digitális, folyóirat, publikáció

A felejtés joga vs. algoritmikus emlékezet

Emlékszem, éppen vonatra szálltam fel, amikor az egyik újság címlapján megakadt a szemem azon az új EU-s rendelkezésen, miszerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy a róla tárolt, időközben indokolatlanul kellemetlen vagy netán szimplán irrelevánssá vált információkat töröltesse a Google keresőjéből, így az illető – vélhetően ez a rendelkezést üdvözlők argumentuma – végre tiszta lappal indulhat újra az élet kanyargós szerpentinjén a csúcs felé. Szép és mindenképpen jó dolog, ha az ember nem pusztán tisztában van a jogaival, pláne ha adatvédelemről van szó, és még szebb és jobb, ha él is ezekkel, ám furcsamód sehol nem számoltak be az egész ügy visszásságairól, alapvető problematikájáról, ami természeténél fogva nem is annyira jogi vagy etikai, hanem egyértelműen technológiai. Előbbi érvrendszerei élesítették a lövegeket: mást se hallani, mint hogy az EU végre térdre kényszerítette az amerikai, kizsákmányoló, adatainkkal folyamatosan visszaélő, ésatöbbi (jelzőket ízlés és vérmérséklet szerint be lehet ide illeszteni) keresőóriást, aki látszólag nem is érti, mi ez a nagy EU-fória (bocs, elcsépelt, rossz szóvicc…), hiszen ez konkrétan nem adatvédelmi kérdés, pontosabban nem úgy, ahogy azt kommunikálják, ráadásul nem is azt érik el vele, amit olyannyira áhítanak. Összeszedtem néhány gondolatomat erről az ügyről, ennek eredménye a cikk az Apertúra Magazinban.

Standard
digitális, politika

Írj a képviselődnek!

Ha valaki Cory Doctorowtól elolvassa valamelyik YA-regényt, akkor azokban többnyire elérkezik az a pillanat, amikor a feladat, a probléma megoldása már csak politikai-törvényhozói szinten kezelhető, így a fiatalok fogják magukat, és emailekkel bombázzák a képviselőket, hogy elmondják a véleményüket, felnyissák a szemüket, vagy éppenséggel elmagyarázzák nekik, tulajdonképpen miről is fognak szavazni, mit jelent ez a jövő fiataljainak szempontjából. Most egy olyan ügyre szeretném felhívni a figyelmet, ami hála az égnek tökéletesen pártpolitikamentes, viszont jóval fontosabb annál, minthogy figyelmen kívül hagyjuk. Az Európai Parlamentben október 21-én, hétfőn fognak olyan dolgokról szavazni adatvédelemmel kapcsolatban, amik eldöntik, Európa enged-e az USA felőli nyomásnak, és beállunk-e az NSA-botrány óta ismert megfigyeltek sorába, vagy ennél jóval szigorúbb, az ellenőrzést visszafogó törvényi előírásaink lesznek, amelyek az amerikainál jóval erősebb adatvédelmet foganatosít. Borzasztó egyszerű a feladat: egy emailt kell elküldeni az Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottság tagjainak (köztük természetesen a magyar képviselőknek (Hankiss Ágnes, Gál Kinga, Göncz Kinga, Morvai Krisztina és Járóka Lívia), hogy megerősítsük bennük az elhatározást, miszerint nem szeretnénk részesei lenni az NSA-féle megfigyelési szisztémáknak. Nem kell mást tenni, mint az Access.org oldalán megadni az országot, a nevet, az emailt, elolvasni az előre igen korrektül megfogalmazott szöveget, ha kell, kiegészíteni, majd a “Preview” gombra nyomni, leellenőrizni a kész emailt, és elküldeni. Kis dolog, de sokat számít!

UPDATE: itt látható a szavazás

Standard
digitális, web

Adataink online védelméről

Jelenleg éppen a Facebook adatkezelésével kapcsolatosan van felhördülés, ami persze igencsak jogos, hiszen amit Zuckerbergék néha művelnek, nos az minden, csak nem elegáns, finoman fogalmazva. Egy dolgot azonban a nagy felháborodás közepette sem szabad elfelejteni: azok az adatok, amelyek az avatarunk mellett szerepelnek, azok a megosztások, amelyeket szinte kényszeresen küldözgetünk ismerőseinknek (és kevésbé ismerősöknek, beállításoktól függően), egyfajta önkéntes adatszolgáltatásnak minősülnek, hiszen senki nem kényszeríti az embert, hogy bulizós-topless-ciki fotóit megossza egy közösségi oldalon anélkül, hogy belegondolna, később hiába vonná vissza az egész akciót, meg nem történté már nem nyilváníthatja meggondolatlan kattintását. Nem tudom, hogy csak én érzem-e úgy, de könnyebb megorrolni mondjuk a Facebook-ra, mint odafigyelni egy kicsit arra, amit művelünk, nagy részt hárítás a nagy felhördülés. Érdekes, az iwiw kapcsán nem hőzöngünk azon, hogy bárki, aki rákattint a képünkre vagy a nevünkre, azonnal mindent láthat, olvashat rólunk (csak csendben jelzem, a Facebookon azért koránt sincs így). Szokjuk egymást, a közösségi oldal (mint főbérlő) és a felhasználók (mint albérlők), és nem meglepő, hogy nem surlódásmentes az összeszokás. Mindezek mellett persze hangsúlyozottan felháborító, hogy a főbérlő menet közben változtatja a játékszabályokat, de ugye senki nem felejtette el, hogy elfogadta a játékszabályokat, amikor regisztrált? Ugye mindenki tüzetesen végigtanulmányozta az adatvédelmi elveket és felhasználási szabályokat, mielőtt rákattintott a gombra?

Bővebben…

Standard