blog

Rómeó és Dzsuliet

Tudtam előre, hogy ez lesz, és már utálom is, hogy ezzel kell kezdenem. Évzárásként megtekintettem az Operettszínház Rómeó és Júlia produkcióját, és már megint fanyalgok… Persze a másod-szereposztást sikerült kifogni, mert ha már az ember kifizeti a tetemes összeget, miért ne azt kapja – de ez még nem is lett volna baj, mert Bereczki Zoltán vagy Varga Bernadett (oké, mint kiderült, mások is) még feledteti is ezt az aprócska “malőrt”, no de ott volt a Megasztárból ösmertté vált (és már azt sem értettem, oda hogyan kerülhetett be…) Bálint Ádám. Sikerült menthetetlenné tennie az egészet – bár azért maga a musical és a rendezés is erősen asszisztált ehhez.

Kezdjük azzal, hogy ha élőben játszik egy zenekar, akkor talán próbálják már meg összehangolni azokat a fránya hangszereket – bár most igazságtalan vagyok (mint mindig), mert majd’ minden stimmelt, csak egy rézfúvós és egy hegedűs maradt ki a szórásból. Ami mondjuk épp elég egy kisebb létszámú zenekar esetén. Ehhez hozzáadódik egy olyan zenei alap, ahol a dinamikát az jelenti, ha pianonál kevesebb hangszer szól, fortissimo esetén pedig a teljes felhozatal. Megboldogult zenekaros koromban mi még máshogy tanultuk, de biztos félreértettünk valamit a kisvárosi fúvós körökben meg a zenei általános alapozásánál. Aztán mondjuk az sem árt speciel, ha a történet legalább olyan szinten kidolgozott, hogy néhány karakter motiváltnak tűnik. Itt még az alap is megvolt: Shakespeare, aki ha élne, forogna a sírjában (tartja a graffiti…). Ugyanis sikeresen kiherélték a történetet: egyszerűen érthetetlen, hogy a nyálasra vett Rómeó és a kedves kis Júlia 10 másodperc tánc után mi a francért is akar egybekelni de rögvest?! És még meg is halnának (meg is fognak persze, tudjuk) egymásért. Röhej. Shakespeare ugyanis tudta azt a titkot, hogy annak ellenére, hogy a néző tudja, hogy tragikus lesz a végkimenetel, elhiszi, hogy ezek a színpadon tényleg meg tudnának halni egymás érintéséért! Na, itt nem volt érintés se nagyon, ami volt, az is minek…

A duett itt kimerült abban, hogy egymástól lehetőleg minél távolabb ugyanazt a dallamot (vagy egy tercelést) búgjanak, nyilván nem is egymásra tekintve. Még ez is megbocsátható lett volna, ha mondjuk szegény Júliának nem kell felére venni a hangerejét ahhoz, hogy Bálint Rómeót egyáltalán észre lehessen venni. Mert kérem tisztelettel azért tényleg gáz, ha még egy táncos is leénekli a színpadról a címszereplőt… (és ezzel mindent elmondtam a statisztériáról, akik vérprofin tették a dolgukat!). Rómeónak ráadásul a dalok kezdésével is gondja volt – nem nagyon sikerült eltalálni az első hangokat, ami az ikszedik előadást követően minimum fülest érdemelne. A flegmaság pedig nem lazaság: ez a kettő valahogy összekeveredett. Pedig például Bereczki Mercutio lazasága tényleg hiteles volt: lemoshatatlan volt a karakter a színpadról.

És ha már lazaság: talán nem ártott volna eldönteni, hogy a Baz Luhrmann féle “kúl” stílust fogják követni a kosztümben, vagy megmaradnak valami klasszikusabb elképzelésnél, ugyanis a kettő keveréke nem működik, sőt, idétlen. A szerelmetes gyilkolászások (alias katartikus rész) a köteles megoldással kifejezetten otrombára sikeredtek, ha már gyilok-update, akkor tessék azt is stílussal – lásd a már idézett Luhrmann interpretációt.

Összességében csak sajnálni tudom azokat az egyébként kitűnő énekeseket, színészeket, táncosokat, akik ennél többre érdemesek, mégis kénytelenek asszisztálni ehhez a következetlen és meglehetősen koncepciótlan műsorhoz.

Blogged with Flock

Standard

Rómeó és Dzsuliet” bejegyzéshez ozzászólás

  1. No, történetesen láttam ezt a darabot, persze nem ott ahol te és nem is ezzel a szereposztással, szóval ez itt nem a kritika kritikája. Just a comment.
    Tavaly nyáron a párom szüleitől kaptunk két jegyet a Szegedi Szabadtérire. A város is nagyon tetszett, nem voltam még soha, de a Szabadtéri meg főleg. A Rómeó és Júliát néztük, Kerényi Miklós rendezte, Szinetár Dóra meg Dolhai Attila és persze Bereczki Zoltán. Na, az úgy fergeteges volt. De tényleg. Ott minden a helyén volt. Én zongoráztam még amikor fiatalabb voltam, szóval valamennyi zenei tudásom nekem is van, és ezért tudok kritikusnak lenni a darabbal, de az tényleg a helyén volt.
    Ami a nyálas Rómeót meg az egész story-t illeti… maga a musical, amit csináltak, egy olyan interpretációja a Shakespear-i drámának, amit ki nem ejtettek volna a szájukon az én iskolaéveimben az USA-ban. (Ott tanultam 21 éves koromig) Oda akarok kilyukadni, hogy ha már az eredeti drámát vesszük, akkor is feltűnő, hogy mi a francért akarnak ezek a gyerekek olyan nagyon hamar összeházasodni? Miért kell nekik annyira sietni? ezt soha nem értettem, mert mondjuk (nálam itt forogna Sh a sírjában…) nekem nem jön át a drámából, hogy ennyire marhára kívánnák egymást, hogy rögtön esküvő legyen a dologból nem egész 12 óra leforgásán belül!! Sanyival (a párommal) kidolgoztunk egy elméletet… ismerjük a Sh-kori normákat, szóval, addig nincs szex, amíg nincs esküvő. Persze, az sem egy megfelelő magyarázat, hogy csak a szex miatt kell ilyen gyorsan megházasodni, de azért gondoljunk bele. Ez azért a járványok időszaka akkoriban (erre van is utalás a drámában, mert újraolvastuk) és hát ezek a gyerekek meg még egészségesek. Sanyival abban maradtunk, hogy azért kell olyan gyorsan megesküdni, hogy le tudjanak feküdni, mielőtt még bárki a kettőjük közül a járvány áldozata lenne, mert akkor aztán nincs több szex. Na, erre lyukadtunk ki. (Remélem, nem Shakespeare a fő területed az egyetemen, mert akkor most biztos a falra másztál…)
    Ami meg a musicalt illeti, összecseng azzal, hogy a fő motiváció a szex. Ha jól tudom, a magyar verzióban is kijön ez. Én az angolt jobban ismerem, de azokban a dalszövegekben egy az egyben megjelenik.

  2. Nem, nem vagyok Sh-scholar, de az intézetünkben van illetékes 🙂 nekem mindenesetre tetszik ez az alternatív megközelítés.
    Ami a szegedi szabadtérit illeti: szerintem ott még a gyengébb darabok is élményszámba mennek az atmoszféra miatt, főleg ha nem az ún. “csikócsapat” csiviteli (micsoda képzavar…) a programot. A YouTube-on fenn van néhány részlet Dolhaival a mjúzikelből – hát, enyhén másképpen szól. De nekem ez sem menti a zenei hátteret és az egész dramaturguát rendezést. Sh-hoz pedig az nyúljon, aki tudja mit csinál… persze ez nem csak Sh-ra igaz…

Hozzászólások lezárva.