mellesleg

Szövegértés a tankönyvek alapján

A Történelemtanárok Egylete (TTE) közleményben adott hangot annak, hogy elege van az állami tankönyvekből, pontosabban nekik leginkább a történelmi atlasszal volna némi problémájuk, mert a javasolt, és megvalósult fejlesztések és javítgatások ellenére is hibádzik, minthogy “továbbra sem tartalmaz fokbeosztást, helységnév mutatót, kronológiát, valamint szinte olvashatatlanul apró betűket, halvány színeket használ, és csak részben alkalmas a (kerettanterv által is megkövetelt) forrás- és tevékenységközpontú oktatásra, képességfejlesztésre” (TTE honlap). Helyes, nemes felbátorodás, jogos észrevételek, gondolom, mindezeket már tucatszor jelezték is az illetékeseknél, akik vagy nem értik, miről beszélnek a jó pedagógusok, vagy magasról ejtenek az ilyen piszlicsáré ügyekre, van nekik fontosabb dolguk is.

És tényleg, egyébként lenne. Mert mondjuk szülőként engem speciel a történelem tankönyvek kapcsán ennél picit fajsúlyosabb problémák idegesítenek: ha komolyan vesszük egy pillanatra, tényleg csak egy röpke gondolatkísérlet erejéig, a PISA-felmérés tanulságait, akkor lehet, hogy érdemes lenne belepillantani azokba a könyveknek nevezett, többnyire összeragasztott, nyomtatott laphalmazokba, amelyek a hőn áhított tudást hivatottak eljuttatni a méltán érdeklődő nebulók fejébe. Hogy tudniillik megértsék a történelmet, és ezen keresztül bepillantást nyerjenek a világ dolgaiba, netán értsenek is valamit a körülöttük zajló eseményekből. Csakhogy ugyebár a kölkök szövegértésével bitang nagy problémák vannak, mert ugye hiába van előttük a szöveg feketén-fehéren, hiába vannak kiemelve a fontos dolgok vastagon szedve, hiába sorjáznak a szélre űzött szómagyarázatok, ezek a mai fiatalok… nem értik, amit olvasnak. Nos, kérem tisztelettel, én sem.

Ugyanis például a történelemkönyv (példaként én az általános iskola hatodik osztályos standard csodáját lapozgatom) olyan fércmű, amit első szerzői változatként sem fogadna be az ember, minthogy sem kontextuálisan, sem feldolgozott anyag, sem pedig megfogalmazás tekintetében nem üti meg még ezt a mércét sem. Összefüggéstelen, egymáshoz nem kapcsolódó, vagy egymásnak tökéletesen ellentmondó mondatok sorjáznak a lapokon, in medias rész történik pl. egy reformáció, aminek a folyamatábráján ott van előtte egy elhanyagolható (és természetesen nem magyarázott, nem említett) egyházszakadás előzményként, ráadásul dátummal (ami a reformáció nagyjainak már csak részlegesen jár, mert ki a francot érdekelnek már ezek a hülyeségek). Hogy mondjuk hirtelen hogy a csudába sikerült kinyomtatni azt a rohadt sok szöveget, ami az egész hátteret megteremti, meg hogy az istenbe (bocs…) jutunk el odáig, hogy Luther fogja magát és tök kiborul, na az mellékes. És hogy mindennek mi a kifutása? Ja, nem fért bele a három oldalas kitöltendő helyre, szóval kit is érdekel… Vagy az, hogy Cromwell mellett állt London, vagy London éppenséggel két részre szakadt: mindez a két lehetőség egyetlen bekezdésben… hát, a franc emlékszik már rá, oly rég volt…

Szóval kedves és igen tisztelt TTE, azt gondolom, teljesen okés, hogy betűmérettel és színekkel is bíbelődünk, és persze, kell az atlasz, kell minden, de kezdjük az alapokkal. Már szövegi szinten kellene alaphelyzetben iratmegsemmisítőbe küldeni a szóban forgó nyomtatmányokat, mégpedig azonnali hatállyal, a szerzőket pedig örökre eltiltani bárminemű szövegképzés gyakorlatától. Tessék csak ütni a vasat!

Standard