digitális, egyetem

Neptun, encore

A tavaszi félév végén az országban utoljára állt át az SZTE a Neptun tanulmányi rendszerre, a várakozáskhoz képest egyébként meglepően zökkenőmentes volt a procedúra, amennyire lehet sejteni, az egyetemi informatikusok mindent megtettek annak érdekében, hogy a nem csak hírből szörnyű tanulmányi rendszer egyáltalán működjön (minden elismerésem az övék egyébiránt). Mondjuk ki, legyünk túl rajta: a Neptun nem egy jól sikerült rendszer. Lehet, hogy valahol, valamire, valamikor jó volt, vagy jó lehet, de az semmiképpen nem az, amire, ahol, és amikor használjuk. Merthogy nem lehet rendesen használni. 2017-et írunk, tessék megnézni a világ legegyszerűbb online felületeit, hogy néznek ki és mit csinálnak, majd meg lehet nézni a világ legbonyolultabb online felületeit, hogy néznek ki, és hogy működnek, utána sajnos más konklúzió nem lehet, mint hogy a Neptun bizony nem erre a korra termett, és nem a kor kihívásaira ad választ, és egyáltalán nem úgy funkcionál, ahogy kellene. Lehet biztosan toldozni-foltozni, de nem tudom, érdemes-e: ilyenkor szoktak úgy dönteni egyébként, hogy a teljes kódot újraírják, mert már menthetetlenül elbaltázott az egész az alapoktól.

Hagyjuk most az ízlés szerint vagy bájosan retro, vagy hányingerkeltően avíttas külalakot az ingyenes stock fotókkal, amik egyáltalán nem teszik kellemessé azt az (egyre növekvő) időt, amit ezen a felületen kell eltöltenie egy átlag egyetemi polgárnak. Hagyjuk most, hogy az információk tagolása, a felület ergonómiája már önmagában bukást jelentene a leggyatrább webdizájner sufnitanfolyamon is. Nézzük a funkciókat. A főmenü két pontból áll: “Tanulmányi Rendszer” és “Neptun Meet Street”. Nem érdekes, hogy vajon utóbbi miért nem része előbbinek, az sem, hogy egyik ilyen, másik olyan nyelven íródott (tudjuk, same in English), de ha a lánglelkű, vállalkozó, kalandvágyó egyetemi polgár netán a rejtélyes, ezáltal sokat sejtető, leginkább párkeresőre hajazó elnevezés menüjét reszkírozná, akkor bizony rögvest kap egy hibajelzést, merthogy a mi intézményünkben ez nem elérhető szolgáltatás. A bennem mélyen bújkáló Baló György ugrik elő serényen: kérdezem, miért nem lehet eltüntetni az átkozott menüből? Más kérdés persze, hogy ha kivesszük, akkor ugye marad egy menüpont, aminek nincs értelme, tehát a főmenüt lehet is radírozni, jó vastagon.

Következő menüsor, ami talán a lényeg. Tényleg ne finnyáskodjunk már azon, hogy a legördülő menü rálóg a stabilan odaragadt bal oldalsávra, és a kattintásnál sokan sokszor látogatják meg a Microsoft Campus oldalát (oké, iszonyat Web 2.0-s fícsör, hogy át lehet ám rendezni a dobozok sorrendjét az oldalsávban: ekkor nyilván másra fogunk kattintani…), inkább vesézzük ki azt a minimum Cavinton-reklámnak is beillő megoldást, miszerint a “Vizsgák, jegybeírás” menü első és egyetlen menüpontja a legördülő sávban a “Vizsgák, jegybeírás”. Nem, nem lehet az elsőre kattintani, meg kell várni, míg legördül az almenü, és ott katt. Vagy legyünk egy pillanatra haladó felhasználók, és az oldal alján eldugott oldaltérképre kattintva, tekintsük át a menüpontokat egyszerre. Ha innen rákattintunk a főmenü egyetlen működő elemére, mert mondjuk szeretnénk a Tanulmányi rendszerben lenni megint, vajon mi történik? Semmi. Maradunk ott, ahol voltunk: ha már eljutottunk a pokol ezen körébe, addig nem vezet bennünket tovább a jó Vergilius, amíg ki nem választunk egy nyüves menüpontot, mert nem Gazdálkodj okosan ez itt kérem, hogy vissza a start mezőre, ugye. Kattins, kedves felhasználó bármilyen elemre, amiről úgy gondolták, tartalommal feltölteni felesleges: a készséges rendszer azonnal kiírja, hány millisecundum alatt nem talált semmit, ami számodra érdekes lehet. Vagy bátor-botor vállalkozók kattintsanak csak a kontrasztos megjelenítésre: büntetésük az, hogy úgy is maradnak… Bónusz persze, hogy csak néhány förtelmes Web 2.0-snak gondolt ikont kell elviselni a látványban. Tökéletes példázata annak, ahogyan a Neptunt megálmodó elme a saját világát leképezte: bonyolult, megismerhetetlen univerzum, megannyi zsákutcával, mert lássuk be, ilyen az élet. Csupa 404-es oldal, elérhetetlen funkció, mellékvágány, fals információ, zsákutca.

Hogy mindez mit eredményez? Őszülő Neptun-varázslók tévelyegnek a folyosókon, dupla adminisztrációs idővel sokkolt oktatók és hallgatók sorakoznak a gyógyszertárak előterében, és mindenki beleáll a gyűlöljük-de-nincs-más mantrába, mert ugye mit tudunk tenni. Amikor arról értekeztem, hogy az egyetem miként válik egy nem igazán jól szervezett és jól működő vállalattá (merthogy nem erre lett kitalálva, nem az a természete, nem is így működik), akkor nagyjából erre is gondoltam: olyan szisztémákban kell működni, amelyek jól láthatóan azt a feladatot sem tudják ellátni, amire megalkották őket. Ilyenkor egy nagy volumenű vállalati rendszer nem fogja újraépíteni az őt segíteni hivatott rendszert, hanem elkezdi átformálni magát a rendszert, mert az még mindig olcsóbb (adott esetben nem kerül semmibe), mint leradírozni az eleve túlbonyolított adminisztrációs rendszert, és egy jól átgondolt, letisztult verziót létrehozni. Dante még nem írhatott erről a körről, de a pokol iszonyat logikusan alakítja ki a menüpontjait.

Standard