gasztro, mellesleg

Szubjektív szegedi gasztro mustra

Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor egy amerikai kolléga hitetlenkedő pillantással nyugtázta komplett tanácstalanságom, aminek eredője a következő, normális esetben teljesen könnyen megválaszolható kérdés volt: “Hova érdemes elmenni enni?” Nem arra volt kíváncsi, hol kap halászlevet, kolbászt, töltött káposztát, és hasonló, magyar konyha asszociációkat a gulyáson túl, sokkal inkább gyors, de minőségi gasztronómiai kalandokra vágyott. Akkor a Pick talponállójában lelte a gyönyört, ami egyrészt már nincs, másrészt… nem erre gondolna az ember, amikor domborítani akar. Mostanság azonban mintha valami nagyon megváltozott volna. Legalábbis számomra úgy tűnik, mintha varázsütésre gombamód szaporodnának a minőségi gasztro-menedékek a dél-alföldi központban.

1. Kávé

A helyzet az, hogy a kávé az nem puszta addikció, hanem az élet része. Persze nem az a keserű lötty, amit többnyire fogyasztunk, hanem az az ital, aminek az íze nem azonos a honi eszpresszó néven szétlúgozott-égetett gyomorkeserűvel. Értem én, hogy a borzalmas minőséget csak ilyen módszerrel lehet valamiképp letolni a torkon, de lássuk be, túl rövid az élet ahhoz, hogy ne ismernénk és ne élveznénk a fejedelmi itóka minden cseppjét – minden nap! Akár többször is. Nyár volt, meleg, punnyadás, kávé kellett. Akkor született a döntés: ne valami átlag kávé próbálja visszatornázni a pozitív tartományba az életkedvet – legyen a nap megkoronázva valami egészen különlegessel. Mivel egy ideje az Aeropress bűvkörében élek, evidens volt, hogy a számomra új Hét kávézó lesz a célpont, ami simán hozza az új hullámos kávézók színvonalát mind kiszolgálásban, mind miliőjében, mind minőségében és kreativitásában. Pici hely, nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel, gondosan válogatott kávébabbal, ügyes és olykor rafinált pörköléssel, rengeteg kávékészítési módszerrel – és egy Aeropress-zsonglőr rutinjával. Nem azt mondom, hogy máshol kár is kávézni, de itt valami egészen más minőséggé válik a kávézás – kihagyhatatlan! Ha megkóstolta már valaki a forró kávékat, lehetőleg a saját kávét tartalmazó sütivel együtt, akkor ne felejtsen el az útra vinni egy kis cold brew adagot is – nem csak nyáron jön jól!

2. Leves

Óriási meglepetésemre az ún. leves-szezon (van ilyen? minden szezon leves-szezon, nemde?) beköszöntével Szeged hirtelen levesközponttá vált, hiszen gyors egymásutánban két olyan street food jellegű levesező is beindult, ahova az ember szíve szerint naponta többször is visszanézne pár adagért. A “Nagy Á” oldalában már egy ideje készülődött megnyílni a Suppe® levesező, és egy hete szerintem nincs is senki, aki ne hallott volna róla: olyan krémlevesekkel kápráztatják el a hűvösebb időben pont valami melegségre vágyó éhezőket, amikben konkrétan megáll a kanál, annyira tartalmasak. A levesek mellett lehet kapni pizzát és szendvicset is, de a fő profil mégiscsak a papírpohárba kanalazott eszméletlen finom nedű. És még csak fel sem ocsúdik az ember, arrébb sétál egy utcányit, és a Szentháromság utcán muszáj bekanalazni a kókusztejes spenótlevest, vagy a sütőtök krémlevest kis tökmaggal a tetején, netán az indiai fahéjas csirkelevest a SoupPortban! Ájulás, és naponta újabb ízkombinációk jönnek, így meglehetősen addiktív a hely.

3. Kézműves hamburger

Itthon leginkább kiszuperált lakókocsikból kialakított, pozdorja betétekkel és zsíros műanyag tálaló alkalmatossággal, csengő-bongó, ezer éves mikrókkal és olcsó ketchuppal, vizezett mustárral, savas ubival felturbózott félreértésként terjedt el a köztudatban a hamburger, majd a gyorséttermek ügyesen becélzott, de mégiscsak műízzel eladott műfajává vált az egész, miközben a világ valami egészen mást értett alatta. Óriási tartozást ír most le Szeged azzal, hogy nemzetközi színvonalon tud igényes hamburgerezőkkel előrukkolni – mindjárt kettő is útba esik: a Kapca és a Cirmi. A Kapca már megdolgozott a hírnévért, ódákat zengenek a burgerekről, és a környezet is pont passzol. Én egyelőre a Cirmiig jutottam (esküszöm, pótolni fogom a szégyenteljes lemaradást, mint ahogy az Inferno és Tom felé is – pláne hogy mindkettő olyan közel került most a BTK épületéhez!), ahol valami olyan fenomenális ízorgiát állítottak össze, ráadásul olyan mennyiségben, hogy komolyan kétségeim voltak azt illetően, hogy én onnan simán két lábon fogok távozni. Tökéletesre (közepes) sütött húspogácsa, roppanós bacon, csodás szósz, kellően vastag hasábburgonya, összhang és harmónia a fűszerekben, és valami frenetikusan üdítő saláta. Mindehhez befőttes üvegből lehet szipkázni a friss házi limonádét, amit szemtelenül olcsón adnak. I’ll be back.

4. Street food

Volt egyszer a Wok ‘n Go, ahonnan előszeretettel hurcolászta az ember a papírdobozba tuszkolt tésztát, de bármennyire is szeretjük a keleti ízeket, azért ez édeskevés street food ügyileg. Míg manapság már minden erről az új hullámos, urbánus étkezési kultúráról szól, addig Szeged mintha álmosan ásítozott volna a világ felé, mondván, egy ekkora település nem bír el ilyen flancolást. Aztán egyszer csak épp a Wok ‘n Go szomszédságában ott virít egy fish & chips boltocska, a City Pan. Ha valaki valaha fogyasztott már rendes angol fish & chipset, akkor élete hátralévő részében azon sóvárog majd, hogy bárcsak a közvetlen közelében is lenne hasonló. Nem, nem arra a szétvizezve fagyasztott pangasius filéből rántott, agyonsózott, olajos ízű sült krumplival megspékelt félreértésre gondolok! Sörtészta, vastag, csodálatosan tiszta, minőségi halfilé, komolyan vett hasábburgonya, ezerféle szósz, no és halas-garnélás pite.

Ha már említettem a kiszuperált lakókocsis hamburgerezést, akkor mindjárt itt a példa arra, hogy lehet ezt minőségben is produkálni kis odafigyeléssel, ízléssel és fantáziával. A Morzsa sokáig nomád életet élt, és persze bizonyos mértékig nyilván marad is gördülő bisztró, hiszen egy erre a célra átalakított furgon mégis csak legyen az, ami. De az fájó pont volt sokáig, hogy épp származási helyén nem lehetett vele sokat találkozni – mostanáig. Behúzta ugyanis a kéziféket az Aradi vértanúk terén (ahol egyébként már Kolbice is van a villamos sínek másik oldalán), és végre ott vár az ínycsiklandó tésztával elkövetett, zamatosra sütött csirkés pite és az igen korrekt burger is, de itt is van (amíg el nem fogy) leves – végre van értelme az aszfalt placcnak, mintha mindig is erre várt volna.

Valami tehát mintha megmozdult volna a napfény városában, és kulináris téren mintha hirtelen felébredt volna a vendéglátó szektor. Sok ilyet még, annyi további szeglete van a gyomor megörvendeztetésének! Gyertek, amerikai kollégák, most már bátran tudok ajánlani olyan helyeket, ahová én magam is betérek, ha tehetem, mert végre jó Szegeden felfedezni a gasztrobugyrokat!

 

(A képeket az említett célpontok Facebook oldaláról vettem kölcsön! Kivéve, ahol nem…)

Standard