blog

Plágium: félelem és reszketés?

Érdekes, hogy a plágium témakörében (jóval) előttünk járó Egyesült Államokban csak most kezdenek el komolyan elgondolkodni azon, hogy mi lesz, ha kiderül egy-egy ünnepelt szerzőről, hogy bizony sikerét nem pusztán saját zsenialitásának köszönheti, de tény, hogy a most bontakozó paranoia a Google Book projekt előrehaladtával eszkalálódik igazán. Mostanra ugyanis a Google könyvkeresője illetve -megjelenítője már olyannyira előrehaladt, hogy nem csak az egyetemi oktatók használják ellenőrzésre (is), hanem szigorú, ráncos homlokú recenzensek is: “Tavaly októberben például Amir D. Aczelnak egy nem létező matematikusról írt monográfiája akadt fenn a rostán: egész bekezdéseket vett át a forrás megjelölése nélkül, többek közt a Guggenheim Museum honapjáról” – adja hírül a Metazin.

Paul Collins irodalmár letesztelte, vajon lehetséges e az, hogy egy hétköznapi mondat (mint pl. az “Ášgy vélem, ez gyakran megesik”) hány találatot kap a Google Book listáján: csodák csodájára, egyet sem! Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy viszonylag megbízható a kereső – bár természetesen komolyan szemügyre kell venni a kontextust és a témát is adott esetben (hiszen azért mert pont a fenti mondatot a kereső nem találta egytlen egy eleddig digitalizált oldalon sem, igazából még nem lehet perdöntő – mi van, ha másik, talán még hétköznapibb példát viszont zsákszámra ontja magából?!). Collins úgy véli,

A Google könyvkeresője több százmillió oldalt tárol, de nagyon kicsi annak az esélye, hogy két mondat pontosan megegyezzen […] Ezért ha egyezésre bukkanunk, ráadásul a téma is azonos, akkor joggal szólal meg a vészcsengő.

Collins botránysorozatot vízionál a közeljövőre nézvést, hiszen nagy klasszikusokról is köztudott, hogy bekezdéseket, sőt akár oldalakat is átemeltek nagyrabecsült műveik írása közben adott esetben kevésbé nagyrabecsült művekből. Hogy valóban lesznek e botrányok, és főleg, hogy kit fog érinteni (no és kit fog érdekelni?), nem igazán lehet progosztizálni, lévén, hogy nem a Google könyvkeresője az első, amit mondjuk egytemi oktatók plágium-detektívként használhattak (bár kétségtelen, hogy a legprofibb rendszerek sajna fizetősek, ez pedig ingyenes, ráadásul sokszor könyvritkaságok is fellelhetők digitalizált formában) – vagyis ha valakinek az írása nagyon gyanús lenne, szerintem már több esetben kiderült volna, bár ki tudja, mit hoz az ilyen hírekből táplálkozó plágium-kereső láz…

Standard