blog

Megrendezett fotográfia

Gregory Crewdson: Twighlight, 2002Tavaly vezettem egy szakdolgozatot, amely a megrendezett fotográfia néhány prominens alakjának képeit elemezte (sikeresen): Cindy Sherman és Jeff Wall voltak a fókuszban, és főként a filmes rokonság volt a lényeg (most ismét ír egy hallgatóm hasonló témakörben, Sherman egy sorozatáról). A Time-ban olvasom, hogy nagyjából a műfaj 30. évfordulójára – amikor Sherman első megrendezett fotósorozata megjelent – a New York-i Museum of Modern Art (MOMA) egy retrospektív kiállítással rukkol elő a kanadai Jeff Wall képeiből. Ha valaki arra jár, ne hagyja ki 🙂 . Wall ugyanis nem kispályás alkotó, ráadásul igen sokrétű is a portfóliója, hihetetlen filmszerű és szuggesztív fotókkal örvendeztette meg a közönséget.

A másik, Time által éltetett szerző a nálunk sajnos kevéssé ismert Gregory Crewdson (na nem mintha Wall annyira előtérben lenne…), aki tulajdonképpen filmkészítői metodológiával indul neki majd’ mindenegyes fényképnek: beül a rendezői székbe, onnan szemléli a díszletépítők által létrehozott világba beillesztett karaktereket, utasítja a világosítókat, majd jelzi az operatőrnek, hogy mehet a kattintás. Ennek megfelelően állóképei, mintha filmsnittek lennének, és mintha meg-megmozdulnának a szemünk előtt – már-már látjuk a jelenet kibontakozását is.

A “fotosop” korában talán furcsának tűnhet a megrendezett fotográfia jelenléte – kérdezhetnénk, minek annyit vesződni a megrendezéssel, ha programokkal is elérhetünk hasonló eredményeket? A MOMA kiállítása azonban szerintem pontosan arról szól, hogy van, amit mindenféle képmanipulációval sem lehet elérni. Wall és társai a bizonyíték erre.

Standard