Nyelvlecke Tarantinótól

Becstelen Brigantyk Kezdem ott, hogy soha nem voltam Tarantino-fan, nem tartom kivételes zseninek, sem akkora megújítónak, amekkorának sokan tartják, és kifejezetten rühellem az erőszakhoz való viszonyának vizuális kiélését. Mindezek mellett legújabb filmje, a Becstelen Brigantyk méltán nevezhető az év egyik legjobb filmjének, és méltán jósolhatjuk, hogy bizony évek múltán is emlegetni fogjuk. A film ugyanis olyan sikeresen ötvözi a hatásos, népszerű formákat, műfaji jellegzetességeket a finom, filmtörténeti jelentősségű, sőt néhol kifejezetten cizellált kulturális hátterű adalékokra történő utalásokat, hogy valószínűleg egy kiforrott dolgozathoz képest is jóval szélesebb közönséget sikerül meghódítania – egyszóval, mestermunka, ne féljünk kimondani! Már a nyitó jelenet zenei aláfestésével sikerült levennie a lábamról (képletesen, tudjuk, mert ugye ül az ember a moziban), mert azért egy ilyen Beethoven-Morricone mixet képzett DJ-k sem engednek meg maguknak, pláne nem egy Második Világháborús western-paródiaként induló kőkeményen traumatikus jelenet felvezetéseként. Végre valaki nem szégyellte bevállalni, hogy a film öt összetevőjét (képi és hangi regisztereket) ugyanolyan hangsúllyal használja ki, és a dialógusok nyelvi beágyazottságát kiaknázva tulajdonképpen minden rétegbe sikeresen behelyezze egy-egy jelenet enigmájának feloldását – ezért persze (szerencsére!) szinkronizálhatatlan az egész, hisz hová tűnne Hans Landa (Christoph Waltz felülmúlhatatlanul zseniális alakítása) folyamatos nyelvi bravúrja és Brad Pitt feledhetetlen Bon giorno-ja?

Quentin Tarantino filmje szokásához híven nagyban építkezik a különböző populáris kulturális utalásokból, így érdemes odafigyelni még arra is, hogy Shoshana (Mélanie Laurent) mit is olvas a kávéházban mielőtt a tökéletesen idegesítőre sikerült pojáca (Daniel Brühl) belép, és ráerőszakolja magát a lányra. Sokat lehetne azon is pörögni, hogy Shoshana mozijában éppen milyen filmeket adnak, kinek a neve és milyen filmcímek jelennek meg adott jelenetben, adott helyzetben, vagy hogy a mozi köré font cselekmény (Mozi hadművelet!) milyen viszonyban van a filmben megidézett filmekkel. Azon is el lehetne merengeni, hogy sikerült Tarantinónak megtalálnia azt az egyensúlyt tragédia és komédia között, amitől ilyen dermesztően viccesre tudta alakítani szinte minden egyes jelenetét: nem siet sehol, már-már kínosan lassan építi fel egy-egy fejezet cselekményszálát, és a jelenetek is viszonylag komótosan bontakoznak ki, azonban egy elejtett megjegyzéssel sikerül olyan feszültséget teremtenie, amitől szó szerint a néző arcára fagy a mosoly. Lehetne mindezen aspektusokat boncolgatni, és sokan meg is teszik, ám ami fontos az éppen az, amit Tarantino élből elutasítana: kiforrott, érett film a Becstelen Brigantyk, amely minden kiforrottsága és érettsége ellenére frissebben hat, mint egy jól sikerült kísérletező, műfajteremtő mű. Minden a helyén, mégsem unalmasan tökéletes iparosmunka. Kötelező – többszöri fogyasztásra kifejezetten alkalmas film!

3 hozzászólás

  1. 2009. szeptember 21. hétfő at 14:03 | Permalink

    Tökéletesen egyetértek, az utolsó mondattal meg pláne azért is, mert a rengeteg rejtett utalást, vizuális és dramaturgiai összefüggést elsőre mind megtalálni szinte lehetetlen…

  2. 2009. szeptember 21. hétfő at 18:06 | Permalink

    az, hogy miért zseniális, oldalakat tölthetne meg (pedig még mindig nem vagyok tarantinobuzi). azt viszont képtelen vagyok felfogni és valaki aki képes ideológiát találni rá tolmácsolhatná, miért a sok totál öncélú brutalitás. és ez már nem is a kill bill vagy a sin city spriccelős, direkt elnagyolt, börleszkbe illeszkedő vicc-vérengzése, hanem olyan amit a legmegrázóbbnak szánt filmekbe (Visszafordíthatatlan pl) is csak mértékkel adagolnak… ahogy egy barátom mondta egyszer, ez tarantino audiovizuális önkielégítése:D

  3. 2009. szeptember 21. hétfő at 18:30 | Permalink

    egyetértek nevezett baráttal – öncélú, kézjegynek vélt (de nem az) sallang, ami ráadásul zavaró is.