blog

Posta-logika

Megboldogult (és meglehetősen tiszavirág életű) postai alkalmazásom alatt megfigyelhettem, hogyan is jutnak el a gondosan megkomponált levelek címzettjeihez – azóta is azt vallom, kisebb csoda, ha a kívánt levélszekrényben, ráadásul sértetlenül jelenik meg a küldemény. Ha olyan komplikációk lépnek fel, mint például egy ügyfél (igen, ott így hívják a jó polgárt – mindaddig, míg nincs valami probléma, mert abban a minutában “panaszos” titulussal illetik) elköltözése egy utcával arrébb, akkor viszont kissé görcsössé válik a rendszer. Mert hogyan is lehet felvenni azt a tértivevényes levelet, amelyet a korábbi címre hiába is próbáltak kézbesíteni? Normál esetben (vagyis ha a cím és a név egyezik), az ember befárad az értesítőn megjelölt postára, kivárja a sorát, igazolja, hogy ő a címzett személy, és még a lakcíme is stimmel, aláír kb. háromszor, és már bontogathatja is a borítékot. Azonban ha szerencsétlen ember elköltözött, és kötelességtudóan gyorsan át is jelentkezett az új címre, akkor biza’ a lakcímkártyáján és a levélen szereplő címek között finoman szólva diskrepancia mutatkozik.

Mi ilyenkor az eljárás posta-módra? Egyszerű: az értesítéssel be kell fáradni a hivatalba, ki kell várni a sorunkat, majd amikor beazonosítják a küldeményt (most jön a varázslat!!!), a postáskisasszony megsasolja a címet, és gyanakvóan keresztkérdést tesz fel eltakarva bötűket és számokat: “Milyen címre várja ezt a levelet?” Nos, erre az új cím bűvöletében dadogva válaszolunk, de azért sikeresen bemondjuk régi címünket, és a rendszer jóhiszeműségének kitüntetett céltáblájaként megkaparinthatjuk várva-várt küldeményünket (várta a fene egyébként, tuti, valami számla lesz…). No de, mi van, ha hozzátartozónk helyett szeretnénk felvenni a levelet? Most jön a poén: a rendszer bekeményít, és közli, azt már nem! Miért is nem? Azért, mert nem tudom igazolni, hogy egy fedél alatt éltem az előző címen az illetővel.

Induljunk visszafelé, feltételezve, hogy puszta állampolgárt védő intézkedésről van szó (a posta ügyfélszolgálatának szíves tájékoztatása szerint), hogy tudniillik boldog-boldogtalan azért mégse vehesse már fel a címzettet megillető levelet. Igen ám, kedves Magyar Posta, de akkor az előbbi esetben, vagyis amikor a saját nevemre érkező levelet vettem fel az adott címre vonatkozó érvényes lakcímkártya hiányában, akkor már elfelejtenek védeni? Mi van, ha valaki (az egymillió Kovács János valamelyike) neve alapján felvehetné a levelet, nade a címe azért nem stimmel, ám egy sima oldalpillantással ugyanúgy rövid távú memóriájába helyezi a címet (főleg, ha nem is komplikált), mint a hivatalnok, majd rezzenéstelen arccal (a jogos címzett dadogásával szemben sokkal meggyőzőbben) eldarálja a borítékon leledző címet? Vagyis: mi alapján azonosítanak engem, mint jogos tulajdonost, és mi alapján kérdőjelezik meg jogomat arra, hogy hozzátartozóm küldeményét ugyanezen módszerrel átvegyem? Erőteljes logikai bukfenc ez, ami természetesen törvénybe vagyon iktatva! Kedves törvényalkotó – nem kellene néha a jogi blikkfangok mellett gondolkodni is? Nem a hülyeség és a “törvény szava” mint olyan fogja védeni az állampolgárt (a fenti példa szerint még önnön magától is…), hanem ha esetleg a törvény szavát néha át is gondolnák.

N.B.: Ha valaki belepillant az egyébként nem is olyan terjedelmes Posta-törvénybe, akkor azt veszi észre, hogy a postai alkalmazott/ügyfélszolga argumentuma nem egészen klappol… Hát ennyit erről, és meg ne halljam, hogy “ne privatizáljuk a postát”! Tisztelettel jelzem: azért valamit mégiscsak tenni kellene. Ráadásul már nem úgy van, mint anno, hogy a szerencsés/szerencsétlen, aki elköltözött, egy cetlin, némi jattal jelezte kedves postásának a címváltozást, és ezt követően a csodával megint csak határos módon a levelek szépen át lettek irányítva: most kérem szépen majd’ 900 forint ellenében 5 napos margóval egy hónap időtartamra irányítanak át, aztán nem… Kézbesítő legyen a talpán, aki ezt követni tudja: Szabóéknak 2007. március 1-től április 1-ig az új helyre, aztán megint a régire kell kézbesíteni. És ha van egy jó kis lakótelepi körzete…

Standard

Posta-logika” bejegyzéshez ozzászólás

  1. >>Hát ennyit erről, és meg ne halljam, hogy ne privatizáljuk a postát!
    Szerintem akkor sem kellene privatizálni. Az ugyanis még Angliában sem sikerült és abban megegyezhetünk, hogy mi itt a balkán sarkán minden téren fényévnyire vagyunk Angliától. Olvasnivaló a Royal Mail-ről (http://news.bbc.co.uk/1/hi/talking_point/3682973.stm)
    Egyébként számos üzletlánc és külföldi áruház egyszerűen letiltotta a Magyar Postát. Ukrajna, Románia, Bulgária okés, de a Magyar Posta nem. Nincs mit tenni. Ha 40 évig mindenki hazavitte amire szüksége volt, akkor ez most nem fog csak úgy megváltozni, ez már a génekben van. Kell legalább 3 generáció, hogy Magyarország minden téren összekapja magát. Addig meg nem kell a postát igénybe venni, van még GLS, DHL, Fedex, UPS, RoadParcel, stb. Ha meg nem tetszik, akkor hallgassunk az első emberre “…el lehet menni Magyarországról!”

  2. [quote post=”121″]abban megegyezhetünk, hogy mi itt a balkán sarkán minden téren fényévnyire vagyunk Angliától[/quote]

    Hát, nem egészen… és nem is kell eszetlenül csinálni mindent, csak mert valahol már csinálták: azt kell megnézni, miért nem működött, és abban változtatni. És kezdem úgy gondolni, hogy ez már nem is generáció kérdése. De igaz, a Magyar Posta számos területen “bizonyított” már… az pedig nem generációs gond, hogy senki nem mer hozzányúlni.

Hozzászólások lezárva.