film

Másnapos flashback

Másnaposok Talán nincs is adekvátabb módja az új esztendő indításának, mint a másnaposság filmes bemutatásának a témához illő hevenyészettséggel történő taglalása, ezért esett a választás a már korábban megtekintett Másnaposok című dolgozatra. Persze, értem, hogy ott legénybúcsú, itt meg szilveszteri eszméletvesztés; ott Las Vegas, itt meg kicsiny hazánk még kisebb települései, de az atmoszféra talán mégis nyújt valamiféle hasonlóságot. Todd Philips munkája minden hibája ellenére működik, ami már önmagában is óriási eredmény a műfaj előzményeinek fényében, pláne úgy, hogy az alapötlet eleve csavar egyet a zsáner sablonjain: itt ugyanis nem a fékevesztett és agyament bulizást kapja a néző, nem a búcsúztatott legény szívatását kell végigröhögnie, nem habos torta repül az arcokba, hanem a másnapi fejfájással megspékelt ébredést követő nyomozati szakasszal szembesülhetünk.

Merthogy maga a legénybúcsú teljesen homályba vész. Már ez is létjogosultságot teremt egy vígjátéknak, de a filmkészítők meglepő következetességgel viszik végig a koncepciót, és amint valami fény derengene a másnaposság fránya alagútjának végén, máris újabb homályzónába kerülünk szedett-vedett hőseink segedelmével. Éppen ez a szórakoztató, hiszen nagyjából fogalmunk sincs, miért verik össze őket, miért kell babát pesztrálniuk, miért kell lopott rendőrautóval menekülniük – mint látható, önmagában egy lineáris narratívával ezt a sablonkavalkádott simán be lehetett volna bukni, így azonban meglepően jól elszórakozik az ember. A poénok sok esetben kötelező jelleggel rugdossák a politikai korrektséget, ami néhol már a négylábú patás állat másik oldalára történő zuhanás esetét merítik ki, de egy ilyen roadmovie-ba ojtott buddy-movie-nál talán bocsánatos extravagancia. Célját teljesítő, kellemes csalódást okozó, szórakoztatóan friss másnapos film.

Standard