blog

Szakdolgozati pánik, valamint enteresek ne hagyjátok el az ovitokat – avagy az elmúlt hét margójára

Szakdolgozat kapcsán ajánlom magam, illetve összeszedett okosságaimat pánik ellen »

Furcsa hetem volt, és mivel elég redundáns, repetitív dolgok vették el az időm nagy részét, inkább leírok egy-két keresetlen szót, mondatot, hogy legyen mire hivatkoznom.

Hallgatói lélektan szakdolgozati hajrá idején

Kétféle hallgató létezik: az, aki azért pánikol, mert tudja, mivel áll szemben szakdolgozatírás címén, és az, aki azért, mert fogalma sincs. Őszintén szólva nem tudom, melyik a jobb verzió. Persze, pánikolni nem jó, nem hasznos, nem viszi előre a feladat megoldását, de ezt most hagyjuk. Mostanában többszörösen szembesültem azzal, hogy azok, akik második diplomájukat kellene, hogy megírják, első diplomamunkájuk rabjai, olyan szinten, hogy egyrészt nem tudnak és nem is akarnak túllépni egykori szövegükön, és persze leginkább önmagukon, mert nyilván kényelmes így, másrészt amikor szembesülnek azzal, hogy előzőleg megírt és megvédett (tehát hiper-szuper, működő, bevált) dolgozatuk rendesen, becsületesen átírva-kibővítve nem lesz az igazi, olyan szinten önti el őket a kétségbeesés, hogy annál borzasztóbb már csak azoké lehet, akik életükben először vágnak bele a vállalkozásba. Van egy jó hír, és van egy rossz: a jó az, hogy a probléma leküzdhető és kezelhető; a rossz az, hogy keményen meg kell dolgozni azért az egy átkozott mondatért, ami valójában “eladja” a dolgozatot. Igen, egy mondat: a hipotézis – ezen áll vagy bukik az egész. A jó hír viszont az, hogy ha ez megvan, onnantól minden menni fog!

Tanítják ezt mifelénk, de a módszer oktatása nyilván nem fogja megoldani a személyes indíttatással összefüggő problematikákat. Először is, én annak vagyok a híve, hogy ha valamiről nincs érdemi mondanivalónk, akkor ne is foglalkozzunk a témával. Felesleges, kudarcra ítélt foglalatosság. Olyan terülten tessék ütni a vasat, ami személyesen is érdekli az embert: vagyis személyes indíttatás kell elsősorban, és e mögé kell felsorakoztatni a tudományosságot. Ha valaki fordítva próbálkozik, könnyen beletöhet a bicskája – sokszor úgy, hogy észre sem veszi. Tessék borzasztó dedós, triviális kérdésekkel bombázni önmagunkat!

A téma nem egyenlő a dolgozat hipotézisével! A “miről írsz?” kérdésre adott válasz nem árulja el azt, hogy “miről szól” a dolgozat. Utóbbi egy állítást takar, egy hipotézist, amelynek kifejtése, magyarázata, bizonyítása maga a szakdolgozat. Egy argumentum kell, egy olyasmi, ami az “azt állítom, hogy…“ prefix-szel indítható, de persze anélkül is megállja a helyét. Ha ez hiányzik, ha nincs definiálva a cél, akkor baj van. Ez a leggyakoribb hiba, és tulajdonképpen a pánik oka: tessék Denzel Washingtonra gondolni, amikor a Philadelphia című filmben ennyit mond az ellenfélnek: “Tessék nekem úgy elmagyarázni ezt, mintha egy hatéves gyerek lennék!” Pontosan erről van szó, ugyanis ahhoz, hogy a szakdolgozat működjön, és a benne írtak védhetőek legyenek, szükséges a tisztánlátás, a világos célkitűzés, a logikus okfejtés.

Mindemellett persze arra is gondolni kell, hogy az adott téma illetve elgondolás milyen szakirodalmi háttérrel rendelkezik. Általában azok a témák, amelyek szeemináriumként vagy előadásként jelennek meg egy-egy tanszék kínálatában viszonylag jó szakirodalmi háttérrel rendelkeznek, hiszen egy félévet legalább meg lehet vele tölteni. De ez még mindig csak a téma háttere – a hipotézis által felvetett problematika sokkal specifikusabb válogatást igényel. Éppen ezért nem árt a felmerülő ötleteink hátterének, kidolgozottságának utánanézni még mielőtt belevágnánk a nagy munkába – nehogy közben derüljön ki, hogy tulajdonképpen még az alapvető bibliográfiai követelményeknek sem tudunk megfelelni. Ha megvan a téma, ha van már nagyjából körvonalazódó hipotézisünk, azonnal kutakodni kell, és ki kell deríteni, hogy tudunk-e hátteret biztosítani az érveléshez.

No és persze ott a logika: ha elkezd az ember érvelni, akkor tessék logikusan tenni, vagyis ne csapongjunk, ne ugráljunk, és mindig tartsuk szem előtt a célkitűzést, mindig kapcsolódjon a legapróbb okfejtés is valamilyen módon az érvelés egészéhez, és ezt bizony tessék felépítés szintjén is jelezni (erre valók a fránya alpontok, alfejezetek). És még valami: soha ne a bevezetéssel illetve a konklúzióval kezdjük az írást! Ha megvan, miről és mit akarok írni, akkor először logikailag indokolt alegységekre kell bontani az argumentációt, és ezeket az egységeket, blokkokat kell feltölteni, és persze szépen összekapcsolni – aztán jöhet az okos bevezetés, és a csattanós konklúzió.

Triviális, sokat ismételt, unásig mantrázott dolgok ezek, semmi új, semmi revelatív – szerintem sem. Sőt, nálam ezerszer alaposabban és érthetőbben magyarázzák ugyanezt mások – a meglepő azonban az, hogy ezt minden héten el kell mondanom, és mindig azt kapom vissza, hogy “Ha ezt tudtam volna…”. Hát ezért inkább leírtam.

Kíméljen az okosságoktól az, akinek enter volt a jele az oviban!

Nyilván az én bajom, hogy a héten sikerült minden olyan informatikailag képzett szakemberrel összefutnom virtualice, akik született informatikusok, és ennek megfelelően egyik alapelvük, és megkülönböztető jegyük, hogy

Élvezed, hogy senki nem érti, mivel foglalkozol.
Született Informatikus

Nos, nekem nem enter volt a jelem az oviban, hanem kés, és lehet, hogy ide vezethető vissza az is, hogy nem egy billentyű határozza meg a szakmámhoz való viszonyulásomat, hanem mondjuk erősen érdekel a billentyűkiosztás egyéb térsége is (főleg ugye a betűk). Éppen ezért zavar, ha egyesek előre formázott emailekkel igyekeznek lerázni konkrét kérdéseket felvető jelzéseket, és minimum öt fordulóban értik meg, hogy ha egy rendszer azt jelzi, hogy “nincs kapcsolat az adatbázissal”, akkor valószínűleg az adatbázis környékén illetve a konfigurációs beállítások felé kell keresgélni a megoldást, vagy ha egy eddig működő oldalt átköltöztetnek egy új szerverre, és olyan problémák lépnek fel, amelyek eddig nem léteztek, akkor esetleg meg kellene sasolni a beállításokat.

Nem tudom, az illetők hogy vannak ezzel, szerintem igenis ciki, ha egy bölcsész azonosítani tudja azokat a problémákat, amire öt emailt követően sem jön rá enteres barátunk, sőt, nem átall javításra vetemedni – pedig nem is szakmája. Igen, az internet nagy dolog, hasznos kutatóeszköz, pláne, ha a megfelelő kifejezésre indítok keresést. Ismét hangsúlyozom, hogy tisztelet a – nyilván többséget jelentő – kivételnek, és természetesen tisztában vagyok azzal, hogy én épp azokat a kollégákat fogtam ki, akiknek ugyan enter volt a jele az oviban, de azt is csak hamisították, és igazából cseresznye vagy pöttyös labda volt az, de mivel egy egész hetemet tönkrevágta a pár szakember, és a leendő szakemberek toborzása is fentebb jelzett motiváció jegyében zajlik, gyanítom, nem feltétlenül az üdvözítő úton járunk…

Hát, ez volt idegileg kissé kimerítő, tapasztalatokban gazdag, és önmagamat tíz-húsz percenként ismétlő hetem zanzásított kivonata, és csak remélni merem, hogy ez a hét valamivel kegyesebben viszonyul hozzám. Intő jelek már akadnak, de egyelőre még úgy érzem, fel vagyok vértezve a támadásokkal szemben. Mégiscsak kés volt a jelem az oviban!

Standard

Szakdolgozati pánik, valamint enteresek ne hagyjátok el az ovitokat – avagy az elmúlt hét margójára” bejegyzéshez ozzászólás

  1. tényleg a kés volt a jeled? 😮

    amúgy meg én nem értem, miért kell pánikolni. ez kicsit ilyen önbeteljesítő jóslat.

  2. bizony 😉 és ha eddig emiatt nem pánikolt senki…

    és egyébiránt tényleg önbeteljesítő jóslat – félévente számos példa bizonyítja.

Hozzászólások lezárva.