blog

Szintis fétisparti az Arénában

Nem vagyok kifejezett Jean Michel Jarre rajongó, és valószínűleg csak a legnagyobb slágereit ismerem/tem eddig, de már most látszik, hogy ez nagyjából így is marad. Merthogy a nagyszabású színpadi hatással kecsegtető koncertjében minden volt, csak nagyszabás meg színpadi hatás nem – kaptunk viszont egy pimaszul fiatalos, kétségtelenül tehetséges és profi előadói ego-tripet, amiből kiderült, hogy a régi, analóg kütyük nem csupán érdekesek, de egy rendes méretű teret bérelhetnének számukra a Csodák Palotájában, és hogy az Oxygene című album mind zeneileg, mind pedig mondanivaló szempontjából ismét aktuális. Lehet, de szerintem nem feltétlenül korszakidézést kellene végrehajtani ennek ürügyén – márpedig ennél több sajnos nem nagyon történt szerdán este.

A kezdés ígéretes volt egyébként: futurisztikus zajorgia, zsigeri beleremegés és igazi sztárt idéző bevonulás – mintha profi bokszmeccsre érkeznénk, de hamar kiderül persze, hogy nem. Legalább négyszer megtudjuk ezt követően a művésztől, hogy neki bizony Budapest a kedvenc városa, és kb. 10 percben megkapjuk karrierje kezdetének hiteles történetét – mit mondjak, furcsa előjáték. Ezt követően azonban érdekesen indul maga a koncert érdemi része, ugyanis a matuzsálemi gépezetek és zenei bizgentyűk összehangolása élőben történik: ha hiba csúszik a show-ba, akkor örüljünk együtt az élő zene varázsának (boríték bezár, benne cetli: nem lesz hiba ezt követően). Sok meglepetés sincs persze, hiszen megbízhatóan, kissé sterilen hozza korai szerzeményeit, néha egy-egy figyelemreméltó improvizációval fűszerezve.

A színpadkép a minimál koncepciót nyújtja: egyértelműen a fetisizált analóg szintetizátorpark van előtérben, a zenészek inkább csak kellékként csatlakoznak. Az egész olyan, mint anno a hatvanas illetve hetvenes évek alufóliával borított dobozaiból készült űrhajós filmek belső terei, ami egyrészt kellemes nosztalgiát ébreszthet, másrészt viszont a “Komolyan gondolja?!” kérdést vetheti fel (ki-ki ízlése és élettapasztalata, neveltetése szerint dönt).

A koncert során jónéhány érdekes hangszer is előkerül: kedvencem a hajsütővas formátumú, léggitárimitációra tökéletesen alkalmas rudacska, mellyel előszeretettel hadonászott a zenész. Nem akarok túlságosan gonosz lenni, de az egész performansz olyan volt, mintha egy lelkes tini beszabadult volna álmai szintijei közé, és brutálisan belesűrítene néhány számba mindenegyes hangeffektet – ha lehet, akkor egyszerre minimum 10 félét és folyamatosan. Hiányzik ugyan a zene savát-borsát jelentő dinamika, zenei ív, de egy űrbéli effekt-tár mindenkép kijön belőle.

Hiába a nagy beharangozás, a meglepően sok Jarre-fan, valahogy nem tudott átütő erőt sugározni az egész előadás, nem volt benne az a kis szikra, az a plusz, amitől egy hasonszőrű produkció működni tud. Többnyire befeléfordulós előadásmód jellemezte az estét, így nagyon furán hatott az, amikor Mr. Jarre egyszer csak a színpad előterébe ugrott, és minimális közönségaljzó mozdulattárával előhozakodva igyekezett hangulatot teremteni. Bocs, de ez kevés – és persze abban sem vagyok biztos, hogy a stílushoz a tomboló közönség illene.

Az est fénypontja nyilván az volt, amikor egy utcazenésszel egészült ki a francia quartett: Pável Norbert egy különleges ütőhangszerrel került a műsorba, pedig délután még a Váci utcában próbálta összemuzsikálnz a betevőt. Mr. Jarre tehetségét dicséri egyébként az, ahogyan az akusztikus, tökéletesen stílusidegen hangszert és dallamot beleszőtte saját zenéjébe: le a kalappal! Kár, hogy csak egy rövid rész erejéig csillant meg az, ami talán az egész koncertet elvitte volna a hátán: a spontaneitás, a vagányság, a spiritusz, a zeneiség.

Standard

Szintis fétisparti az Arénában” bejegyzéshez ozzászólás

  1. író te bolond szerint:

    te egy majom vagy.. menj el depesmod-koncertre, vagy Hungáriára, az való neked. Közöd nincs az egészhez, mit kerestél egyáltalán ott?
    Nem baj, legalább most írhattál egy szépet…

  2. Imádom a névtelenül okos kommentelőket – de ha már megtiszteltél azzal, hogy erre jártál és hozzászóltál, mesélj, mihez nincs közöm…

  3. Béres Tamás szerint:

    “Nem vagyok kifejezett Jean Michel Jarre rajongó”

    Itt a válasz az irónikus hangvételű írásra. Szégyen ez a hangnem. Mit kerestél ott? Fikázni a hangszereket, hogy hogy néznek ki??? 😀 egyszerűen nevetséges vagy!

  4. sharkfur szerint:

    Olyan “éjdes” amikor egy olyan ember, aki szeret valamit, nem éli túl, hogy más nincs ugyanolyan szinten odáig imádata tárgyáért. Ez is egyike a tipikus magyar mentalitás kicsapódásának. 🙂
    a “Te egy majom vagy” kifejezetten kreatív és magasröptű véleménykifejtési forma. Ilyen alapon a topicot el lehetne intézni annyival, hogy: “SZAR VÁ“T A KONCERT, AKI MEG MÁST HISZ, AZ EGY MAJOM:)”

  5. azt akartam írni, hogy a poszt alapján pedig kifejezetten élvezetesnek tűnt. aztán elolvastam az első kommentet. és akkor jutott eszembe a múltkori jogosítványos dolog. na, iq-teszt is kellene bele.

  6. Creepy Crawly szerint:

    Az első és harmadik hozzászólónak, csak ezt üzenném: LOL @ butthurt fanboys/girls. XD De tényleg, egy Teo and Tea után vajon mit vártak? Nah mindegy, megyek is egy kis Brian Eno féle Music for Airports-t hallgatni.

  7. Jarrefanny szerint:

    Sziasztok!
    Szerintem negyon jó volt a koncert!
    Fantasztikus zenész Jarre!
    Nem kell, hogy mindenki szeresse őt vagy a zenéjét…
    Tetszik vagy nem korszakalkotó művész csodálatos dallamokkal.
    Ja, ő nem igérte egy szóval sem, hogy olyan showt csinál mint szabadtéri koncertjein!
    TEO ÉS THEA albuma valóban más.. de jó.

    Neked mi volt ebből a Fetisparty???

  8. Kedves Posztíró, szerintem Te is beleestél a tipikus konzumhibába, nevezetesen: “eeeemegyek zsárra merazmenő”, és nem azt kaptad, amit vártál.
    Aki kicsit tisztában van Jarre-ral és a munkásságával, az pontosan tudta, hogy ez az Oxygene megjelenésének 30 éves évfordulóját ünneplő koncertturné volt, és bevalottan az analóg hangszerekre ill. az album élőben történő előadására koncentrált – szó sem volt a Jarre-tól már megszokott megagigahiper látványos koncertről.

    Üdv!

  9. @Jarrefanny: olvasd újra, kérlek, mert én is épp azt jeleztem, hogy fantasztikus zenész Mr. Jarre – épp az improvizációnál volt ez nagyon szembeötlő! És valóban korszakalkotó művész – ebben sincs vita. Egyszerűen csak szerintem nem működött úgy ez az est… ennyi. A fétispartit pedig az agyonfetisizált analóg park imádatszerű, oltár-jellegű szerepe miatt írtam.

    @blackdogone: “konzumhiba”? nem hinném. egyébként nem ilyen indíttatással jelentem meg ott. és mint mindennel kapcsolatban, Mr. Jarre-ral kapcsolatban is azt várom el, hogy amikor kilép a színpadra, a legjobbját adja. nem a megahiper látvány hiányzott, ha jobban megolvasod a soraim…

Hozzászólások lezárva.