digitális

Online hivatkozások offline kezelése

Tsabeeka írja, hogy talán mégis lenne a QR-kód használatának értelme például olyan médiafelületek esetében, amelyek nem online interfésszel bírnak, ám online tartalmakra hivatkoznak: például egy nyomtatott folyóirat, magazin, napilap, vagy netán egy televíziós műsor eset rémlik fel, amikor egy megjegyezhetetlenül hosszú és/vagy értelmezhetetlen hiperhivatkozás nyilván elvész, hiszen a befogadó nem fogja bepötyögni a három sornyi URL-t, hogy aztán ott fellelje a forrást. Mivel szakdolgozati kérdésként merült fel az internetes források megjelölése, ezt átgondolva úgy gondolom, az ötlet egyrészt kiváló, másrészt könnyedén megvalósítható. Gondoljunk csak bele, egyrészt megkönnyítené, másrészt meggyorsítaná a hivatkozások ellenőrzését, hiszen nem csupán arról van szó, hogy nem kell bemásolgatni a linket a böngészőnkbe, de a tartalom ellenőrzése is jóval könnyebben menne – arról nem is beszélve, hogy szövegközi hivatkozásként akár YouTube videók, illetve egyéb, beágyazhatatlan tartalmak is szerves(ebb) részévé válhatnának a dolgozatoknak.

Már korábban elkezdtem használni konferencia előadások során a QR-kódokat, amikkel könnyedén ágyazhattam be a diákba és prezikbe olyan extra információkat, amelyek ténylegesen hivatkozások voltak, vagy nem kapcsolódtak teljesen szorosan az előadás szűkre szabott logikájához, ám tematikailag relevánsnak és érdekesnek tartottam – vagy egyszerűen a kontakt információkat tartalmazta egy-egy ilyen kód. Egyelőre nem vettem észre, hogy a közönség vevő lett volna a megoldásra, de ki tudja, ha egyre többen tudják, miről is van szó (márpedig alig egy év alatt boldog-boldogtalan odanyom egy QR-kódot a reklámjaira, ha kell, ha nem…), talán ez a megoldás is elterjed, és nem mellesleg tényleg hasznos is lehet.

Standard