blog

Mozibubus

MozibubusIgazából azok közé tartozom, akik várták, hogy megjelenjen Réz András Mozibubus című kötete, mert már épp kezdett hiányozni a könnyed, anekdotikus hangvétel, ami mögött azért érezhetően jelen van a háttértudás és átsüt minden mondatán a nyitottság szinte mindenre, ami film. Lehet, hogy ez a fránya várakozás az oka (ami mindig rögvest elvárásokat is szül), de kicsit csalódást okozott a könyv.

A felütés ígéretes, szerény, de ne ugorjunk be: a szerző nagyon profin védi magát – előre felsorolja bűneit (melyek közül néhol sajnos telibe talál), esendőségét, mindezt a csak Réz Andrástól kapható könnyed humorral. A fejezetcímek találóak tűnnek elsőre, frappánsak és ahol kell, humorosak is – kár, hogy a tartalommal látszólag nem törődtek ennyire (a többes szám nyilván a könyv szerkesztőjére is vonatkozik).

Először is úgy gondolom (gondolhatom talán, mint hű olvasó), hogy Réz András nem engedheti meg magának, hogy korrektúrázatlan formában kínálja aktuális portékáját. (Ha igazságtalan vagyok, és volt korrektúra, akkor még rosszabb…) A szövegek lendületén az érződik, hogy egy alap ötletre épülő brainstorming-ok, hitelesek is ezen a téren, ám a logikai bukfencek, a néhol kifejezetten zavaros központozás engem kissé (?) felbosszantott. Ráadásul ha egy fejezet címe “Nuni, kuki, pite, puki”, akkor vajh míly indíttatás teszi a szöveg fejlécébe a “Nuni, kuki, pite, kuki” variánst? (Erről kérdezzük doktor Freud-ot netán?) És vajon a “No news is good news, azaz a jó hír nem hír” minimum forradalmi fordításánál miért nem emelt szót senki az egyébként korábban fordítóként is szolgálatot teljesítő mozibubusnak, hogy ezt azért egy picit át kellene gondolni még?

Mit kezdjünk továbbá az alábbi – számomra többszöri nekifutásra is – értelmezhetetlen konklúzióval az egyik fejezet végéről:

Az is jellemző, hogy az Osacr-díj átadásán legjobbnak talált egészestés dokumentumfilm (Kóla, puska, sültkrumpli) rendezője, Michael Moore küldi el a francba az Egyesült Államok elnökét, hogy aztán két évvel később a Fahrenheit 9/11 című propagandafilmjében ugyanazt a George W. Busht az értelmi fogyatékosság, a nemzetárulás és a közhatalom magáncélokra való felhasználásának háromszögében mutassa meg.

Lemaradtam valamiről? Nem egymást erősíti mindkét tagmondat (miközben a szerzői szándék – a mondatszerkezetből sejthetően – éppen nem erre tendálna)? Persze valószínűleg tényleg igazságtalan vagyok, mert hajlamos vagyok a negatívumok kiemelésére a pozitívumok kárára. Ezért fontos leszögezni: élvezetes Réz Andrást olvasni, megint olyan, mintha itt ülne, joviálisan elpipázgatna, és közben jól elvitatkozgatnánk, merthogy vele – úgy tűnik a szövegei alapján – ezt is lehet, és ez – komolyan! – nagy szó manapság!

És hogy miért szeretek igazán Réz Andrást olvasni? Tessék egy pillantást vetni a Bertolucci Az utsolsó tangó című filmjéről írottakra (pp. 129-134): igazából az egész könyvben-könyvtől ezt vártam! Jut eszembe: könyv. Érdekes, és tessék az én kontómra írni nyugodtan, de olyan érzésem támadt a kötetet becsukva, mintha egy blogot olvastam volna: hosszabb-rövidebb bejegyzések váltakoznak alaposabb és kevésbé cizellált kifejtettséggel – és egyre jobban hiányzott a megjegyzés lehetősége… mert a Mozibubus legfőbb erénye végsősoron az, hogy hihetetlenül gondolatébresztő. Kell ennél több?!

Standard

Mozibubus” bejegyzéshez ozzászólás

  1. andi szerint:

    Jó kritika, gratulálok! Én épp az utolsó tangós fejezettel kezdtem az olvasást, és ezért többet vártam a többi témától is, de összességében tényleg élvezetes volt. Az idézett mondaton szintén fennakadtam. 🙂

  2. Köszi! Á–rülök, hogy nem csak én akadtam fenn/ki az idézett mondaton, már kezdtem azt hinni, hogy csak én nem értek valami fontosat… 🙂

Hozzászólások lezárva.