blog

Rheingold és az online oktatás

Howard Rheingold Nagy öröm azt látni, hogy nem vagyok egyedül azon elhatározással, hogy az oktatás hagyományosnak mondható módszertanát az online lehetőségekkel bővítgessem, mindig a kornak éppen megfelelő technikai újításokkal, sőt, igazából csak csendesen mondogatom a magamét Howard Rheingold mellett, aki ezt már jóval előttem (és valószínűleg mindenki előtt) megálmodta, és tett is érte. Olyannyira, hogy a 80-as évekbéli kissé ufós megnyilvánulásait, majd online próbálkozásait követően most pusztán ingyenesen, bárki számára hozzáférhető szolgáltatások alkalmazásával és összefűzésével egy nagyon ígéretes oktatási eszközt vizionált, és ha minden jól megy, el is készül vele hamarosan. Ebben az évben pályázatot is nyert a projektje, így valós esély van arra, hogy végre lesz is valami használható, pragmatikus online eszköz, amivel lehet ismerkedni, és ami motiválja az oktatót és a hallgatót a közös munkára.

Standard