blog

Ökológia: a tömegek új ópiuma?

Mostanában nem volt alkalmam túl sok Žižek videót nézni, de mivel ismét elárasztottak a több részletre bontott előadásdarabkák, csak belenéztem, hogy most éppen miről beszél (merthogy mostanság még a szokásosnál is repetitívebbé és langyosabbá vált). Érdemes is volt, mert kitűnő anekdotákkal rukkolt elő, és nagyon érdekes, értelmes magyarázatokat adott elő különböző kulturális, elméleti és politikai jelenségekre vonatkozólag, néhány személyes replikával megtoldva (nesze neked Judith Butler és társai…). Azért jó egyébként Žižeket hallgatni (nézni nem mindig, mert a tikkjei egy idő után az őrületbe kergetik az embert), mert nem képmutató: még Bush egy cinikus és idétlen megjegyzéséből is kihozza, hogy az egyetlen “igaz” megnyilvánulás, szemben az összes többi nagyon jól megfogalmazott és polírozott, ám meglehetősen hazug megjegyzéssel szemben.

Egyébként az előadás címe a szokásos žižeki “lerántom-a-leplet-rólatok” formula jegyében fogant: Ecology: A New Opium for the Masses (és itt most csak egy kis részt illesztek be persze, nem az egészet).

Standard