blog

Már megint az internet a hibás

Hónapról hónapra felröppennek kultúraféltő nyilatkozatok, siránkozások, amelyek az internet elterjedése és mindennapjainkat átalakító jelenléte ellen irányulnak. Hol az a baj, hogy az “internet megöli a könyvet” (és, implicite, vele együtt a kultúrát), hol az a baj, hogy a nagy szabadság és a mindenféle tartalmakhoz való hozzáférés “elbutítja az embereket” (ezt egyébként magam sem értem, hogy…). A napokban két ilyesféle sirám is megütötte a szemem. Az Index.hu arról számol be éppen, hogy a német napilapok ijedeznek az internettől, mert nyilván féltik kiharcolt pozícióikat a nyomtatott sajtó nagy arénájában. Erre nem nagyon vesztegetném a szót, korábban már írtam hasonló ügyekről, ha valaki az akkor hivatkozott interjú után sem ébredezik, azt csak sajnálni tudjuk (bár nem akarjuk…).

A kultúraféltés azonban komoly probléma: tény, hogy manapság mindent behálóz a net, és egyre inkább átalakítja mindennapjainkat akár információszerzés, akár szórakozás terén. Nekem azonban a nyavajgások kicsit furcsának, amnéziásnak tűnnek, ráadásul hihetetlen szűk látókörre utalnak. Vegyünk néhány dolgot sorjában.

  • Jellemző, hogy a kultúra hanyatlását prognosztizálók azt hozzák fel legnagyobb veszélyforrásként, hogy az interneten mindent szabad, hogy itt aztán elszabadul a mocsok, és elnyomja a drága jó magaskultúrát. Akármi is legyen a drága jó magaskultúra… és ha már olyan magas és drága, és annyira szeretjük, akkor vajon hogy és miért is nyomná el a mocsok? Nem értem. Az úgynevezett magaskultúra termékei (játszunk kicsit a gondolattal, hogy vannak ilyenek) egyre inkább fellelhetőek a neten, sőt, ha úgy tetszik, a művészetek igen frappánsan reagáltak már rég: egyszerűen magukévá tették és kihasználják az internetet mint új mediális lehetőséget – lásd a megannyi netart produkciót. Egyébként pedig ne felejtsük már el, hogy internet nélkül is van elég mocsok, ami elnyomhatná a féltve őrzött kincseket, mégsem tudja. Ezen egy médium nem fog változtatni.
  • Az is jellemző, hogy a könyv ellenében tűnik fel ősgonosz szerepében az internet, amit a kódexmásolók nevében rögvest ki is kérnék: mert maga a könyv, pontosabban a nyomtatott, sokszorosított, gutenbergi galaxisos izé tette tönkre a kézimásolós ipart… és hozta be a sok szennyet: a nyomtatott sajtót, a ponyvát, stb. De ne vicceljünk, kérem szépen, csak lássuk már be végre, hogy a kultúrához való hozzáférésünket bizonyos “interface-eken” keresztül tudjuk megvalósítani: a nyomtatás lehetősége kitágította a világot, most a számítógép, a szoftverek, és az internet ugyanezt teszi. Lev Manovich szerint például

Az 1990-es évek folyamán a digitális számítógép kulturális eszközből médiummá vált. Az évtized elején a számítógépre még nagyrészt úgy gondoltunk, mint az írógép, az ecset és a vonalzó utánzatára – más szóval mint olyan kulturális terméket előállító eszközre, melyet létrehozása után az adott terméknél megszokott médium segítségével tárolunk és terjesztünk: nyomtatott szöveg, film, fénykép, elektronikus felvétel formájában. Az évtized vége felé a számítógép általános képe egyre inkább eltolódott egy univerzális gép irányába, amelynek segítségével nemcsak előállítani lehet ilyen termékeket, hanem tárolni, terjeszteni is: általa minden médiumot hozzáférhetővé lehet tenni. Minden kultúra, legyen az múltbéli vagy jelenkori, kezd átszűrődni a számítógép médiumán, annak speciális ember–számítógép-interface-én. (Manovich, “A film mint kulturális interface”, in Metropolis)

Való igaz tehát, hogy már nem lineárisan vagy hierarchikusan, klasszikusan strukturált formában férünk hozzá a kulturális termékekhez, hiszen az interakciót átitatja az interface sajátos logikája – esetünkben a non-lineáris, nem hierarchikusan szerveződő (lásd a hypertext példáját) adattárolási és -hozzáférési módszer. De hogy ettől miért és főleg hogyan hanyatlana a kultúra, azt nem nagyon értem. A Metazin egy könyvkritika kapcsán a következő megállapításokra lett figyelmes:

“Az internetforradalom valójában felületes megfigyelésekkel áraszt el bennünket, nem pedig elmélyült elemzésekkel. Sarkos véleményeket termel, nem megfontolt ítéleteket. Megváltoztatja a kulturális környezetet, de nem javít rajta, hanem ront” – idézi egy frissen megjelent könyv megállapítását a New York Times könyvrovatában Michiko Kakutani.

A szóban forgó könyv, Az amatőr kultusza Andrew Keen tollából (illetve nyilván klaviatúrájától) nyilván tele van hasonló sületlenségekkel, ami nem is igazán magát az internetet és felhasználóit minősíti, hanem a magaskultúrát élete árán is védelmezni kívánó szerzőt. (Róla csupán annyit, hogy sikertelen internetes vállalkozása után vetemedett billentyűcsapkodásba – ennek eredményeként olvashatunk ilyesféle kijelentéseket tőle.) Ugyanis ezek szerint nem a megfelelő helyen kutakodik a jóravaló Keen, mert én speciel kapásból tudnék olyan webhelyeket idézgetni, ahol aztán igen elmélyült elemzésekkel találja magát szemközt a gyanútlan szörfölgető.

Maradjunk annyiban, hogy az újtól való félelem furcsa kijelentésekre készteti az adott kor emberét (vagy legalábbis néhány emberét), de ezek a badarságok végülis pozitív végkicsngést is nyerhetnek, amennyiben az ember veszi a fáradtságot és belegondol, miről is van szó, milyen logika mentén is történik az érvelés. Már persze ha van érvelés. Mert az ilyen könyvek nekem kissé felületesnek tűnnek… Kezdjem félteni a könyvalapú kultúra elsekélyesedését?

Standard

2 thoughts on “Már megint az internet a hibás

  1. Szilárd says:

    Minden azon áll vagy bukik, hogy ki hogy tekint a netre. Emlékezzünk csak vissza a Bertelsmann hozzáállására az mp3 terjedése idejében, és aztán nézzük meg mit csinált Steve Jobs az iTunes-szal.
    Az internet olyan technikai innováció, ami innovációkat igényel.
    Ami pedig a kultúrát illeti: tessék belekukkantani egy-egy scene-demo rendezvény alkotásaiba, és aztán tessék a netet minden mocsok szférájának titulálni.

  2. Az internet olyan lehetőség, mint amilyen korábbi lehetőségből az atombomba is lett. Azt a technológiát is felhasználták rossz célra is, de attól még milliónyi jó oldala van.

    A kultúra hanyatlását szerintem éppen a minap már megvitatott témához hasonlóra is visszavezetik. Mert ugye még a fénymásolásnál is gyorsabban terjeszt könyvet, hangot, képet, mindent. Erre mondta valami okos ember korábban, hogy ezentúl majd más hozzáállás kell a szerzői jogokhoz. Nem abból kell majd pénzt szerezni, hogy eladjuk a zenét 2 millió cd-n. Persze az “akkor hogyan?”-ra valami olyasmit válaszolt, hogy erre rá fog jönni majd a társadalom, ha túl akar élni. Márpedig akar és szokott:)

Comments are closed.