film

Mátrixos taxidermia mesekapszulában

Coraline Lenyűgöző alkotás a Coraline, egyszerűen a szó minden értelmében elbűvölő: bájos és gyermekien gondtalan az egyik pillanatban, majd varázslattal él és nem enged szabadulni abból a világból, pontosabban azokból a világokból, amelyekbe magával ránt. Kérlelhetetlen őszinteséggel és leplezetlenséggel mutatja meg a gyermeki szorongás megannyi arcát, miközben gyakorlott gesztusokkal vonultatja fel azokat a kortárs kulturális utalásokat, amiről az ember egyáltalán nem gondolná, hogy egy animációs projektbe beleférne: a megvalósítás azonban szemernyi kétséget sem hagy efelől. Talán éppen a bábok látványa, a számítógép animációkkal leterhelt elvárási horizont tudatos átszabása teszi, no és persze a kitűnően kidolgozott, pergő cselekmény, hogy egy pillanatig nem lehet elmélázni az animáció kidolgozottságán: csak utólag próbálja a néző visszafejteni a varratokat, az szőttes világ fércelései mentén, hogyan is épült fel a mesevilág, mert a varázslat egyszerűen éppenúgy varr gombot a szemünkre, mint ahogyan a „másik” világbélieknek. Taxidermikus más-világba csöppenünk a magányos kislánnyal, amely félelmetesen komoly mátrix-szerkezettel rendelkezik, és amely bizony félelmetes entrópiával és szédületes sebességgel foszlik szanaszét, amint az álom és a fantázia vissza-visszalopódzik az ontológiailag stabilnak vélt realitás talajára.

Neil Gaiman regénye, mely a film alapjául szolgál, egy sokrétegű, kulturális anyagokból gondosan font mese, gyermeki éleslátással megtoldott humorral és kegyetlen társadalomkritikával hímezve. Coraline egy szülei által elhanyagolt kislány, aki törődésre vágyik, gyermeket megillető ingergazdag életre, és nem örül kifejezetten annak, hogy a világ hátamögé, egy furcsa figurákkal megpakolt házba költöznek. Persze aztán felfedez egy titkos ajtót, és minden megváltozik. Olyannyira magával ragadó a mese, hogy egyáltalán nem bánja az ember, hogy a szokásos párhuzamos világ tematika ismét egy titkos ajtón keresztül válik elérhetővé, és hogy ez a világ persze eleinte csábítóan újszerű és csodálatos, mintha csak a körülöttünk lévő valóság javított verziója lenne, azonban hamar kiderül, nem csupán óriási áldozatot kell hoznia hőseinknek, de nem is éri meg, hiszen ezen világ borzalmakra épül, vagyis jobb, ha gyorsan visszatérünk – már persze ha ez a párhuzamos világ hagyja. Magyarok is közreműködtek egyébként a zenei aláfestés tökéletesítésében, amely egyébként is magával ragadóan grandiózus és kitűnő atmoszférateremtő összetevővé vált, és hangjegyei éppoly aprólékosan illeszkednek egymáshoz és a képekhez, mint ahogy a megvarrt világ apró darabkái. Gombolkozzunk be a téli hideg ellen – de vigyázzunk, a gomboknak is megvan a maguk helye és története…

Standard

One thought on “Mátrixos taxidermia mesekapszulában

  1. mandrake says:

    Érdekes amúgy, hogy Gaiman mostanában a felnőtt tartalmaktól a egyre inkább a mesék felé fordul. Már a Stardust és a Mirrormask is sejtetett valamit, de a legtöbb változás az elmúlt 7-8 évben történt. A Coraline, a Wolves in the Wall, a The Day I Swapped My Dad for Two Goldfish, és a legutóbbi Graveyard Book (amivel egy halom díjat nyert) mind a fiatalabb közönséget célozza meg.

Comments are closed.