blog

Mulvey előad

Nem tudom, miért érezheti úgy egy világhírű teoretikus, hogy mindenhez ért. Valószínű azért, mert világhírű, és mint teoretikus, nincs olyan területe az életnek, amihez érdemben hozzá ne szólhatna. Nincs olyan filmelmélettel valamicskét is bíbelődő ember a világon, aki Laura Mulvey pályafutását, munkásságát ne követné nyomon, akár csak fél szemmel is, hiszen elméleti szempontból igencsak problematikus, de tudománytörténeti szempontból mindenképpen mérföldkőnek – vagy földcsuszamlásnak – tekinthető esszéje, a “Visual Pleasure and Narrative Cinema” (avagy ‘A vizuális élvezet és az elbeszélő film’) óta jelen van a filmelméleti közbeszédben. Csakhogy, a mai Mulvey igazából nem sokban hasonlít az egykori Mulvey-ra. Mostanában ugyanis elkezdett érteni a digitális világhoz is, ami az alábbi példa szerint is minimum furcsa. Merthogy egy olyan konferencián előhozakodni egy ekkora méretű közhelygyűjteménnyel, ahol Manovich és társai adnak elő szakavatottan, talán a ciki kategóriáját is sikeresen kimeríti.

Mulvey az átalakulásban lévő mozit taglalja, amely szerinte nem is annyira az idő kérdéskörében tárgyalandó, mintsem a tér vonatkozásában. Ehhez képest aztán arról beszél, hogy a régmúlt és az új, újdonság, illetve a jelenben felfüggesztett, bizonytalan jövő (ami szerinte korunk sajátossága – hát, már elnézést, de minimum minden robbanásszerű technikai forradalom időszakára jellemző ez…), milyen módon találkozik a mozi intézményében – ami ugye kevéssé a térélmnyről a mozi térbeli átmenetéről (ami mi is lehet vajh?) szól. S hogy megtámogassa kissé döcögősre eresztett bevezetőjét, egy digitálisan manipulált Jeff Wall képet citál elő, ami ugyebár a megrendezett fotográfia tárgykörébe passzol… Ha valaki érti ezt a gondolatfüzért, legyen olyan kedves, és magyarázza már el, hogy a fényképészet tárgyköre mennyiben jelenthet magyarázóerőt a mozi digitális átmenetének elméleti keretében (pláne, ha még hozzáveszem a tér kontra idő argumentumot is)!

Azt már csak tényleg mellékesen jegyzem meg, hogy egy olyan valaki, aki egy éve még közli egy konferencián, hogy a néző, a nézőiség kérdése és fogalma idejétmúlt kategória a filmelmélet köreiben, ezért senki nem beszél róla, különben sincs már sok értelme (jelezvén, gondolnám, hogy ő anno mindent elmondott róla?), most a változásban lévő nézői szokásokról illeszt be egy-két meggondolatlan mondatot az előadásába… Jaj nekem. Büntetésből tessék jól megnézni…

Standard