blog

Publikálj vagy pusztulj!

A napokban ezzel a közkeletű felkiáltással publikált a Metazin egy érdekes cikket. Érdekességét nem is annyira maga a “publish or perish!” felkiáltás illetve annak egyre inkább eluralkodó érvénye adja (legalábbis számomra), hanem az, ahogyan az amerikai modell működik (legalábbis az iromány alapjául szolgáló Boston Globe cikk szerint).

Korábban néhány kutatóegyetem kivételével elég volt egy jól megírt disszertáció és néhány tanulmány illetve szemle publikálása ahhoz, hogy egy jó tanár véglegesített kinevezést kapjon. Ma viszont az egyetemi tanszékek kétharmada elengedhetetlennek tartja a véglegesítéshez, hogy a jelölt kutatási eredményeket tudjon felmutatni, magyarán azt, hogy legalább egy könyve már megjelent – írja a Boston Globe.

Eddig rendben is volnánk (?) (kivéve mondjuk az olyan gyakorlat-orientált területeket, ahol ez nem indokolt), ha a feltételek mindenki számára biztosítottak, vagyis a kinevezést elősegítendő az állásra pályázóknak mindannyiuknak (!) volt lehetősége arra (mondjuk kutatási ösztöndíjak, stb. segítségével), hogy eleget tegyenek ennek a kikötésnek, és teszem azt egy könyv kiadásának az infrastrukturális háttere is megvan – hiszen itt nem akármilyen könyvről van szó! A legtöbb helyen ugyanis, írja a Metazin,

A szemléket és a szélesebb közönségnek szóló, ismeretterjesztő műveket ráadásul egyáltalán nem veszik számításba az egyetemi kinevezéseknél.

Vagyis csakis olyan kötetet vesznek figyelembe, amely a Modern Language Association (MLA) nemrég publikált kutatása szerint meglehetősen szűk réteg (“a szakma”) számára lehet érdekes (ha az egyáltalán…). Számomra egy kicsit kérdőjeles ez a tendencia, mert valamiért – biztos régimódiság – azt gondolnám, egy könyv lényege, hogy olvassák. És ha már olvassák, lehetőleg ne kevesen. És ha már nem annyira kevesen olvassák, akkor – ugyebár szakmai könyvekről van szó – alakuljon ki egyfajta szakmai vita, szülessenek reflexiók, vagyis ha már követelmény a “tudományosság” (amit mit-tudom-én ki is határoz meg…), akkor legyen valós hozadéka. (Azt egyébként nem igazán értem, hogy egy esetlegesen szélesebb körnek szóló, ún. “ismeretterjesztő” mű miért nem vehető figyelembe – lehet, hogy általános hatása jóval nagyobb, mint egy esetleg elszigetelt tudományterület mégoly szakszerű ecsetelése. Az ismeretterjesztés szitokszóvá lett???)

Ez szerintem visszahatna magukra a publikációkra is: vagyis kialakulhatna egy olyan tudományos igényesség, ami egyrészt “olvastatná” a publikált szövegeket, másrészt a szerzőt rákényszerítené arra, hogy ne csak kötelességből írja meg azt az “x” oldalt, ami esetleg hozzásegítheti egy álláshoz, hanem mondjuk öt év elteltével se kelljen szégyenkeznie szövege miatt, vagy ne adj’ isten, még öt év elteltével is emlegetni lehessen. Így már lenne értelme az egésznek – és ha jobban belegondolunk, már eleve szűrné a lehetséges jelölteket. Mert azért sötét jövő, ha a lényeg az, hogy tök mindegy mit, csak kiadjon az ember.

Az, hogy Magyarországon mi a jövő, egyelőre csak találgatni lehet, de lehet, hogy az efféle szempontokat illetve gyakorlatokat már idejében el kellene kezdeni tüzetesen megvizsgálni, hogy mi ne essünk olyan csapdába, amiből más majd évek múltán próbál egyáltalán kikecmeregni. Vagy megint valami túlzott optimizmus homályosítja (tudományra szegezett) tekintetem?

Standard

Publikálj vagy pusztulj!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Publikálj vagy pusztulj!…

    A napokban ezzel a közkeletű felkiáltással publikált a Metazin egy érdekes cikket. Érdekességét nem is annyira maga a “publish or perish!” felkiáltás illetve annak egyre inkább eluralkodó érvénye adja (legalábbis számomra), hanem a…

Hozzászólások lezárva.