digitális, egyetem

SZTE a mobilodon

Már többször tartottam előadást a BTK-n futó “Bevezetés a mobilkommunikációba” című kurzuson, ahol azt boncolgatom, hogy oktatási környezetben, illetve szűkebb pátriánkban, az egyetemen miként hasznosulnak a mobil eszközök előnyei, és sajnos mindig oda lyukadok ki, hogy nagyon le vagyunk még maradva. Ott van mindjárt az egyébként is mindig az aktuális trendek, irányelvek mögött kullogó etr-Modulo-CooSpace trió, amelyek továbbra sem rendelkeznek mobilra optimalizált felülettel, holott a “Wherever you are” szlogen talán predesztinálná a rendszert erre, de az egyetemi, kari, és tanszéki honlapok sem feszítik meg magukat, hogy mobilizálják magukat (az Angol-Amerikai Intézet már 2011 májusában lépett, plusz ott az IEAS Apps, a Google Apps által biztosított csomag, annak minden mobilfejlesztésével együtt). Most azonban, ha valaki okostelefonról látogatja meg az egyetem főoldalát, akkor ezzel találkozik:

SZTE - mobil kezdőoldal

Január közepén indult ez a mobil megoldás, ami remélhetőleg csupán kezdeti lépés, hiszen redukált, válogatott tartalommal rendelkezik, és a kifelé mutató linkek továbbra sem mobil optimalizált oldalra vezetnek sajnos (pl. a karok oldalai továbbra sem mobilos verzióban jelennek meg). Érdekes, hogy például 7″-os táblagépen már nem ez az oldal indul – holott a jelenlegi továbbra sem érintőképernyőre, vagy ekkora méretre van kitalálva. Érzésem szerint optimálisabb lett volna, ha inkább adaptív-reszponzív struktúrát dolgoztak volna ki ahelyett, hogy minimalizálták a tartalmat, mégpedig azért, mert bár valóban sikerült fontos információs gócokat szelektálni, egy ekkora honlapszerkezetben mindig szerteágazóbb a látogatók érdeklődése is, így folyamatos hiányérzetet kreál a tartalom redukciója. Másrészt például a fontos telefonkönyv keresőoldal egyáltalán nincs mobilra állítva, így nagyjából funkcióját is veszti a mobilos interfészdizájnban (ha már mobilra tesszük, kiemelt jelentőséggel, nagyon helyesen, akkor talán ennek megfelelően kellene működnie is, gondolom én). Hasonló a helyzet a már szapult trió esetén is: nem szerencsés csábítani az embert a mobil interfészről az ily módon használhatatlan felületre.

Nem tudok elmenni amellett sem, hogy bár szerencsés az ikonos megoldás, azért a dizájnt egy kicsit lehetett volna csiszolni. Persze ez ingoványos terület, hiszen sok mindenre lehet mondani, hogy ízlés dolga, de azért ha megnézzük az aktuális mobil trendeket, akkor minimum holo, de inkább flat ikonos megoldásokat illett volna applikálni egy 2013-ban debütáló felületre, plusz mondjuk az ikonok jelentésén is kellett volna még picit agyalni (fogaskerekek = etr-Modulo-CooSpace? És vajon mi indokolja a többnyire “Teljes weboldal” vagy hasonló kifejezésekkel jelzett váltógombot külön főopcióként feltüntetni?). Mondom, ízlés dolga, lehet, hogy másnak meg pont így tetszik, és lehet, hogy ők vannak többen.

Kíváncsian koppintottam a “Social Media” ikonra is, ahol a Facebook oldal és a YouTube csatorna után egy számomra új opció található: létezik ugyanis ezek szerint egy “SZTE Augmented Reality app felvételizők részére”, amit a Google Play-ről lehet letölteni, és a hozzá kapcsolódó markerrel lehet használni. Így néz ki:

SZTE AR app

Értem és üdvözlöm azt a törekvést, hogy a reménybeli hallgatókat valami különlegességgel is igyekezzünk megfogni, de elnézést, ha ezt a próbálkozást inkább a ciki kategóriába sorolom… Grafikailag sem nevezhető kiforrottnak, de funkcióját tekintve sem gondolnám csúcsra járatottnak, és összességében azt látom, hogy nincs igazán értő módon kihasználva a kiterjesztett valóság (AR – augmented reality) mint lehetőség sem. Az ugyanis, hogy a marker felé tartva a telefon kameráját a képernyőnkön hol egy ördög, hol egy angyal tűnik fel, és lát el bennünket rövidke tanácsokkal, hát… nem igazán hatékony, és nem indokolja a technológia használatát sem. Én lennék az első, aki hurrá-optimizmussal próbálna mindenkit arrafelé terelni, hogy igenis legyen AR app, de kicsit szofisztikáltabb verziót preferálnék – mondjuk olyat, ami tényleg AR, és tényleg funkciókban gazdag, de legalább van értelme letölteni és használni, valamint a használat tényleg hozzáad valamit a reménybeli hallgató meggyőzéséhez.

Összegezve azt mondhatom, hogy óriási öröm azt látni, hogy végre valami beindult, végre valaki komolyan vette a kor kihívását, és lépett. Jó lenne, ha jobb lenne, de kezdetnek azért nem rossz – ha egy egyetemi honlap mobilon is megfelelően működik, az igenis egyre fontosabbá válik. Remélem, hogy folytatódik a fejlesztés, csiszolódik a koncepció és a megvalósítás, mert akkor tényleg a 21. században érezhetjük majd magunkat mi, egyetemi polgárok. Legalábbis e tekintetben biztosan – és ez sem semmi.

Standard