blog

Nem is olyan távol Afrikától

A tolmács Furcsa, Sidney Pollack (Távol Afrikától, A keselyű három napja) soha nem jut eszembe, ha elgondolkodom azon, kiket tartok egy adott pillanatban kedvenc rendezőimnek, de nem biztos, hogy hirtelen tudnék olyan filmjét említeni, ami ne tetszett volna. Illetve olyan filmjét, amit láttam és ne tetszett volna (pl. A Sabrinát a Zuhanással együtt kihagytam). A tolmács politikai krimi, az elején kellőképpen igénybeveszi a néző agyát elliptikus elbeszélési módjával, később már – mintha nem bízna a nézőben – kicsit klisésen totyog az előre kalkulálható végkifejletben. Viszont valahogy mindvégig sikeresen fenn tudja tartani a feszültséget – ami, lássuk be, alap követelmény egy ilyen típusú film esetében.

Adva van egy Afrikából, a fiktív Matobóból származó fehér tolmácsnő, Silvia Broome (Nicole Kidman), aki az ENSZ-nél dolgozik, és teljesen véletlenül fültanúja lesz egy “ku” (szintén fiktív) nyelvű titkos, suttogó megbeszélésnek, amely a jelenlegi matobói elnök, az eleinte felszabadítóként ünnepelt, mára tömeggyilkossá avanzsált Edmond Zuwanie meggyilkolását tűzi ki célul. Persze rögtön veszélybe kerül az élete, menekül is, meg nem is, jön a morcos, cinikus, de nagyon jó lelkű, megtört titkosszolga, Tobin Keller (Sean Penn), és kicsit megnyílnak egymás előtt. Pollack dícséretére legyen mondva, ha a történetet néhol magára hagyja is, a jellemrajzok és a színészvezetés hihetetlen aprólékos és magas színvonalú – nincs is semmi explicit egymásba gabalyodás, holtomiglan-holtodiglan: finom rezdülések jelzik a két központi karakter egymásra hangolódását, ami még hangsúlyosabbá teszi a keserédes befejezést.

Pollack – bár nyilván nem ez legsikerültebb filmje – bebizonyította, hogy mindenféle vizuális trükközgetés, számítógépes grafikai arzenál és látványos csihi-puhi nélkül is lehet igényes, figyelemreméltó és izgalmas filmet készíteni manapság (persze ehhez ott a kitűnő színészgárda, a zseniális operatőr, Darius Khondji, ésatöbbi). Mostmár biztos eszembe fog jutni a neve legközelebb.

Standard