blog

Ne olvasd, csak beszélj róla…

Ez lehetne a jelszava azoknak az irodalomtudósoknak és egyebeknek, akik még büszkék is rá, hogy olyan könyvekről is képesek órák hosszat értekezni (persze szigorúan tudományos alapon…), amelyeket életükben nem is olvastak. És nem is fognak. A Metazinon olvasható:

A képmutató értelmiség fellélegezhet. Egy neves francia irodalmár új könyvében beismeri, hogy több alapművet ő sem olvasott. Ez azonban korántsem gátolja abban, hogy magabiztosan beszéljen és írjon róluk.

„Igenis lehetséges olyan könyvekről beszélgetni, amelyeket nem olvastunk. Persze, főleg azokkal, akik maguk sem olvasták” – idézi Adam Sage, a londoni Times publicistája Pierre Bayard, párizsi irodalomtörténészt.

Bayard a Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk című nemrég megjelent művében bevallja, hogy ő maga még az alapműveket sem olvasta mind. Számos olyan klasszikust sem, amely kötelező olvasmány a középiskolában. Nem olvasta például az Ulyssest és a Tulajdonság nélküli embert sem. Pontosabban mindkettőbe belekezdett, de sosem ért a végükre. Vannak olyan fontos művek is, amelyeket olvasott ugyan, de már rég elfelejtette, miről szólnak.

Felszabadító őszinteség? Kétlem. Az az lenne, ha belátná az adott szituációban, hogy ő bizony nem olvasta a szóban forgó művet, és inkább kihagyná a tudományosnak vagy legalábbis szakértőnek bizonyuló szövegelést (mert ugye ha “autoritás” mond hülyeségeket, akkor már nem is hülyeség…). A francia úriember sikerével szemben inkább indítanánk olyan mozgalmat, ahol havonta csak egyetlen egy könyvet kellene elolvasni. De azt rendesen, és azután beszélgetni róla. Vagy az nagyon nagy teher lenne?

Standard