digitális, utazás

Nem csak a húszéveseké a digitális világ

Mai vonatozásom meglepő másfél órával telt, ugyanis egy hetvenes éveikben járó kis csapat igyekezett osztálytalálkozóra, és a vonatút monotonitását ellenpontozandó nem csupán felelevenítették a hajdan volt szép időket, de egy ponton rátértek arra, hogy ki milyen operációs rendszert használ és miért. Az egész úgy kezdődött, hogy megegyeztek, telefon helyett már emailen és Facebook-on kellene szervezni a találkozót, mert az egyrészt olcsóbb, másrészt hatékonyabb. Itt emeltem fel a fejem, és illetlen módon hallgatózni kezdtem. Ezután jött az, hogy az email nagyszerű ötlet, viszont mindenki figyeljen oda, hogy állítsa be a karakterkódolást, mert kifejezetten bosszantó azt bogarászni egy rossz kódolás esetén, hogy az üzenet küldője mit is akart mondani, mire az egyik úriember jelezte, hogy ő KMailt használ, és ott még nem fordult elő vele semmiféle probléma. Ekkor következett a Windows 7 kontra Ubuntu, majd az odt kontra docx kérdéskör – itt már szemtelenül bámultam, mert nem pusztán maga a tény volt érdekes, hogy 70 éven felül ilyesmi egyáltalán felmerülhet és heves magyarázatokban, tapasztalatokban manifesztálódhat, hanem az, hogy hihetetlen értő módon vázolták az élményeket!

Tegyük szívünkre a kezünket, igen tisztelt fiatalok, vajon hányszor taglaltuk egymásnak értőn az Ubuntu alatt történő Windows emulációt, vagy az Open Office és a Word 2010 (!) fájlkiterjesztései közötti különbséget, és mindezt nem pusztán értelmesen, de nagyszerű usability szempontok alapján? Mikor hozakodtunk elő firmware update-ekkel, amelyekkel végre sikerül megoldani a Windows 7 telepítését? Mikor beszélünk arról, hogy hálózatot konfigurálunk (sic!) otthoni környezetben, hogy minden családtag könnyedén megoszthassa fájljait egymással anélkül, hogy usb-vel kelljen rohangálni? Mikor tudunk higgadtan reflektálni a Linux kontra Windows kérdésre szépen sorra véve az összehasonlítási pontokat, megbeszélve a vírusírtás lehetőségeit illetve a tűzfal jelentősségét, valamint a portok kezelését? Na ugye. Mielőtt valaki arra az apróságra mutatna rá, hogy nyilván informatikus végzettségű emberekkel hozott össze a sors – hát nem, nem informatikusok voltak, ahogy elcsíptem a beszélgetéseket (csúnya dolog, tudom…), az élet megannyi területére kerültek a közös osztályt követően. Hihetetlen élmény volt, ilyenkor érezni, hogy a digitális szakadék, mely nem csupán társadalmi, de generációs is, talán tényleg jó eséllyel hidalható át, vagy legalábbis csökkenthető valamicskét.

Standard