film

Nyelvlecke Tarantinótól

Becstelen Brigantyk Kezdem ott, hogy soha nem voltam Tarantino-fan, nem tartom kivételes zseninek, sem akkora megújítónak, amekkorának sokan tartják, és kifejezetten rühellem az erőszakhoz való viszonyának vizuális kiélését. Mindezek mellett legújabb filmje, a Becstelen Brigantyk méltán nevezhető az év egyik legjobb filmjének, és méltán jósolhatjuk, hogy bizony évek múltán is emlegetni fogjuk. A film ugyanis olyan sikeresen ötvözi a hatásos, népszerű formákat, műfaji jellegzetességeket a finom, filmtörténeti jelentősségű, sőt néhol kifejezetten cizellált kulturális hátterű adalékokra történő utalásokat, hogy valószínűleg egy kiforrott dolgozathoz képest is jóval szélesebb közönséget sikerül meghódítania – egyszóval, mestermunka, ne féljünk kimondani! Már a nyitó jelenet zenei aláfestésével sikerült levennie a lábamról (képletesen, tudjuk, mert ugye ül az ember a moziban), mert azért egy ilyen Beethoven-Morricone mixet képzett DJ-k sem engednek meg maguknak, pláne nem egy Második Világháborús western-paródiaként induló kőkeményen traumatikus jelenet felvezetéseként. Végre valaki nem szégyellte bevállalni, hogy a film öt összetevőjét (képi és hangi regisztereket) ugyanolyan hangsúllyal használja ki, és a dialógusok nyelvi beágyazottságát kiaknázva tulajdonképpen minden rétegbe sikeresen behelyezze egy-egy jelenet enigmájának feloldását – ezért persze (szerencsére!) szinkronizálhatatlan az egész, hisz hová tűnne Hans Landa (Christoph Waltz felülmúlhatatlanul zseniális alakítása) folyamatos nyelvi bravúrja és Brad Pitt feledhetetlen Bon giorno-ja?

Quentin Tarantino filmje szokásához híven nagyban építkezik a különböző populáris kulturális utalásokból, így érdemes odafigyelni még arra is, hogy Shoshana (Mélanie Laurent) mit is olvas a kávéházban mielőtt a tökéletesen idegesítőre sikerült pojáca (Daniel Brühl) belép, és ráerőszakolja magát a lányra. Sokat lehetne azon is pörögni, hogy Shoshana mozijában éppen milyen filmeket adnak, kinek a neve és milyen filmcímek jelennek meg adott jelenetben, adott helyzetben, vagy hogy a mozi köré font cselekmény (Mozi hadművelet!) milyen viszonyban van a filmben megidézett filmekkel. Azon is el lehetne merengeni, hogy sikerült Tarantinónak megtalálnia azt az egyensúlyt tragédia és komédia között, amitől ilyen dermesztően viccesre tudta alakítani szinte minden egyes jelenetét: nem siet sehol, már-már kínosan lassan építi fel egy-egy fejezet cselekményszálát, és a jelenetek is viszonylag komótosan bontakoznak ki, azonban egy elejtett megjegyzéssel sikerül olyan feszültséget teremtenie, amitől szó szerint a néző arcára fagy a mosoly. Lehetne mindezen aspektusokat boncolgatni, és sokan meg is teszik, ám ami fontos az éppen az, amit Tarantino élből elutasítana: kiforrott, érett film a Becstelen Brigantyk, amely minden kiforrottsága és érettsége ellenére frissebben hat, mint egy jól sikerült kísérletező, műfajteremtő mű. Minden a helyén, mégsem unalmasan tökéletes iparosmunka. Kötelező – többszöri fogyasztásra kifejezetten alkalmas film!

Standard

Nyelvlecke Tarantinótól” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tökéletesen egyetértek, az utolsó mondattal meg pláne azért is, mert a rengeteg rejtett utalást, vizuális és dramaturgiai összefüggést elsőre mind megtalálni szinte lehetetlen…

  2. az, hogy miért zseniális, oldalakat tölthetne meg (pedig még mindig nem vagyok tarantinobuzi). azt viszont képtelen vagyok felfogni és valaki aki képes ideológiát találni rá tolmácsolhatná, miért a sok totál öncélú brutalitás. és ez már nem is a kill bill vagy a sin city spriccelős, direkt elnagyolt, börleszkbe illeszkedő vicc-vérengzése, hanem olyan amit a legmegrázóbbnak szánt filmekbe (Visszafordíthatatlan pl) is csak mértékkel adagolnak… ahogy egy barátom mondta egyszer, ez tarantino audiovizuális önkielégítése:D

Hozzászólások lezárva.