digitális, egyetem

Miért nem lesz az AMERICANA a Repozitóriumban?

Hosszas tanakodás és néhány levélváltást követően úgy alakult, hogy nem kerülnek az AMERICANA publikációi az SZTE Contenta Publicatio Repozitóriumába – sem a folyóirat, sem az ekönyvek (ennek ellenére a könyvtári rendszerben persze ott vagyunk – akár EBSCO-n, akár DOAJ-on keresztül is). Amikor először írtam a kérdésről, elsősorban a formátum kérdésére hegyeztem ki a véleményemet, azonban fontos látni, hogy nem szimpla kekeckedésről, szőrözésről van szó, hiszen jóval bonyolultabb, és szerintem fontosabb aspektusokat is figyelembe kell venni ezzel kapcsolatosan. Továbbra is tartom, hogy 1) a Contenta beindítása óriási dolog, üdvözlendő, előremutató, 21. századi elhatározás, és bízom benne, hogy működni fog, nem állítják le holmi pillanatnyi költségvetési megfontolások miatt; 2) a formátum korlátozása bár technikailag nyilván nagy terhet vesz le az archiválók válláról, ráadásul egységesíti a korpuszt, feleslegesen kényszeríti a benyújtót olyan kompromisszumokra, ami – ahogy látni fogjuk – éppen a repozitórium egyik alapvető küldetését vonja kétségbe; 3) a pdf márpedig nem elektronikus szövegarchiválási formátum, még akkor sem, ha – érthető módon – nem tud az archiváló beruházni-befektetni xml-latex-satöbbi konverzióra (ami a jövőre nézvést mérföldekkel precízebb és konvertibilisebb formulát eredményezne). Nézzük azonban, mi is a repozitórium, azon túl, hogy – nagyon helyesen – az egyetem kutatóinak publikációinak digitális kópiáit gyűjti és gondozza.

Hazai kutatók és oktatók már jól ismerik a Magyar Tudományos Művek Tárát (MTMT), ahová nem csupán illik felvinni az új publikációk adatait, illetve folyamatosan naprakészen tartani a listánkat, de egyre inkább alapkövetelmény is – ha máshol nem, például pályázatok esetén mindenképpen. Bárki bármit is mond, szerintem nagyszerű dolog egy ilyen egységes, mindenki által lekérdezhető adatbázis létrehozása és működtetése (az már más kérdés, hogy mondjuk felhasználói felület szempontjából finoman szólva is hagy némi kívánni valót maga után a kialakítása…). A továbbra is kiváló ötlet az, hogy amennyiben létezik elektronikusan archivált változata egy ide felvitt műnek, akkor az a szerzői, illetve kiadói, terjesztői jogok figyelembe vétele és betartása mellett legyen elérhető, megtekinthető, esetleg feldolgozható, kereshető – egyszóval használható a jövő kutatói számára. Mindez egy kattintással: vagyis ha például ott egy cikkem az MTMT adatbázisában, valaki megtalálja a publikációs listámon, el szeretné olvasni, és teszem azt én engedélyeztem a teljesen nyílt hozzáférést a szöveghez, akkor onnan a listanézetből már át is tud kattintani a repozitóriumba, ahol az engedélyeknek megfelelő módon hozzáférhet a tartalomhoz. Eddig minden szép és jó, sőt! Egyenesen felülmúlhatatlanul zseniális!

Csakhogy. Mint kiderült, a repozitórium nem pusztán népjóléti intézmény, azaz nem csupán sőt, gyanítom, nem is feltétlenül elsősorban azért van, hogy bárki kedvére böngészgesse, hiszen van egy olyan funkciója is, hogy amikor egy kutató vagy oktató pályázatot nyújt be, akkor ellenőrizhetővé váljon, hogy a megadott publikációs lista elemei mögött van-e tényleges tartalom, illetve ha van, akkor az megüti-e a tudományos mércét. Ez a lépés az ún. autentikáció, vagyis az MTMT listája alapján a helyi (esetünkben szegedi) könyvtár egy munkatársa hivatott arra, hogy igazolja, autentikálja az adott pályázó által megjelölt publikáció érvényességét. Nem kívánok foglalkozni ehelyütt azzal, milyen implikációkkal bír egy ilyen kitétel, nyilván megérne egy misét. Az is, hogy mondjuk egy peer-reviewed, ISSN-számmal ellátott, szakmailag nemzetközileg elismert periodikában publikált tanulmányt miért is kell még külön autentikálni azon túl, hogy teljesen nyilvánvalóan már megütötte az adott periodika szintjét – pláne ugye világos, hogy publikálták, tehát ha elfogadjuk, hogy tudományos színvonalát tekintve megkérdőjelezhetetlen a szóban forgó periodika: ugye világos, felesleges folytatni a gondolatmenetet.

Nos, az autentikáció úgy rendes folyamat, ha a szó etimológiájának megfelelően autentikus forma és tartalom alapján mondja rá azt az ellenőr, hogy igen, valóban rendben van a publikáció, minden (meta)adat és egyéb azonosító jellemző stimmel. Egy könyv, vagy nyomtatott tanulmány esetében ez automatikusan egy pdf formátumú, lehetőleg nyomdakész digitális példány, de legalábbis olyan levonat, ami alapján azonosítható a kiadás maga, illetve az oldalszámok, stb. Most jön a csavar: mi a helyzet az online, vagy egyáltalán az olyan digital-first kiadványokkal, amelyek egészen egyszerűen nem rendelkeznek pdf verzióval? Ha komolyan vesszük az autentikus forrás archiválását, akkor egészen nyilvánvaló, hogy a megjelent formátumban kell tárolni a művet/tanulmányt (és verzióit, amennyiben mondjuk egy e-könyv esetén ugyebár külön ISBN-számmal tartják nyilván a külön formátumokat is), nem pedig egy derivatív, konvertált fájlban, minthogy utóbbi egészen egyszerűen nem autentikus ugye.

Így működik egyébként a mai magyar kötelespéldány beszolgáltatás is: az OSZK rendszerébe azokban a formátumokban kell feltölteni az e-könyveket, amikre megkapta a kiadó az ISBN-számot. Ha ez epub és mobi formátumra szól, akkor nem pdf-et kérnek – evidens, minthogy nem arra adták az azonosítót. Pontosan így működnek a nemzetközi adatbázisok is: nem egy második-harmadik formátumot kérnek, amit ők majd kényelmesen kezelnek, hanem az eredetit, azt, amiben és ahogyan az adott mű megjelent.

Ennek fényében számomra kicsit furcsának tűnik, hogy a kizárólag egy formátummal működő adatbázis képes lehet (már csak elvi alapon is) mindenféle formátum autentikációjára. Pláne, ha számba veszem, hogy a pdf-konverziónál ügyelnünk kellene a lapképre is, amit egyébként nyilván nem olyan nagy truváj megoldani, de éppen egy paradigmával arrébb van ez a szemlélet és megközelítés, mint ahol egy adott e-könyves formátum, vagy akár egy online folyóirat html-je. A repozitórium alatt az EPrints dübörög, ami – ezt muszáj elmondani – valóban nem támogatja a sok-sok formátumot, és tényleg azt adja, amit a repozitórium munkatársai felénk kommunikálnak (vagyis alapvetően a vitánk nem is az emberekkel van, hanem a szoftver lehetőségeivel), de éppen ez jelzi azt, mennyire fontos a jövőre nézvést a megfelelő archívum rendszerének kiválasztása. (Mindazonáltal hadd jegyezzem meg azt is, hogy létezik többféle plugin megoldás epub felvételére az EPrints-ben, ami ráadásul arra is képes, hogy kibontsa a fájlt, és strukturált, online navigálható webbook formájában prezentálja a böngészők számára az anyagot.)

Áthidaló megoldásként szerintem működőképes lehetne a cikkek, illetve e-könyvek letöltési helyének permalinkjeinek felvitele (a rendes metaadatokkal egyetemben persze), de a repozitórium jelenleg ezt sem támogatja sajnos. Bármilyen nagyszerű is így a repozitórium létrejötte és működése, azt kell mondjam, szerintem nem olyan rendszerre van szükség, ami megszorításokkal és előre megszabott feltételekkel hajlandó csak archiválni a tudományos eredményeket – először fel kellett volna mérni, mire lenne szükség (ha megtörtént, elnézést, nem lelem sehol a hatástanulmányt vagy hasonlókat), utána kitalálni hozzá a rendszert, és nem fordítva. A 21. század digitális publikációs környezetében élünk, most van itt a történelmi lehetőség, hogy ne utólag digitalizált megoldások formátumaival küszködjünk, hanem jövőbiztos lehetőségeket használjunk (igen, tudom, megint előjön a macera technológiai oldalon, de talán ezért lett volna érdemes eleve erre alapozva tervezni, nem?). Nem gondolom, hogy ha egy kiadó eldöntötte, hogy a digital-first pályát választja és felvállalta ennek minden előnyét és hátrányát is, akkor most vissza kellene lépnie csak azért, mert egy nem igazán rugalmas rendszer nem kívánja elismerni-elfogadni a saját maga által megadott egyetlen formátumon túli valóságot.

Minden tiszteletem továbbra is a repozitórium üzemeltetőié, és kívánom, hogy forrja ki magát a szisztéma, legyen rugalmasabb, naprakészebb nem pusztán tartalmi, de technológiai aspektusból is!

Disclaimer: A fentebb kifejtett vélemény a sajátom, nem (feltétlenül) fedi a munkáltatóim álláspontját – okos emberek, eldöntik ők maguk, miről mit gondolnak, nincs szükségük arra, hogy én megmondjam a tutit.

Standard

2 thoughts on “Miért nem lesz az AMERICANA a Repozitóriumban?

  1. Kokas Károly says:

    Nagyon örülök, hogy foglalkoztatják ezek a problémák a t. oktatókat, s azt kell hogy mondjam, ha általános lenne ez az az attitűd, akkor az egyetem tudománymetriai (nevezzük így összefoglalóan) átállása, fejlődése jóval gyorsabb volna.
    Kicsit úgy vagyunk persze ezzel, mint a digitális s 3D televíziózással köztévé, meg a power user: az utóbbi nem érti, ha van rá kütyü, akkor miért nem 16:9 minden adás, miért nem full HD és főleg 3D. Igen, ezek valós kérdések, s megoldhatók, megoldandók. De miokor, miylen tempóban, s minden kell-e s jó-e mindenkinek stb.?? De mi mindig sokezres táborban gondolkodunk, s a többséget még el kell juttatni oda, hogy tudja, miről beszélünk. Van olyan is, amiben nem értünk egyet, pl. abban, hogy a tudományos információ disszeminációjában a PDF kora lejárt-e, s az most divatos e-book formák kora jött-e el? S ez mekkora körü változás? De ezek mind vizsgálandók. De ugyanúgy, mint egy köztévének mindenkire és minden körülményre és még mellé az öröklétre is tekintettel kell lennünk.:-) Meg hát, ha hirtelen az amerikanisztika és anglisztika tárgykörébe leírnám, hogy mit gondolok, merre kell haladni, akkor biztos lenne benne néhány óvatlan, ám lelkes megfogalmazás… mert nem mindent tudok erről, így
    ez óhatatlan. 🙂
    S mindezzel egyáltalán nem szeretném azt sugallni, hogy kívülről, nem könyvtáros ne beszéljen bele… csak azt akarom mondani, minden szakmának, szolgáltatásnak gyári méretekben megvannak a szabályai, protokolljai, szabványai és felelősségei, s azt nem lehet átlépni meggondolatlanul. A mi könyvtárunkban a működésünket majdnem kétezer (!) minőségbiztosítási protokoll szabályozza, ahhoz, hogy megfontoltan és időtállóan haladjunk, ahhoz ez kell, egy feszes és átgondolt, nem kapkodó menetrend, cselekvési szabályozás. Azt szeretnénk, ha amit teszünk, az úgy legyen felépítve és üzemeltetve, hogy cikkek százezreinek, felhasználók ezreinek és évek sokaságának legyen biztos támasza. Ezért lassabbak és megfontoltabbak vagyunk, mint egy magányos user a MAC PC-vel és KINDLE-vel otthon. Tudom, otthon én is merészebb vagyok, aligha van olyan e-book formátum, amit ne tudnék konvertálni, s te tettem volna már meg, ide és oda, erről és arra… 🙂
    Szóval megértést, támaszt és türelmet és kérünk. A kalandozás nem a mi műfajunk lesz, óvatos duhajként haladunk…
    A kedves olvasó minderről itt olvashat egy párbeszédet:
    https://www.facebook.com/messages/conversation-id.525189470862118

  2. Köszönöm, megtisztelő a válasz, bár nem érzem úgy, hogy több formátum támogatása egy archívum esetében kalandozásnak vagy netán duhajkodásnak minősülne – sőt! Az általam felvetett konkrét formátum támogatása egyébként – ha szabad ilyet mondani – jóval felhasználóbarátabb outputot eredményez, mint a pdf, ami abban az esetben például máris óriási előnyt jelenthet, ha egységes, kontrollált, letöltés nélküli teljes betekintést engedélyez az archiváló: egy online felületen azért egy strukturált html mégiscsak otthonosabb, mint bárminemű pdf.

    Másrészt nem vagyok én a pdf ellen – igen, van olyan, hogy egészen egyszerűen muszáj, vagy egyenesen kívánatos a használata. De – hadd kotyogjak bele akkor ezek szerint – kizárólagos preferenciája szerintem minimum megkérdőjelezhető. Ráadásul – bár értem a technológiai haladáshoz intézett párhuzamot – itt nem új technológiákról beszélünk, csupán e-könyv- ÉS webbarát megoldásról (egy epub pl. ugyebár mégiscsak html – és néhány egyéb – fájlok csomagja).

    Hadd mutassak azért rá a másik égető kérdésre is: az autentikációra. A pdf lényege ebben az esetben az eredeti megjelenési formátum reprodukciója, és ebben nincs vita: ha nyomtatásra szánt dokumentumról, vagy webre ebben a formátumban feltöltött anyagról van szó (de még folytathatnám a sort), nem kérdés, hogy ez az üdvös megoldás. De webes felületen webidegenné konvertálni valamit (másképp: megváltoztatni az eredeti megjelenését) az autentikáció szempontjából egyrészt nem szerencsés, másrészt extra kör.

    Tudom, és természetesen elfogadom, hogy egy amerikanista a pálya széléről hangoztatja a mondandóját (bár hadd jegyezzem meg, hogy a digitális írástudás azért nem diszciplináris előjog), de nem gondolom, hogy itt olyan technológiai megoldásokról beszélünk, amit bárki, aki valaha is böngészett, ne érthetne meg, vagy bármi újat kellene megszoknia, megtanulnia. Amit én javasoltam (és ami egyébként az EPrints rendszerében kétféleképpen is megvalósítható), az pontosan azt csinálja, hogy az anyagot a böngészőben teszi navigálhatóvá, fogyaszthatóvá. Ez azért messze van a televíziós sugárzás digitális átállásától, pláne a Smart 3D-s technológiai váltástól 😉

    (PS: a megadott linkre szívesen látogatnék, de sajnos csak a saját üzeneteimet hozza be, vélhetően zárt beszélgetésről van szó.)

Comments are closed.