen nagyon is friss és ropogós tartalmi szempontból. Tíz eredeti tanulmány és hat kiváló, figyelemfelkeltő recenzió várja olvasóit rengeteg témában: az U.S.A. külpolitikájától kezdve a modern filmen, Maya Derenen, Amiri Barakán, Thomas Pynchonon, a Keresztapa filmeken, Reginald Marshon, vagy a foci amerikanizációján keresztül, a polgárháború előtti Amerika migrációs helyzetével bezárólag egészségesen sokrétűre sikerült ez az izgalmas kiadás. És már csőben a következő, vagyis kora nyárra jön az újabb olvasmányadag, ezért érdemes gyorsan nekifogni a mostani számhoz, hogy legyen idő majd a következőkre is. Az új szám, vagyis a Volume XI, Number 2, Fall 2015, errefelé olvasható!

Standard
folyóirat

JaTaKuCs – AMERICANA – BMC

A kódolt üzenetnek tűnő cím nagyszerű programra hívja fel a figyelmet: 2016. 01. 27-én, szerdán este 6-kor kezdődik a frissen alakult Jazztanulmányi Kutatócsoport (JaTaKuCs) szabadegyetemi előadássorozatának első felvonása a Budapest Music Centerben (BMC), aminek apropója az AMERICANA Jazz különszámának nyilvános bemutatója lesz. Nem kell megijedni, én inkább hallgatom a jazzt, mintsem beszélni tudnék róla, szóval én a folyóiratot mutatom be majd, a szakmai részt Federmayer Évára és a kutatócsoport vezetőjére, Zipernovszky Kornélra hagyom – ezúton is köszönet a szervezésért és a lehetőségért! Szóval ha valaki érdeklődik a téma iránt, ne legyen rest ellátogatni a nyitányra!

Standard
könyv

The Suza Wedding Feast

Alig kezdődött el az AMERICANA eBooks akciója, máris újabb hír: borzasztóan büszkék vagyunk, hogy mi adhattuk ki Sütő András A szúzai mennyengző című színművének angol változatát, mely a The Suza Wedding Feast címmel jelent meg Bertha Csilla és Donald E. Morse kiváló, értő fordításában. Radnóti után így egy újabb magyar nyelvű irodalmi örökséget tudunk eljuttatni a világ angolul értő olvasóközönsége számára, ami – még ha kicsit szerénytelennek vagy talán túlzónak is tűnik – akár már kulturális küldetésünkké is válhat lassan. Ez nem kivagyiság, hanem felelősség és megtiszteltetés, ezért is igyekszünk különös gonddal figyelni a részletekre is. Sütő András kötete a kiadó szokásainak megfelelően kétféle e-könyves formátumban ingyen letölthető, valamint készült belőle puhafedeles nyomtatott változat is, amit a CreateSpace és (hamarosan) az Amazon oldaláról is be lehet szerezni. Mivel tegnap azt jelentettem, hogy minden nyomtatott kötetre érvényes a 25%-os akciós ár, így természetesen e premier kötet is beletartozik a kedvezményezettek csoportjába, vagyis megjelenéssel együtt azonnal csökkentett áron lehet hozzájutni! Irány a kötet oldala további információért!

Standard
könyv

Könyves akció indul az AMERICANA eBooks-nál

A november 6-i Internetes Vásárlás Napján indította be az AMERICANA eBooks saját, Karácsonyig tartó akcióját, melynek keretében a nyomtatott könyveket 25%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg az érdeklődők. A tapasztalat az, hogy bár az e-könyves verziók letöltése hihetetlenül felpörgött (jelen pillanatban minden kiadott címet tekintve 14582 egyedi letöltést mutat a számláló, ahol a legkeresettebb könyv 2500 fölötti, a még fel nem futottak közti legalacsonyabb is 220 fölötti letöltéssel büszkélkedhet), van igény a nyomtatott kiadásokra is. Mikrokiadó lévén az AMERICANA nem tart raktárkészletet, és a Print on Demand lehetőségeit kihasználva amerikai nyomtatással szállítja összes kötetét: így tudja garantálni a hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően alacsony árait. Most ebből a szintből ad további engedményt az alábbi listán szereplő címekre:

A vásárlás véglegesítésénél a következő kódot használja a CreateSpace online felületén: ZUH2NP87

Ha valaki siet, akkor még jóval karácsony előtt könnyedén megkaphatja a pakkot!

Standard